A 6 milliárd forintot meghaladó keretösszeggel rendelkező Vállalkozó start II. program segítségével több mint ezer új vállalkozás jöhet létre - mondta a Gazdaságfejlesztési Minisztérium foglalkoztatáspolitikáért felelős államtitkára. A június elsején indult programról Czomba Sándor a Kossuth rádió “Jó reggelt, Magyarország!” című műsorában közölte, sokan vannak azok, akik jó ötlettel, vállalkozói attitűddel rendelkeznek, de nincs hozzá pénzük, illetve jogi, pénzügyi, vállalkozási ismeretük. Nekik szeretnének segíteni.

A támogatás azzal kezdődik, hogy első körben mentorálják őket, "felhozzák őket arra a szintre, hogy a startvonalhoz oda tudjanak állni". Majd pedig, ha egy jó üzleti tervet mutatnak be, akkor legfeljebb 4,5 millió forint vissza nem térítendő támogatást adnak számukra. Az államtitkár elmondta, a támogatásból 3 millió forint a bérre és járulékokra fordítható, a maradék 1,5 millió forintot pedig egyéb eszközbeszerzésre, cégalapításra használhatják fel az érintettek. A programban 12 hónapig adnak támogatást és újabb 12 hónapig fenn kell tartani a vállalkozást - ismertette Czomba Sándor.

A Vállalkozó start II. program keretében az induló egyéni, vagy mikrovállalkozásnak minősülő társas vállalkozások igényelhetnek vissza nem térítendő támogatást kezdeti költségeik fedezése és versenyképességük növelése érdekében - Fotó: Magro.hu, CSZS, Mezőfalva

Ők és így pályázhatnak a Vállalkozó start II. programra

A politikus közölte, hogy a programra 18 és 64 év közöttiek pályázhatnak, akik legalább általános iskolai végzettséggel rendelkeznek. Czomba Sándor felidézte, hogy a programnak korábban már indult egy köre és nagyon jók a tapasztalatok. Ugyanis a 12 hónapos továbbfoglalkoztatási kötelezettségnél 90 százalék feletti az arány, és azok akik 2020-ban indultak, több mint 60 százalékuk most is a munkaerőpiacon van, ami egy kifejezetten jó arány. 

Az államtitkár arra is kitért, hogy a válság ellenére a magyar munkaerőpiac stabil és úgy tűnik, még növekedni is képes. A növekedés dinamikáját pedig elsősorban a versenyszektor adja - tette hozzá Czomba Sándor.

6 milliárd forintos kerettel, hazai forrásból indul a Vállalkozó Start II. Program

A támogatás keretében az induló egyéni, vagy mikrovállalkozásnak minősülő társas vállalkozások igényelhetnek vissza nem térítendő támogatást kezdeti költségeik fedezése és versenyképességük növelése érdekében. A program segítségével több mint ezer vállalkozás jöhet létre. A támogatásra olyan, piacképes ötlettel rendelkező magyar állampolgárok jelentkezhetnek, akik Magyarország területén új vállalkozás indításával önfoglalkoztatóvá kívánnak válni. A belépési feltételeket teljesítők 90 órás vállalkozói képzésben és 6 órás konzultációban részesülnek.

A támogatást bérjellegű kiadásaik fedezésére, versenyképességük növelését szolgáló beszerzésekre és szolgáltatások igénybevételére használhatják fel a pályázók. A támogatott vállalkozók vállalják, hogy vállalkozásuk működtetésében legalább 2 évig személyesen részt vesznek és igénybe veszik az OFA Nonprofit Kft. munkatársai által nyújtott mentorálási szolgáltatást. A programhoz kapcsolódó regisztrációs felület 2023. augusztus 1-én indul, érdeklődni pedig már június 1-től lehet az OFA Nonprofit Kft. elérhetőségein keresztül. További részleteket itt lehet olvasni a témáról.

Megosztás

További híreink

Partner

Ezt ne hagyja ki! - Nagy meglepetés az Agrárszektor Konferencián

2024.10.04.

