Hirdetés
Több támogatás az állattartóknak és a cukorrépa termelőknek
Megemelkedett az állattartók átmeneti támogatása, kibővült a sertésprogram és a cukorrépa termelők újból támogatásban részesülnek. A minisztérium 2015-ben mintegy 36 milliárd forintot fordít a 2014. évben igényelt átmeneti támogatásokra, valamint anyajuh- és anyakecske tenyésztés csekély összegű (de minimális) támogatásaira.
Megjelent a 2014. évi átmeneti nemzeti támogatás (ÁNT) mértékeit meghatározó földművelésügyi minisztériumi rendelet. A kormány a munkaigényes mezőgazdasági ágazatok számára, a munkahelyek megőrzése és új munkahelyek teremtése érdekében elindította a „Több munkahelyet a mezőgazdaságban!” programot. A program részeként ÁNT és csekély összegű támogatások formájában az idén mintegy 29 milliárd forint összegű támogatás kapható, melyből közel 27 milliárd forintot a hétfőn megjelent rendelet tartalmaz. Ebből az összegből az állattartók többlettámogatása a korábban rendelkezésre álló forrásokhoz képest közel 13 milliárd forint.
Ez azt jelenti, hogy például a hízott bika támogatás egyedenként 27 700 forinttal 47 200 Ft/egyedre nő, az extenzív szarvasmarhatartás támogatása pedig 46 540 Ft/egyed, ami 36 240 forinttal magasabb az elmúlt év támogatásánál. A tejtermelők támogatása 4 Ft/kg-ról 7,1 Ft/kg-ra emelkedett, az anyatehén tartók az uniós szabályok adta maximális összegű, 29 500 Ft/egyed támogatásban, míg a kedvezőtlen adottságú térségekben gazdálkodó juhászatok állatonként 170 forinttal többet, 2160 Ft/egyed támogatást kapnak. A héjas gyümölcsök hektáronkénti támogatása 1500 forinttal 37 500 forintra nő, míg a dohánytermesztők a tavalyival megegyező összegű támogatásban részesülnek. A támogatásokból idén nem kell modulációt levonni, a kifizetést az MVH folyamatosan, 2015. június 31-ig végzi.
Hirdetés
Szintén megjelent a sertéságazati stratégiai intézkedések keretében a törzstenyészetek fejlesztését szolgáló mezőgazdasági csekély összegű támogatásról szóló rendelet módosítása, mely lehetővé teszi a támogatás igénybevételét szaporítóanyag beszerzéshez és több új eszköz (pl.: állatgyógyászati és állatjóléttel kapcsolatos eszközök, berendezések) beszerzéséhez is.
Ugyancsak megjelent az a földművelésügyi minisztériumi rendelet is, amelynek alapján a cukorrépa-termelők a 2014. évre vonatkozóan nemzeti kiegészítő támogatásban részesülhetnek. A támogatás keretösszege 2014-ben 1577 millió Ft, a fajlagos mértéke pedig 6,92 euró/cukorrépatonna, csaknem 2000 Ft/t. A támogatásra 213 termelő jogosult. Az igénylők köre egyéni termelőkből és gazdasági társaságokból áll, a támogatás elősegíti a hazai cukorkvóta előállításához szükséges cukorrépa megtermelését, és közvetve mintegy 2-3000 cukorrépa-termesztésben foglalkoztatott alkalmazását. Az MVH a támogatást 2014. december 31-ig fizeti ki. A termelők részére korábban kifizetett mintegy 440 millió forint csekély összegű támogatással az ágazat idén több mint 2 milliárd forint költségvetési forrásban részesül.
Forrás: FM közlemény
Témák a cikkben
Kapcsolódó cikkek
Hirdetés
További híreink
Legújabb hirdetések
Hirdetés
Hirdetés
Kétszer ad, aki gyorsan ad
El Niño-hatás, aszály, jégverés, hőségriadók. Júniusban aratott kalászosok, hektikus terménypiacok, hatóanyag-kivonások. AÖP-támogatott mikrobiológiai termékek, talajegészség józan ésszel is felmérhető felértékelődése. A szármaradványok irányított bontásával a talajok nitrogén-, foszfor- és káliumtartalmának, valamint mikroelemeinek pótlása. Ismerős, ugye? Mi most egy másik nézőpontra hívjuk fel a figyelmét.
Fokozott tűzveszélyt jelent a szárítókban hagyott napraforgó, cirok
A betakarítás folyamatosságát a csapadékos időjárás megtöri. A szárítók üzemeltetői nehéz helyzetben vannak, mert nem tudják, mikor folytatódhat a betakarítás (talán már holnap), ezért gyakran a toronyban hagyják a terményt, nem ürítik le. Ez akkor is veszélyes, ha ügyelnek arra, hogy a felső nedves tömeg is megszáradjon.
Hirdetés
Válasszon prémium megjelenési megoldásaink közül!
MédiaajánlatFurmint, hárslevelű minőségi borszőlő eladó Szerencsen
175 HUF
Solis 20 szervós kis traktor
Több mint 3.000 hirdetés 75 kategóriában!
Megnézem a hirdetéseketHirdetés
Hirdetés
Hirdetés