Az elmúlt napok időjárását főként a kiszámíthatatlanul tornyosuló gomolyfelhőkből hulló változó mennyiségű csapadék jellemezte. A napi hőmérséklet néhány fokkal csökkent ugyan, de nyáriasan meleg továbbra is az idő. Minden növénykultúra számára hiányzik az országos eső, bőséges csapadékkal. Az időjárási körülmények most főként a kártevők szaporodásának kedvez a kertészeti kultúrákban, de a helyi körülmények néhány kórokozó terjedésének is kedvező feltételeket teremtenek. Általánosan elmondható, hogy szinte minden növénykultúrában a levéltetvek tömeges elszaporodását lehet megfigyelni. A mérsékelten meleg és párás mikroklíma miatt néhány nap alatt képes a kártevő akár 100 %-os fertőzést kialakítani a termesztett és vadon élő növények széles körében.
A tetvek és molyok jelentik most a legnagyobb veszélyt az almaültetvényeken (Fotó: Pixabay, Tama66)
Almásaikban folyamatos és tömeges az almamoly és a keleti gyümölcsmoly rajzása. A kihelyezett feromon csapdák most is elhúzódó repülést jeleznek, ami folyamatos védekezést feltételez a termelők részéről. A molyok rajzása mellett kiemelkedően magas a levéltetű fertőzés, mely szinte minden hajtásvéget érint. Halaszthatatlan a kezelés felszívódó hatású rovarölővel. A számítógépes növényvédelmi szoftverek folyamatos baktériumos tűzelhalás fertőzést jeleznek, sőt kisebb- nagyobb hajtáselhalást több gyümölcsösben meg is figyeltek. A fertőzött hajtások megsemmisítésével, illetve rézhidroxid hatóanyagú készítmények bevetésével mérsékelhetjük a károkat. A tűzelhalás mellett általános a varasodás- és a lisztharmat fertőzésveszély, ellenük most szisztemikus és kontakt gombaölők kombinációját érdemes használni. Szőlő ültetvényeinkben csökkenőben a tarka szőlőmoly rajzása, de a későn kelő hernyók miatt rendszeresen ellenőrizni kell a virágzásnak indult szőlőfürtöket. Ebben a fenológiai stádiumban a növény fokozottan érzékeny minden fertőzés iránt, ezért az első tünetek megjelenésekor azonnal védekezzünk a peronoszpóra, a lisztharmat és a szürkerothadás ellen. Fontos tudni, hogy a szürkerothadás már ebben az időszakban is megbetegítheti a szőlő fiatal hajtásait és fürtkezdeményeit. A meggyet és a cseresznyét a levéltetvek és a cseresznyelegyek változatlanul veszélyeztetik. A cseresznyelegyek rajzása ültetvényenként erősen változó, ezért fontos a sárga fogólapok rendszeres figyelése, mert amíg tart a rajzás, addig védekezni is kell a kártevő ellen. A szilvamoly rajzása szintén erősnek mondható. A természetes gyümölcstisztulás mellett ügyeljünk arra, hogy a maradék termés nehogy a molyok áldozata legyen. A feromon csapdákat rendszeresen ellenőrizni kell, a kártevőnek ugyanis három nemzedéke van. A lombozatot most a levéltetvektől kell megszabadítani, illetve előzzük meg a sztigminás levéllikasztó betegség és a vörösfoltosság megjelenését. Javában tart a szabadföldi szamóca érése. A termést ebben az időszakban a szürkerothadás és az antraknózis veszélyezteti. Veszély esetén csak rövid várakozási idejű készítményt használhatunk a kórokozók ellen. A meleg idő hatására gyorsan kikeltek a babvetések. a növények alig arasznyi méretűek, és általános ezeken is a fekete levéltetű fertőzés. Most még használhatunk hosszabb várakozási idejű készítményt a tetűfertőzés felszámolására. Forrás: magyarnövényorvos.hu

Kapcsolódó cikkek

További híreink

Új, uniós előírásokhoz kell alkalmazkodniuk a vizes élőhelyen gazdálkodóknak

2024.12.17.

A következő, 2025-ös évtől új uniós előírás érinti a vizes élőhelyen gazdálkodókat

A gabona helyett most az állatok hozzák a pénzt: elgondolkodtató adatok a KSH-tól

2024.12.17.

A magyar mezőgazdaság 2024-es teljesítménye jelentős kettősséget mutat. A teljes mezőgazdasági kibocsátás értéke meghaladta a 4 ezer milliárd forintot, ám ez 8%-kal elmaradt az előző évi szinttől.

Halad, fejleszt és bővül az UBM Holding

2024.12.17.

Közel 200 milliárd forintos konszolidált árbevétellel és 1,43 milliárd forintos adózott eredménnyel zárta az UBM Holding Nyrt.

Állatvédelem a gyakorlatban: hogyan érinti a kutyásokat az új szabály?

2024.12.17.

A kutyákon végzett esztétikai műtétek, például a fülvágás, ma már sok uniós és harmadik országban tilos. Magyarország is szigorított ezen a gyakorlaton.

Csütörtök után véget ér a "tavasz"

2024.12.17.

A következő napokban változékony időre számíthatunk: kedden napos idő mellett északról felhősödés és záporok érkezhetnek, erős széllel; szerdán száraz, többnyire napos idő lesz gyenge széllel; csütörtökön hajnalban köd, napközben felhősödés, estétől eső várható.

Hamarosan két új pályázat indul, a beruházásban gondolkodók előnyben

2024.12.17.

Elkészült két új pályázati felhívás tervezete, amelyek európai uniós társfinanszírozással segítik a terménytisztítók, terménytárolók, szárítók és vetőmagüzemek fejlesztését. A tervezeteket 2024. december 23-ig lehet megtekinteni és véleményezni.

Partnerhírek
Partner

Talajmegújítás és megelőzés: a kukoricatermesztés jövője Magyarországon

2024.12.12.

A mezőgazdaság folyamatos változások előtt áll, de a Kukorica Kör Egyesület megoldást kínál a kihívásokra. Ebben az évben újra a „Kukoricázz Velünk!” termelési versennyel, az agrár rendezvényeken történő hangsúlyos megjelenésükkel és hasznos szakmai tartalmakkal segítették a gazdákat a hatékonyabb termesztési technológiák elsajátításában.

Partner

Közel hét évtizedes tapasztalat és csúcsgenetika: az Alta Seeds útja a magyar piacra

2024.12.11.

A UPL cégcsoport tagjaként az Advanta Seeds nemesítőház európai és észak-amerikai prémium portfólióját az Alta Seeds vetőmagok képviselik. Magyarországi leányvállalatunk, az Advanta Seeds Hungary Kft. 2024-ben alakult.

Hirdessen a Magro.hu oldalon!

Válasszon prémium megjelenési megoldásaink közül!

Médiaajánlat
Kiemelt hirdetések a Piactéren
Kiemelt
BioNutria Bór lombtrágya, Dánia
Győr-Moson-Sopron, Győr

BioNutria Bór lombtrágya, Dánia

Hitelesített telefonszám
Keressenek az ár miatt!
Kiemelt
Graecus 2HBK-H szárzúzó
Bács-Kiskun, Kecskemét

Graecus 2HBK-H szárzúzó

Hitelesített telefonszám
Keressenek az ár miatt!

Magro.hu Piactér

Több mint 1.000 hirdetés 101 kategóriában!

Megnézem a hirdetéseket
Hirdetésfeladás