Májusban és júniusban számos kalászos fajta- és technológiai bemutatóval várja az Isterra Magyarország Kft. a gazdálkodókat. A különböző helyszíneken egy tőszámkísérletet, valamint a szárerősítő használatának és a különböző vetésidők, valamint vetésmélységek alkalmazásának hatásait is megismerhetik az érdeklődők. Perczel Péter, a cég operatív igazgatója beszélt az események részleteiről, de a várható vetőmagárak is szóba kerültek.

Az inputanyagárak jelentősen megdrágultak az elmúlt hónapokban. Milyen vetőmagárakra lehet számítani a következő szezonban, illetve hogyan tudják ezt a gazdák kezelni?

Elképzelhető, hogy például az őszi búza, másodfokú csávázott vetőmagjának végfelhasználói ára, egy tonnára vetítve, telephelyen, a korábbi 140-150 ezer forinthoz képest akár 60-100 ezer Ft-tal magasabb lesz, ám ez várhatóan mégsem jelent majd nagy problémát.

Ugyanis, a betakarított termény felvásárlási ára a korábbi 50-60 ezerről közel 150 ezer Ft-ra nőtt. Tehát, összességében az egy hektárra vetített vetőmag költsége a bekerülési költségek arányában nem változik! A vetőmag árak növekedéséért kalászosok esetén a nagyon magas terményárak okolhatók, nem a fajtatulajdonosok és vetőmag-forgalmazók döntésének az eredményei.

A jelenlegi terményárak alakulását viszont a világpiaci folyamatok, konkrétabban az orosz-ukrán háború következményei is befolyásolják. Az őszi vetésű termények egy bizonyos részét ugyan be lehet majd takarítani, de tengeri kikötő hiányában az onnan történő exportlehetőségek jelentősen beszűkültek, és ezt árazta be a piac. Bizonyos mennyiségek szárazföldi úton, illetve vasúton elhagyhatják majd Ukrajnát, de ez töredéke lesz a volt tengeri szállítási kapacitásoknak. Ehhez hozzá kell tennünk, hogy az Európai Unió fontos búzatermelő országaiban (Franciaország, Németország és Lengyelország) a téli-tavaszi aszály és átlagosnál melegebb időjárás csökkenti az ottani terméskilátásokat. Ezeknek nyilvánvalóan árfelhajtó hatása van. Több nagy, nemzetközi terménykereskedő cég a betakarítási szezonra 140-150 ezer Ft-os tonnánkénti búzaárat prognosztizál, ami felmehet akár 180 ezer Ft-ig is.

Lesz-e elég vetőmag itthon?

Országrészenként és termőhelyenként különböző mértékben, de, sajnos, mindenki megtapasztalhatta a saját termelési gyakorlatában, hogy a vetéstől számított csapadékösszeg messze elmarad a sokéves átlagtól. Vannak olyan termelési körzetek, ahol az őszi kalászosok 100-220 mm-es csapadékhátrányban vannak. Ennek hatása a jelenlegi szántóföldi állományok jó részén látszik, és ezért egyre biztosabb, hogy a korábban kalkulált termésátlagok - főleg az ország keleti részein- el fognak maradni az elvárttól, ha nem érkezik jelentős mennyiségű csapadék. Ez vetőmaghiányt nem okoz, de érdemes lesz időben vásárolni.

A döntést megkönnyítendő, hol találkozhatnak a gazdálkodók az Isterra kínálatával?

Legkorábban május 26-án Tarcsapusztán a UPL Hungary Kft-vel kezdjük a bemutatók sorát.

