Hirdetés
Tojáskrízis kezdődhet Magyarországon: vajon meddig tartható fenn a termelés?
A hazai étkezésitojás-termelés fenntarthatósága komoly veszélybe került az utóbbi időszak drasztikus árcsökkenései miatt – figyelmeztet a Magyar Tojóhibrid-tenyésztők és Tojástermelők Szövetsége legfrissebb közleményében. A szövetség szerint az ősztől elkerülhetetlen lesz az árak növelése a tojáspiacon, ha továbbra is biztosítani akarják a termelés fennmaradását.
A szervezet hangsúlyozza, hogy minden piaci szereplő számára előnyös lenne, ha a tojásárak stabilizálódnának, és véget érne a hónapok óta tartó árhullámzás. Jelenleg azonban olyan alacsony szintre süllyedtek a termelői és csomagolóhelyi árak, hogy az már a termelés folytatását is veszélyezteti.
A szövetség szerint a nyári időszakban tapasztalható keresletcsökkenés hagyományosan nyomást gyakorol a tojásárakra, de az utóbbi hónapok árváltozásai már olyan szintet értek el, amely a termelők számára tarthatatlan. Az inflációs nyomás ugyan enyhülhet, de a termelési költségek további csökkentése nem várható, miközben a bevételek csökkentek.
Hirdetés
A közleményben a szövetség azt is kiemeli, hogy a kormány több alkalommal, hiába helyezte hatályon kívül a kínálattal és árképzéssel kapcsolatos rendeleteket, a fogyasztói tojásárak ennek ellenére sem emelkedtek. Ennek következményeként a termelői árak csökkenésének terheit a kereskedők hasznának növelése érdekében végül az állattartók kénytelenek viselni.
A szövetség arra is felhívja a figyelmet, hogy az árak ingadozása az elmúlt években jelentős károkat okozott a hazai tojásszektorban. Ezért minden piaci szereplő érdeke, hogy hosszú távú megállapodások szülessenek a termelők és a kereskedők között, amelyek biztosítják az árak stabilitását és a hazai tojástermelés kiegyensúlyozott működését.
Témák a cikkben
Kapcsolódó cikkek
Hirdetés
További híreink
Legújabb hirdetések
Hirdetés
Hirdetés
Vadkerítések évtizedekre kivitelezve - szakértelemmel és megfelelő gépparkkal
Két év teljeskörű garancia, profi kivitelezés, minőségi alapanyagok, előzetes konzultáció, gyors, megbízható munka. Többek között ezekről számolnak be a Cont-Eco Kft. megrendelői, partnerei, akik sok esetben már évtizedek óta üzleti kapcsolatot ápolnak a vadkerítéseiről és villanypásztor-rendszereiről ismert szombathelyi vállalattal.
Acélcsarnok-építés? Most dupla pályázati segítséget is kaphatnak az állattartók
Újra mezőgazdasági célú pályázatok nyílnak 2024 őszén, amelyek ez alkalommal az állattartó gazdaságok versenyképességének fokozását célozzák a termeléshez szükséges eszközök korszerűsítésének vagy éppen építési beruházás finanszírozásával. Az agrárszíntéren igen elterjedt acélcsarnokok utóbbihoz kínálnak, vállalkozásra szabott épületkonstrukciókat. Nézzük a modern acélcsarnokok előnyeit!
Hirdetés
Válasszon prémium megjelenési megoldásaink közül!
MédiaajánlatFurmint, hárslevelű minőségi borszőlő eladó Szerencsen
175 HUF
Solis 20 szervós kis traktor
Több mint 2.900 hirdetés 71 kategóriában!
Megnézem a hirdetéseketHirdetés
Hirdetés