Hirdetés
Több mint 20 millió szál krizantém kerül a magyar temetőkbe néhány nap alatt
Az elmúlt hetek meleg időjárása miatt sok a krizantém a piacokon, és a vásárlók várhatóan idén is előszeretettel választják az élővirágot. A kereskedők októberben és november elején adják el az éves krizantémmennyiség 60 százalékát. A termelőkhöz idén a megszokottnál sokkal korábban, már szeptember közepétől érkeztek a virágboltok érdeklődései, hogy lesz-e elég virág, és mennyibe kerül majd. Sok helyen egyébként is jellemző a termelők és a kiskereskedők közvetlen kapcsolata, mivel nagy helyigényű és időre termesztett, a pultra folyamatosan kerülő termékről van szó – ahol fontos az áru fogyása alapján ütemezett gyors beszállítás.
A Nemzeti Agrárgazdasági Kamara sajtóközleményben írta le, hogy míg a magyar lakosság 30 évvel ezelőtt szinte csak a cserepest vásárolta, az utóbbi években már 70 százalékban a vágott krizantém uralja a hazai piacot. A krizantém a halottak napi, mindenszenteki időszak legnépszerűbb virága. A kereslet a nagyvirágú fajták iránt a legnagyobb, 70 százalékban ezt vásárolják, de a – teniszlabda nagyságú – közép-nagy virágúak iránt is egyre növekszik az igény. A nagyvirágúakból (Palisade, Creamis stb.) becslések szerint 12-13 millió szál, a közepes-nagy virágúból 1,5-2 millió szál fogy. Ezeken kívül a csokros és a cserepes fajták is sikeresek. Míg korábban a fehér színű volt a legkeresettebb, ma a zöld és a kétszínű (piros-fehér, napsárga-narancs, lila-rózsaszín, stb.) a legkelendőbb. Országrészenként is eltérő az igény. Nyugat-Magyarországon például a pompon típusúak, az Alföldön, Tiszántúlon a napraforgóra hasonlító Eleonóra dívik. Az utóbbi években az előre gyártott kisebb koszorúkra is nő a kereslet. Ezt az urnás sírhelyek megnövekedett aránya is okozza.
A virágboltosok jelzése szerint egyre inkább nő az igény a különleges virágú növények iránt, így nagy a divatja az extrém színű cserepes gömbkrizantémoknak is. Külföldre minimális mennyiségben visznek magyar krizantémot: Romániába, Szlovákiába és Ausztriába szállítanak belőle.
Hirdetés
Túl sok volt a napsütés az idén a növénynek
A növény az ültetéstől számítva nagyjából 12 hét alatt lesz vágásra érett, a virág a leszedését követően 3-6 hétig marad szép. A tavalyi évhez hasonlóan idén is augusztus 15-e után az ideális éjszakai 8-10 és nappali 18-20 Celsius-fok helyett 20 és 30 Celsius-fokos hőmérséklet nehezítette a krizantémok fejlődését. Ez megzavarta az alapvetően „rövidnappalos”, azaz maximum 11 óra nappali jellegű időszakot bíró növényeket. Az éjszakai bimbóképződésük lelassult, és hosszabb szárú, esetenként szabálytalan, így nem eladható virágok is keletkeztek. A kritikus meleg következtében a megszokottnál is jobban kellett árnyékolni a növényeket. A szárnövekedés – idén mintegy 30 cm-rel hosszabbak a virágok – pedig magasabb tápanyagszükségletet is jelentett, többet kellett öntözni is. Tekintve az erősen szezonális jelleget, a termesztés és a logisztika, valamint az értékesítés is komoly szervezést és jó időzítést igényel. A vágott virágot több napos pulton tartásra felkészítve kell átadni a boltosoknak. A termesztés alapvetően nagyvárosok közelében található, de jelentős termőterület Dabas, Lajosmizse, Kecskemét térsége, Nyíregyháza és Szeged környéke - írták.
Témák a cikkben
Kapcsolódó cikkek
Hirdetés
További híreink
Legújabb hirdetések
Hirdetés
Hirdetés
Vadkerítések évtizedekre kivitelezve - szakértelemmel és megfelelő gépparkkal
Két év teljeskörű garancia, profi kivitelezés, minőségi alapanyagok, előzetes konzultáció, gyors, megbízható munka. Többek között ezekről számolnak be a Cont-Eco Kft. megrendelői, partnerei, akik sok esetben már évtizedek óta üzleti kapcsolatot ápolnak a vadkerítéseiről és villanypásztor-rendszereiről ismert szombathelyi vállalattal.
Acélcsarnok-építés? Most dupla pályázati segítséget is kaphatnak az állattartók
Újra mezőgazdasági célú pályázatok nyílnak 2024 őszén, amelyek ez alkalommal az állattartó gazdaságok versenyképességének fokozását célozzák a termeléshez szükséges eszközök korszerűsítésének vagy éppen építési beruházás finanszírozásával. Az agrárszíntéren igen elterjedt acélcsarnokok utóbbihoz kínálnak, vállalkozásra szabott épületkonstrukciókat. Nézzük a modern acélcsarnokok előnyeit!
Hirdetés
Válasszon prémium megjelenési megoldásaink közül!
MédiaajánlatFurmint, hárslevelű minőségi borszőlő eladó Szerencsen
175 HUF
Solis 20 szervós kis traktor
Több mint 2.900 hirdetés 71 kategóriában!
Megnézem a hirdetéseketHirdetés
Hirdetés