Basilio virágzásban
Csárdaszállási bemutató helyszín 2022

Majd számunkra a legnagyobb és talán legfontosabb május 31-én Csárdaszálláson, a Csárdaszállási Zrt.-nél tartunk őszi kalászos és őszi káposztarepce fajta- és technológiai bemutatót. Ennek keretében az őszi kalászos genetikát az Isterra Kft., az őszi káposztarepce-hibrideket és a teljes terület növényvédelmi technológiáját a BASF, míg a tápanyagutánpótlást a Yara biztosította. Egy közel 20 hektáros terület nagyon sokféle technológiai elemet tudunk majd közösen bemutatni. A normál fajtasorok mellett tőszámkísérleteket is végeztünk. 2,5, 3,5 és 4,5 millió magot vetettünk el hektáronként, és bemutatjuk, hogy a vizsgált fajtákból ezekkel a vetési normákkal milyen különbség érhető el. Illetve még csávázószeres és lombtrágyás kísérletek is bemutatásra kerülnek.

A kezelés nélküli kontrol parcella mellett, gyomirtó szeres, szárerősítő, rovarölő és többféle gombaölő szeres kezelést is bemutatunk. Tehát a fajtákon túl, komplett technológiai ajánlást tudunk nyújtani. Szeretnénk megmutatni azt, hogy egy komplex technológia alkalmazásával milyen jó eredményeket lehet elérni. Megpróbáljuk megközelíteni az őszi kalászosok genetikai potenciálját, hiszen, szerencsére, mindez egy öntözhető területen történt.

Mire lehet számítani az állományok mostani állapota alapján?

A kísérletek idén is 10 vagy akár 10 tonna feletti eredményt hozhatnak, bár attól félek ez nem lesz jellemző általában a gazdák idei gyakorlatában. Azt mutatjuk majd be, hogy kevésbé szerencsés körülmények között is el lehet érni nagyon magas terméseredményeket a megfelelő technológiákkal. Bár az általunk alkalmazott egy nagyon komplex technológia, és minden kis részlet optimalizálására ügyeltünk.

Az érdeklődők azt is láthatják továbbá, hogy a különböző szárerősítő készítmények használatával mennyire lehet törpíteni a búza- és árpafajtákat, illetve ezek elhagyásával mekkora lesz a magasságkülönbség, mekkora lesz a differencia a gyökértömegben, illetve a növények termőképességében is.

Lesznek-e további bemutatók?

Júniusban további bemutatókat tartunk sokfelé az országban. Az egyik legfontosabbra június 14-én a Kapostáj Zrt. területén, Toponáron kerül sor, ahol egy, a május végihez hasonló technológiai bemutatóra kerül majd sor.

Concret

Rajtunk kívül a BASF és a Timac AGRO vesz részt. Utóbbi biztosította a tápanyagutánpótlást, előbbi pedig a technológia egyéb részeit.

Őszi búza kisparcellák

Itt egy olyan technológiai kísérletet mutatunk be, ahol a vetésidő mellett az őszi kalászosok vetésmélységének a hatásait is vizsgáljuk. Megmutatjuk, hogy a vetésidőn kívül, mekkora jelentősége van a vetésmélységnek is, hiszen a bokrosodási csomó elhelyezkedése akár döntő lehet a várható termés szempontjából. Vetéskor még nem tudjuk, hogy milyen évjáratunk lesz, és mennyire kell segítenünk a növényt az őszi bokrosodásban, viszont ha az őszi bokrosodás nem megfelelő, a várható termés limitált, mert ilyenkor a probléma már jelentősen nem korrigálható akár többlet tápanyag kijuttatásával sem. Ezért fontos, hogy megmutassuk, hogy 3, illetve 6 cm-es vetésmélységet alkalmazva az őszi kalászosoknál milyen különbségeket érhetünk el az állományok között.

Perczel Péter
Operatív igazgató

(x)

Megosztás

További híreink

Tíz szakember kapta meg a Népművészet Mestere díjat 2024-ben

2024.10.05.

A Népművészet Mestere díj egyes alkotások vagy egész életmű elismeréseként azoknak a népművészeknek adományozható állami kitüntetés, akik hosszabb időszak alatt kifejtett munkásságuk során a népművészet fejlesztésében kimagasló eredményeket értek el.

Partner

Ezt ne hagyja ki! - Nagy meglepetés az Agrárszektor Konferencián

2024.10.04.

