Hirdetés
Többé nem kell megalkudni kukoricában: egybegyúrta a talajfertőtlenítőt és a starter műtrágyát a Syngenta
A koronavírus járványhelyzet miatt ezúttal online mutatta be a gazdálkodóknak a Syngenta az új, egyszerűen kijuttatható Force Evo talajfertőtlenítő formulát, ami starter műtrágyát is tartalmaz. A cég tájékoztatója szerint 20 kg/ha dózis használatával gyakorlatilag egy teljes starter műtrágyának megfelelő tápanyag kijuttatása valósul meg. Ezzel a hatással akár egy teljes gyökéremelet regenerációja történhet meg erős kártétel esetén is, amely segíti a gyökerek gyógyulását.
A vállalat sajtóközleményben számolt be az eseményről. Máté Endre, a Duna-régió fejlesztési vezetője elmondta, hogy a Syngenta rendkívül nagy hangsúlyt fektet a kutatás-fejlesztésre. 2021-től számos újdonság érhető el a magyar gazdálkodók számára is, köztük a mérföldkőnek számító Force Evo. Dr. Vörös Géza rovartani szakértő a legfontosabb talajlakó illetve a talaj felszíne felett károsító rovarokat mutatta be kukoricában. Arról is beszélt, hogy milyen fertőzés várható a következő évben. Ugyan a drótféreg és a kukoricabogár kártétel az idei évben nem volt akkora, mint amit vártak, a kártevők peterakása idején kedvező, csapadékos időjárás miatt nem szabad elhanyagolni a következő évben a tavaszi kultúrák talajfertőtlenítését.
Drótférgek és kukoricabogár ellen
Horváth András, a Syngenta rovarölő szerekért felelős fejlesztőmérnöke szerint az új Force Evo kijuttatása mikrogranulátum adagolóval felszerelt vetőgéppel, sorkezelés formájában, a magok közelébe történik. A termék kukoricában és burgonyában kapott engedélyt 16-20 kg/ha dózisban. Az alacsonyabb dózis hatékony a drótférgek ellen, míg a magasabb dózis akár a gyenge-közepes kukoricabogár-lárva fertőzés esetén is megfelelő védelmet ad a termesztett növény számára. Ott, ahol erős kukoricabogár fertőzés várható, a Force 1,5 G magasabb dózisának a használatát javasolta.
A szakember szerint 20 kg/ha dózisban gyakorlatilag egy teljes starter műtrágyának megfelelő tápanyag kijuttatása valósul meg. Ezzel a hatással akár egy teljes gyökéremelet regenerációja történhet meg erős kártétel esetén is, amely segíti a gyökerek gyógyulását. A diffúzor használata javítja a drótféreg elleni hatékonyságot, mivel az eszköz abba a rétegbe - a mag feletti rész és a talajfelszín alatti szárrész - teríti a Force Evo-t, ahol a drótférgek károsítanak. Az elmúlt 5 évben végzett vizsgálatok bebizonyították, hogy a Force Evo képes a drótféreg fertőzöttséget alacsony szintre csökkenteni, amely a termelő részére tonnákban kifejezhető termésmentést jelenthet - mondta.
Papp Zoltán kukorica termékmenedzser előadásában arról beszélt, hogy a gazdák részéről gyakran jelentkező igény, hogy szükségük volna talajfertőtlenítésre és szeretnének mikrogranulátum formában starter tápanyagokat is kijuttatni kukoricában.
Ezt viszont sokszor az akadályozza, hogy a vetőgépek döntően egy mikrogranulátum kiszórására alkalmas tartállyal rendelkeznek. Emiatt pedig választaniuk kell: vagy talajfertőtlenítőt, vagy starter műtrágyát használnak.
Ahol szükséges, ott gyakran a talajlakó kártevők elleni védekezést választják, így viszont nem tudják kihasználni a starter nitrogén, foszfor és cink kedvező hatását a kezdeti, különösen a hideg májusi időjárás esetén.
Örömteli, hogy ennek mostantól vége, az újonnan engedélyezett Force Evo starter hatású talajfertőtlenítő használatával ezt a kompromisszumot nem kell megkötni. A készítményünk egy szemcséjében lévő teflutrin biztosítja a talajlakó kártevők elleni rovarölő hatást, a nitrogén, foszfor, mangán és cink pedig a kezdeti gyors fejlődést garantálja, akár hidegebb periódusban is. Kijuttatása egyszerű, mivel gyakorlatilag pormentes, homogén és jól guruló szemcsék alkotják.
Több előny összesítése egy termékben
„A Force Evo elmúlt évekbeli vizsgálata során megállapítottuk, hogy minimális szintre tudja csökkenteni az egyre nagyobb gondot okozó drótféreg kártételét. Továbbá jelentősen mérsékli a kukoricabogár-lárva kártételét, egyúttal serkenti a kezdeti gyökérfejlődést is és esetleges kártétel esetén gyorsítja a gyökérzet regenerálódását. Összességében a termék használatával ki tudjuk küszöbölni a talajlakó rovarok lárváinak kártételét, segítjük a gyökérregenerációt, javítjuk a növény stressztűrését és kezdeti fejlődését, átlendítjük a hideg által okozott relatív tápanyaghiányon. Ezek a kedvező hatások segítik a kukoricatermelők azon szándékát, amellyel maximális mértékben ki akarják használni a kukorica hibridekben lévő terméspotenciált. Ezáltal a hozam növelésében további nagy lépést jelent az új technológia használata” - mondta Papp Zoltán.
Témák a cikkben
Kapcsolódó cikkek
Hirdetés
További híreink
Legújabb hirdetések
Hirdetés
Hirdetés
Védjük a gyökereket az Agrováció termékével
A gyökérzónába kijuttatott AMG Pro-tech a csapadék/talajnedvesség hatására szétáramlik a gyökérzónában és védelmet alakít ki a kelő mag számára.
AKG 2025: kiknek érdemes belevágni és hogyan segíthetnek a szakértők?
Az agráriumot izgalomban tartó kérdés most az új agrár-környezetgazdálkodási támogatás lehetősége. Minden termelőnek döntést kell hoznia lehetőségei és adottságai függvényében, hogy pályázik-e vagy sem. Ezt a kérdéskört jártuk körbe a Lajtamag Kft. termékfejlesztőjével, Somody Gergővel; Dr. Nagy Idával a Lajtamag Kft. szaktanácsadójával és Nagy Lászlóval, az Agro Profi Kft. vezető szaktanácsadójával.
Hirdetés
Válasszon prémium megjelenési megoldásaink közül!
MédiaajánlatEladó John Deere 8345R e23 ILS 2020-as évjáratú traktor
69 900 000 HUF
+ áfaEladó használt MetalFach N267 szervestrágyaszóró
4 990 000 HUF
+ áfaTöbb mint 1.100 hirdetés 102 kategóriában!
Megnézem a hirdetéseketHirdetés
Hirdetés
Hirdetés