Tíz éve indult az elektronikus közútiáruforgalom-ellenőrző rendszer (eKÁER) éles üzeme, amelynek szűrővizsgálatán azóta több mint 106 millió szállítmány esett át - közölte a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV). Az adóhatóság azt írta, hogy az utaztatásos áfacsalások visszaszorítására létrehozott online rendszer bevált és számos ország tanulmányozta az elmúlt évtizedben. Az eKÁER eredményességét a nemzetközi érdeklődés mellett a statisztika is alátámasztja. 

Az elmúlt három évben kifejezetten csak az eKÁER-adatoknak köszönhetően mintegy 20 milliárd forint nettó adókülönbözetet tárt fel az adóhivatal, a törvénysértések miatt kiszabott mulasztási bírság összege pedig meghaladta a 4,8 milliárd forintot - ismertették a közleményben.

Tíz éve indult az elektronikus közútiáruforgalom-ellenőrző rendszer (eKÁER) éles üzeme, amelynek szűrővizsgálatán azóta több mint 106 millió szállítmány esett át
Tíz éve indult az elektronikus közútiáruforgalom-ellenőrző rendszer (eKÁER) éles üzeme, amelynek szűrővizsgálatán azóta több mint 106 millió szállítmány esett át

Felidézték, hogy a rendszer 2015 óta számos finomításon és változáson átesett: jelentősen egyszerűsödött a bejelentésekkel kapcsolatos adminisztráció, módosultak a kockázatos termékek, bővült a mentességek köre és enyhültek a szankciók.

A rendszer célja már több mint egy évtizede változatlan: 

  • a jogkövető piaci szereplők pozíciójának erősítése,
  • az áruforgalom átláthatósága,
  • a gyakran emberi egészséget veszélyeztető élelmiszerekkel kapcsolatos visszaélések kizárása és
  • az adóelkerülők kiszűrése.

Emlékeztettek rá, hogy az eKÁER éles üzemének első két hónapjában a NAV nem szabott ki bírságot és nem szankcionált.

Különleges eKÁER esetek

Munkatársaik a tapasztalatszerzést, tájékoztatást szolgáló időszakban is találkoztak kockázatos vagy éppen egészségre ártalmas szállítmányokkal. Volt, hogy egy teljes kamionnyi jelöletlen, fuvarokmányok nélküli mandarint kellett megsemmisíteni, egy több tonnányi édességszállítmányt pedig egy pécsi panellakásba kellett volna lerakodni.

Az eKÁER éles üzemének bevezetése óta azonban már jelentősen csökkentek az ilyen típusú visszaélések - emelte ki a NAV, amely a elmúlt évtizedben folyamatosan bővítette a rendelkezésére álló adatforrások körét.

Az elektronikus adatszolgáltatások a jogkövető adózók számára új lehetőségeket nyitnak, növelhetik a vállalkozások hatékonyságát és versenyképességét. Csökkentik a hibalehetőségeket és az adminisztrációs terheket is, mindemellett pedig biztosítják az államháztartás bevételeit, és szűkítik a költségvetésből kieső áfabevételeket - írta a közlemény.

Megosztás

Kapcsolódó cikkek

További híreink

Több kivételt is képeznek a csekély összegű támogatások rendeletében a halászati és akvakultúra-termékek

2025.03.28.

2024. január 1-el új EU bizottsági rendelet (2023/2831 EU) lépett hatályba a csekély összegű támogatásokról, a halászati és akvakultúra-termékek is érintettek.

Kiadta az AKI a hazai műtrágya-értékesítés adatait

2025.03.28.

A műtrágya-forgalmazók 1,39 millió tonna műtrágyát értékesítettek közvetlenül mezőgazdasági termelők részére 2024-ben, a mennyiség 28,9 százalékkal haladta meg az egy évvel korábbit.

Nagy a gond Nyugat-Magyarországon: 3000 tejelő szarvasmarhát kell levágni a vírus miatt

2025.03.27.

A Győr-Moson-Sopron vármegyei Levél településen egy tejelő szarvasmarha-állományban igazolta a ragadós száj- és körömfájás betegség jelenlétét a Nébih.

Hatalmas károkat okoz a háború miatti erdőpusztulás Ukrajnában

2025.03.27.

A kutatók elemzése szerint Ukrajna 2022-ben 808 négyzetkilométernyi, 2023-ban pedig 772 négyzetkilométernyi erdőt veszített, főként a háború sújtotta régiókban.

Amerikában olcsóbb, Ukrajnában drágább – merre mozdul a kukorica ára?

2025.03.27.

A takarmánykukorica termelői ára március második hetében átlagosan 81,7 ezer forint/tonna volt, ami 42 százalékkal haladta meg az egy évvel korábbi szintet.

Búzaárak alakulása: Magyarországon drágább, máshol olcsóbb – mit jelent ez a gazdáknak?

2025.03.27.

Magyarországon március második hetében az étkezési búza átlagosan 86 ezer forint/tonnás termelői áron cserélt gazdát, ami 35 százalékos emelkedést jelentett az előző év azonos időszakához képest.

Partnerhírek
Partner

34 év alatt így vált a Poliext Kft. a komplex öntözési megoldások szakértőjévé

2025.03.26.

Az öntözés ma már nem csupán egy lehetőség, hanem a sikeres mezőgazdasági termelés alapfeltétele. A Poliext Kft. ennek szellemében évek óta folyamatosan fejleszti technológiáit és bővíti szolgáltatásait, hogy teljes körű megoldásokat kínálhasson a gazdálkodók, kivitelezők, kereskedelmi és egyéb partnerei számára.

Hirdessen a Magro.hu oldalon!

Válasszon prémium megjelenési megoldásaink közül!

Médiaajánlat

Magro.hu Piactér

Több mint 3.400 hirdetés 193 kategóriában!

Megnézem a hirdetéseket
Hirdetésfeladás