Előesttel bővül az idén a siófoki Agrárszektor Konferencia műsora, így már három napon keresztül, december 3-5. között találkozhatnak színvonalas szakmai programokkal a rendezvény résztvevői. A december 3-i előesten az agráriumot érintő meteorológiai előrejelzésekről, az agrárgazdaságra is hatással bíró várható gazdasági és belpolitikai eseményekről lesz szó, illetve mérlegre kerülnek a magyar élelmiszergazdaság Európai Unióban töltött elmúlt húsz évének tapasztalatai és a hazai agrárvállalkozások kitörési lehetőségei is.

Öntözőrendszerek: Melyik a legjobb választás?

2024.10.04.

Az öntözőrendszerek kulcsfontosságú szerepet játszanak a kertészet és általában a mezőgazdaság hatékonyságában, különösen a szárazabb éghajlatokon, így Magyarországon is. Az optimális vízellátás biztosítása a növények számára nemcsak a terméshozamot növeli, hanem a vízpazarlás minimalizálásában is segít.

Utánajártak, hány medve kóborolhat Magyarországon

2024.10.04.

Szinte lehetetlen kideríteni, pontosan hány európai barnamedve kószál éppen Észak-Magyarország erdőiben, de az egyes észleléseket végignézve képet kaphatunk az állatok hozzávetőleges számáról.

Partner

Vulcan Profi Smax – granulált elemi kén - Mindenkinek használni kellene?!

2024.10.04.

Az elmúlt években a kénhiány állandósult a növénytermesztésben. Sok és egyoldalú a kijuttatott nitrogén, miközben egyre magasabb fehérje- és olajtartalmú növényeket termesztünk. Granulált kén használatával több évre elegendő ként tudunk kijuttatni.

Bőgés után barcogástól hangosak az erdők – egy nap alatt akár 30-40 nősténnyel is elbír a bika

2024.10.04.

Az ősz és a hűvösebb idő beköszöntével megérkezett a gímszarvasok párzási időszaka, azaz a szarvasbőgés. A különös jelenség időjárástól és földrajzi viszonyoktól függően augusztus végétől akár novemberig is tarthat. A rendőrség és a vadásztársaságok fokozott óvatosságra kérik a közlekedőket, mivel a párzás időszakában a vadak mozgása még kevésbé kiszámítható, mint máskor.

Partnerhírek
Partner

Vulcan Profi Smax – granulált elemi kén - Mindenkinek használni kellene?!

2024.10.04.

Az elmúlt években a kénhiány állandósult a növénytermesztésben. Sok és egyoldalú a kijuttatott nitrogén, miközben egyre magasabb fehérje- és olajtartalmú növényeket termesztünk. Granulált kén használatával több évre elegendő ként tudunk kijuttatni.

Partner

Nem csak értékesít és szolgáltat, hanem drónok üzemeltetésében is segít a PlantaDrone

2024.10.02.

A Kukorica Kör Egyesület dunapataji Szakmai Napján Gyovai Szabolcs, a PlantaDrone Kft. ügyvezetője, a dróntechnológia lehetséges felhasználási módozatairól tartott előadást. Az elhangzottak szerint az értékesítésen túl már az üzemeltetésükben is segíti a dróntulajdonosokat a cég, az általuk létrehozott Drón műveleti központ által.

Hirdessen a Magro.hu oldalon!

Válasszon prémium megjelenési megoldásaink közül!

Médiaajánlat
Kiemelt hirdetések a Piactéren
Kiemelt
Graecus CBK szárzúzó
Bács-Kiskun, Kecskemét

Graecus CBK szárzúzó

Hitelesített telefonszám
Keressenek az ár miatt!
Kiemelt
Graecus BK
Bács-Kiskun, Kecskemét

Graecus BK

Hitelesített telefonszám
Keressenek az ár miatt!

Magro.hu Piactér

Több mint 3.400 hirdetés 106 kategóriában!

Megnézem a hirdetéseket
Hirdetésfeladás