Hirdetés
Tiltott génmódosított takarmány érkezett az uniós piacra és Magyarországra is
Hirdetés
Japán gyár állhat a génmódosított takarmány európai körutazása mögött
A Mérce szerint a francia és európai hatóságok kutatásának eredményeképp annyit lehet tudni, hogy az Ajinomoto gyáraiban 2016 áprilisa és 2017 októbere között termelt, mintegy 7.350 tonna biomassza egy belga céghez került, és több tízezer tonna állati takarmány előállításához használták fel. Ezt főként az EU-n kívüli országokba exportálták. Azonban egy kisebb adag Magyarországra került belőle, ahol Szerbiába szánt takarmányt gyártottak belőle – miközben az utóbbi országban abszolút tilos a GMO-k felhasználása. Egy jelentősebb mennyiség (kb. 450 tonna biomassza) Észtországban kötött ki, ahol egy közvetítő cég több uniós országba exportálta: Románia, Litvánia, Lettország és Olaszország mellett Magyarországra is. Az olaszoknál készült belőle takarmány törökországi exportra, miközben itt is teljesen tilos a GMO-használat. További 600 tonnát az Ajinamoto Ázsiába adott el. Az Ajinamoto elkallódott biomasszájának ügye fontos jogi vita tárgyát képezi, amiről az EB-n belül is megoszlanak a vélemények. A GMO-felügyelettel megbízott hivatalnokok szerint az, hogy a GMO-alapú termékek az uniós piacon belül váltottak tulajdonost, pl. francia és belga partnerek közt, már önmagában is törvényszegő. Az állatélelmezéssel foglalkozó szakemberek ugyanakkor úgy vélik, hogy ezeknek, az EU-ban elvileg eladhatatlan termékeknek, pl. az adalékanyagoknak a „köröztetése” a belső piacon elfogadható, ha a végső termék EU-n kívüli exportra kerül.Nem csak egy ügyről van szó - komoly jogvita kerekedhet belőle
A vitának jelentős a tétje, ugyanis sokféle olyan terméket állítanak elő az EU-ban, jellemzően adalékanyagokat, a takarmányok mellett pl. növényvédő szerekbe vagy élelmiszerekbe, amelyek eladása az Unióban nem engedélyezett, és a végső termékek fogyasztói Európán kívüliek. Teljes betiltásuk pedig jelentős gazdasági tevékenységnek szabna gátat, vélik az ellenzők. Ha viszont épp ellenkezőleg, a Bizottság úgy dönt, hogy mindez teljesen rendben van, azzal egy névtelenül nyilatkozó szakértő szerint „kinyílik Pandora szelencéje”: jöhetnének a GMO-rakományok Európába, azzal az magyarázattal, hogy mindez majd úgyis exportra kerül. A génmódosított termékek pedig még nagyobb eséllyel kerülhetnének „véletlenül” az európai felhasználókhoz és fogyasztókhoz.Témák a cikkben
Kapcsolódó cikkek
Hirdetés
További híreink
Legújabb hirdetések
Hirdetés
Hirdetés
Vadkerítések évtizedekre kivitelezve - szakértelemmel és megfelelő gépparkkal
Két év teljeskörű garancia, profi kivitelezés, minőségi alapanyagok, előzetes konzultáció, gyors, megbízható munka. Többek között ezekről számolnak be a Cont-Eco Kft. megrendelői, partnerei, akik sok esetben már évtizedek óta üzleti kapcsolatot ápolnak a vadkerítéseiről és villanypásztor-rendszereiről ismert szombathelyi vállalattal.
Acélcsarnok-építés? Most dupla pályázati segítséget is kaphatnak az állattartók
Újra mezőgazdasági célú pályázatok nyílnak 2024 őszén, amelyek ez alkalommal az állattartó gazdaságok versenyképességének fokozását célozzák a termeléshez szükséges eszközök korszerűsítésének vagy éppen építési beruházás finanszírozásával. Az agrárszíntéren igen elterjedt acélcsarnokok utóbbihoz kínálnak, vállalkozásra szabott épületkonstrukciókat. Nézzük a modern acélcsarnokok előnyeit!
Hirdetés
Válasszon prémium megjelenési megoldásaink közül!
MédiaajánlatFurmint, hárslevelű minőségi borszőlő eladó Szerencsen
175 HUF
Solis 20 szervós kis traktor
Több mint 2.900 hirdetés 71 kategóriában!
Megnézem a hirdetéseketHirdetés
Hirdetés