Október 4-én, pénteken kezdődik az idén három napossá bővült 17. Nemzeti Vágta Szilvásváradon, a Lipicai Lovasközpontban. Az M1 aktuális csatorna műsorában Szotyori Nagy Kristóf, az esemény versenyigazgatója elmondta, a Nemzeti Vágta idén a 13 aradi vértanú emlékének állít emléket, aminek különös jelentőségét ad az, hogy a verseny zárónapja október 6-ra, az aradi vértanúk emléknapjára, a nemzeti gyásznapra esik.

A helyszínnel kapcsolatban a versenyigazgató kifejtette, hogy a szilvásváradi lipicai lovasközpont nagyszerű talajjal rendelkezik, ami rendkívül fontos a lovak egészsége, védelme szempontjából és nagyszerű helyszín is, hiszen 300 lónak biztosít helyet több napon keresztül. Emellett a lovas stadion jobban átlátható a nézők számára, mint a Hősök terén kialakított helyszín volt - tette hozzá az MTI közleménye szerint.

Több versenyszámmal is bővül a Nemzeti Vágta Szilvásváradon - Fotó: Nemzeti Vágta FB
Több versenyszámmal is bővül a Nemzeti Vágta Szilvásváradon - Fotó: Nemzeti Vágta FB

Az újdonságok között említette, hogy a Nemzeti Vágta nulladik napján, pénteken a Nemzetközi Rendőr Lovasverseny részeként 10 ország lovas rendőrei mérik össze tudásukat.

Vasárnap, a nemzetközi futamon a Nemzetközi Lovas Díszegységek versenyzői állnak rajthoz, akik lipicai lovakon fognak lovagolni.

Szotyori Nagy Kristóf azt is elmondta, hogy a Nemzeti Vágtán 60 település képviselteti magát. Kitért arra is, hogy a távot az előző évekhez képest egy körrel lerövidítették a középdöntőben és a döntőben.

Fiatalok a vágtán

Elmondta, hogy a korábbi évekhez képest változtattak a mezőny összetételén, mivel egyre több fiatal szeretne indulni a Nemzeti Vágtán. Idén először az ifjúsági mezőnyben két csoportban indulhatnak a versenyzők: a 10-13 évesek a Huszárgyerek Vágtán indulnak pónikkal, a 14-17 évesek ugyancsak pónikkal a Kishuszár Vágtán versenyeznek.

A Nemzeti Vágta fő célja, hogy a lovas hagyományainkat felelevenítsük és "modern köntösbe" csomagolva, tartalommal gazdagítsuk, valamint egy olyan országimázst építsünk, amely mindig is jellemző volt a magyar emberre, hiszen a magyar egy lovas nemzet - mondta a versenyigazgató.

A Nemzeti Vágta korábbi közleménye szerint a megmérettetésen Erdélyből, a Vajdaságból, a Muravidékről, a Felvidékről érkezők is részt vesznek. Fontos különbség a más lovasversenyekhez képest, hogy a Nemzeti Vágtán nem egyénileg, hanem településenként indulnak a versenyzők. A nemzetközi futamokon kizárólag öt évesnél idősebb, magyar tenyésztésű lipicai lovakkal lehet rajthoz állni. A Nemzeti Vágtán a 60 csapatból 16-an vesznek részt a vasárnap délelőtti középfutamokban, majd négyen a délutáni döntőben.

A 17. Nemzeti Vágta szilvásváradi döntőjét vasárnap a Duna tévécsatorna élőben közvetíti, a korábbi napok sportösszefoglalóit pedig az M4 sportcsatornán és a közmédia MédiaKlikk felületén követhetik nyomon az érdeklődők - írta az MTI.

Megosztás

További híreink

Évente 160 milliárd plusz a magyar agráriumban? Nézze meg, hogyan profitálhat belőle!

2024.10.03.