Előesttel bővül az idén a siófoki Agrárszektor Konferencia műsora, így már három napon keresztül, december 3-5. között találkozhatnak színvonalas szakmai programokkal a rendezvény résztvevői. A december 3-i előesten az agráriumot érintő meteorológiai előrejelzésekről, az agrárgazdaságra is hatással bíró várható gazdasági és belpolitikai eseményekről lesz szó, illetve mérlegre kerülnek a magyar élelmiszergazdaság Európai Unióban töltött elmúlt húsz évének tapasztalatai és a hazai agrárvállalkozások kitörési lehetőségei is.

Öntözőrendszerek: Melyik a legjobb választás?

2024.10.04.

Az öntözőrendszerek kulcsfontosságú szerepet játszanak a kertészet és általában a mezőgazdaság hatékonyságában, különösen a szárazabb éghajlatokon, így Magyarországon is. Az optimális vízellátás biztosítása a növények számára nemcsak a terméshozamot növeli, hanem a vízpazarlás minimalizálásában is segít.

Utánajártak, hány medve kóborolhat Magyarországon

2024.10.04.

Szinte lehetetlen kideríteni, pontosan hány európai barnamedve kószál éppen Észak-Magyarország erdőiben, de az egyes észleléseket végignézve képet kaphatunk az állatok hozzávetőleges számáról.

Partner

Vulcan Profi Smax – granulált elemi kén - Mindenkinek használni kellene?!

2024.10.04.

Az elmúlt években a kénhiány állandósult a növénytermesztésben. Sok és egyoldalú a kijuttatott nitrogén, miközben egyre magasabb fehérje- és olajtartalmú növényeket termesztünk. Granulált kén használatával több évre elegendő ként tudunk kijuttatni.

Bőgés után barcogástól hangosak az erdők – egy nap alatt akár 30-40 nősténnyel is elbír a bika

2024.10.04.

Az ősz és a hűvösebb idő beköszöntével megérkezett a gímszarvasok párzási időszaka, azaz a szarvasbőgés. A különös jelenség időjárástól és földrajzi viszonyoktól függően augusztus végétől akár novemberig is tarthat. A rendőrség és a vadásztársaságok fokozott óvatosságra kérik a közlekedőket, mivel a párzás időszakában a vadak mozgása még kevésbé kiszámítható, mint máskor.

Drámai visszaesés után hároméves mélyponton Magyarország ipari termelése: mi áll a háttérben?

2024.10.04.

Az augusztusi ipari termelési adatok alapján az ipari kibocsátás volumene jelentős visszaesést mutatott. Az ipar teljesítménye idén augusztusban 9,5%-kal csökkent az előző év azonos időszakához képest, a munkanap-hatással korrigálva pedig a visszaesés 4,1% volt.

Partnerhírek
Partner

Vulcan Profi Smax – granulált elemi kén - Mindenkinek használni kellene?!

2024.10.04.

Az elmúlt években a kénhiány állandósult a növénytermesztésben. Sok és egyoldalú a kijuttatott nitrogén, miközben egyre magasabb fehérje- és olajtartalmú növényeket termesztünk. Granulált kén használatával több évre elegendő ként tudunk kijuttatni.

Partner

Nem csak értékesít és szolgáltat, hanem drónok üzemeltetésében is segít a PlantaDrone

2024.10.02.

A Kukorica Kör Egyesület dunapataji Szakmai Napján Gyovai Szabolcs, a PlantaDrone Kft. ügyvezetője, a dróntechnológia lehetséges felhasználási módozatairól tartott előadást. Az elhangzottak szerint az értékesítésen túl már az üzemeltetésükben is segíti a dróntulajdonosokat a cég, az általuk létrehozott Drón műveleti központ által.

Hirdessen a Magro.hu oldalon!

Válasszon prémium megjelenési megoldásaink közül!

Médiaajánlat
Kiemelt hirdetések a Piactéren
Kiemelt
Graecus CBK szárzúzó
Bács-Kiskun, Kecskemét

Graecus CBK szárzúzó

Hitelesített telefonszám
Keressenek az ár miatt!
Kiemelt
Graecus BK
Bács-Kiskun, Kecskemét

Graecus BK

Hitelesített telefonszám
Keressenek az ár miatt!

Magro.hu Piactér

Több mint 3.400 hirdetés 106 kategóriában!

Megnézem a hirdetéseket
Hirdetésfeladás