Hirdetés
Több, eddig ismeretlen vírust fedeztek fel egy kínai gleccser mélyében
Az Ohio Állami Egyetem kutatói több mint 1700 különböző vírus felfedezéséről számoltak be, melyeket egy kínai gleccser mélyén találtak. A Tibeti-fennsíkon gyűjtött vírusok eddig ismeretlenek voltak a tudomány számára, a legidősebb organizmusok között akár 41 ezer éves vírus is lehet.
Nagyon sok, eddig ismeretlen vírust fedeztek fel egy kínai gleccser mélyébe fagyva amerikai tudósok - írta a Nature cikkére hivatkozva a Magyar Mezőgazdaság anyaga. A tudósok a Nature tudományos folyóiratban publikálták a kutatási eredményeiket.
Megállapították többek között azt is, hogy milyen összefüggések vannak a vírusok és a klímaváltozás között.
Hirdetés
Bár korábban gyakran felvetődött, hogy az olvadó gleccserek olyan, eddig ismeretlen vagy kihalt vírusokat tartalmaznak, amik komoly világjárvány forrásai lehetnek, a most találtak nem csak egysejtű organizmusok fertőzésére képesek.
A 300 méteres mélységből vett mintákat kilenc csoportra osztották, attól függően, hogy milyen korból és klimatikus korszakból származnak.
A legfiatalabb 160 éves, a legidősebb 41 ezer. A kutatók számára ezek a vírusok sok információt hordozhatnak a különféle korokról és azok klímájáról, ami sikerülhet megérteni, a klímaváltozással milyen változások várhatóak a mikroorganizmusok körében - írták. További részleteket itt lehet elolvasni a témáról angolul.
Kapcsolódó cikkek
Hirdetés
További híreink
Legújabb hirdetések
Hirdetés
Hirdetés
Borjúnevelés - segít a Noack Magyarország Kft.
Az üsző borjak nevelése kiemelten fontos a tejtermelő gazdaságok számára, mivel az egészséges és gyorsan növekvő borjak biztosítják a jövőbeni magas tejhozamot. A Noack Magyarország több speciális terméket is forgalmaz, amelyek hozzájárulnak a borjak optimális fejlődéséhez. Ezek közé tartozik az Ascomilk tejpótló, a Garant Kalber Müsli Omega borjútápja és a Progut Rumen.
Vadkerítések évtizedekre kivitelezve - szakértelemmel és megfelelő gépparkkal
Két év teljeskörű garancia, profi kivitelezés, minőségi alapanyagok, előzetes konzultáció, gyors, megbízható munka. Többek között ezekről számolnak be a Cont-Eco Kft. megrendelői, partnerei, akik sok esetben már évtizedek óta üzleti kapcsolatot ápolnak a vadkerítéseiről és villanypásztor-rendszereiről ismert szombathelyi vállalattal.
Hirdetés
Válasszon prémium megjelenési megoldásaink közül!
MédiaajánlatFurmint, hárslevelű minőségi borszőlő eladó Szerencsen
175 HUF
Solis 20 szervós kis traktor
Több mint 2.900 hirdetés 72 kategóriában!
Megnézem a hirdetéseketHirdetés
Hirdetés
Hirdetés