A vidékfejlesztési beruházások révén 2026-2027-től az agrárágazat jövedelme évente akár 160 milliárd forinttal is növekedhet, ami 10-15%-os bővülést jelentene. A beruházási kedv az év eleje óta erősödött, a bank felmérése szerint a 300 millió forintnál nagyobb árbevételű ügyfelek 70%-a tervezi fejlesztési projektjeit 2024-2025 között. Az MBH Bank nemcsak a finanszírozásban, hanem a pályázatmenedzsmentben is teljes körű segítséget nyújt a sikeres projektekhez.

Több versenyszámmal is bővül a Nemzeti Vágta Szilvásváradon

2024.10.03.

Október 4-én, pénteken kezdődik az idén három napossá bővült 17. Nemzeti Vágta Szilvásváradon, a Lipicai Lovasközpontban.

Most kell ültetni, ha kora tavasszal szép virágos kertet szeretnénk

2024.10.03.

Az őszi hagymák ültetése fontos szerepet játszik a tavaszi kert szépségének megteremtésében. A következő szezonra vágyott virágok, mint például a tulipánok, nárciszok, jácintok és hóvirágok, mind most kerülnek a földbe.

SmartProbe: okostelefonokkal a talajtömörödés ellen

2024.10.03.

Az egyesült államokbeli Terraform Tillage bemutatta a SmartProbe rendszert, amely lehetővé teszi a gazdálkodók számára, hogy okostelefonjukat szinte bármilyen márkájú talajtömörítés-vizsgálóhoz (penetrométer) csatlakoztassák. Ez az innováció pontos talajtömörítési adatgyűjtést tesz lehetővé, elősegíti a célzott megoldásokat, és minimalizálja a szükségtelen talajművelést.

Partner

Dekákból tonnák: a precíz gazdálkodás útja a profitmaximum felé

2024.10.03.

A változó környezet miatt folyamatosan felül kell vizsgálni a technológiákat, hogy a precíz munkavégzéssel csökkentsük a változás okozta terméscsökkenést. Mindehhez az inputanyagok tudatos és okszerű pozicionálása is kulcsfontosságú, figyelembe véve olyan tényezőket, mint a termésszint, profitabilitás és ellenállóképesség.

Partnerhírek
Partner

Nem csak értékesít és szolgáltat, hanem drónok üzemeltetésében is segít a PlantaDrone

2024.10.02.

A Kukorica Kör Egyesület dunapataji Szakmai Napján Gyovai Szabolcs, a PlantaDrone Kft. ügyvezetője, a dróntechnológia lehetséges felhasználási módozatairól tartott előadást. Az elhangzottak szerint az értékesítésen túl már az üzemeltetésükben is segíti a dróntulajdonosokat a cég, az általuk létrehozott Drón műveleti központ által.

Partner

A csapadék csak fél siker, legyen ott a tápanyag is - gyökértömeg-növelés és növénykondicionálás repcében

2024.10.01.

Az őszi kezeléssel a gyökértömeg növelésére nyújthatunk támogatást növényeinknek, biostimulátor tartalmú lombtrágyaoldatokkal, melyek a talajról is hasznosulni képesek. A TIMAC AGRO gyökérstimulátor oldat termékcsaládjába tartozó FERTIACTYL RADICAL magas bórtartalmával és mangánnal az olajos növények kezdeti bórpótlására, gyökeresedésének támogatására és ellenálló képességének fokozására lett kifejlesztve.

Hirdessen a Magro.hu oldalon!

Válasszon prémium megjelenési megoldásaink közül!

Médiaajánlat
Kiemelt hirdetések a Piactéren
Kiemelt
Graecus CBK szárzúzó
Bács-Kiskun, Kecskemét

Graecus CBK szárzúzó

Hitelesített telefonszám
Keressenek az ár miatt!
Kiemelt
Graecus BK
Bács-Kiskun, Kecskemét

Graecus BK

Hitelesített telefonszám
Keressenek az ár miatt!

Magro.hu Piactér

Több mint 3.400 hirdetés 106 kategóriában!

Megnézem a hirdetéseket
Hirdetésfeladás