Hirdetés
Tovább csökkentek az élelmiszerárak februárban
Az elmúlt 55 hónap legalacsonyabb értékén állt a FAO élelmiszerár-indexe a múlt hónapban, miután januárhoz képest további 0,1 százalékkal csökkent. A tavalyi év azonos időszakához képest pedig 14 százalékkal állt alacsonyabban az index.
A csökkenés a gabonafélék és a hús árának csökkenéséhez köthető. Továbbá a cukor kifejezetten alacsony ára is hatással volt az index csökkenésére, amit még az olaj drágulása sem tudott ellensúlyozni.
Februárban a FAO élelmiszerár-index 179,4 ponton állt, januárban 181,2 százalék volt az értéke, míg egy évvel korábban 208,6 ponton állt.
Hirdetés
Már 2010 júliusa óta folyamatos az élelmiszerár-index csökkenése, ami köszönhető a stabil készleteknek, és a több országban felfedezhető, dollárral szembeni valutagyengülésnek.
Az indexet egyébként egy meghatározott élelmiszerkosár árának változása alapján számolják a FAO szakemberei, mely kosár szemes terményeket, olajos magvakat, tejtermékeket, húsféléket és cukrot tartalmaz.
FAO gabonaár-index: a kedvező előrejelzéseknek köszönhetően a gabonaár-index 3,2 százalékos csökkenés követően 171,1 ponton állt februárban. A rizs árában a hosszúszemű fajták drágulása ellenére sem történt változás, ugyanis a többi fajta ára alacsonyabb lett.
FAO cukorár-index: januárhoz képest 4,9 százalékot csökkent a cukorár-index, ami így februárban 207,1 ponton zárt. A csökkenés a Brazíliában tapasztalt kiadós esőzéseknek (ami jó hatással lehet a cukortermésre) és India cukorexportra irányuló állami támogatásának is köszönhető.
FAO húsár-index: 1,4 százalékkal csökkent februárban a húsár-index, így 187,4 százalékon állt meg. Leginkább a marha és a birkahús ára csökkent, ami a brazil és az ausztrál valuta amerikai dollárral szembeni erősödésének köszönhető.
FAO tejtermékár-index: drágultak a tejtermékek! Januárhoz képest 4,6 százalékkal nőtt a tejtermékár-index értéke, így 181,8 ponton állt februárban. Az áremelkedés szezonálisnak tekinthető, továbbá az Új-Zélandon és Ausztráliában csökkenő készletek is hatással vannak a drágulásra.
FAO növényiolaj-ár index: az olajárak is emelkedtek 0,4 százalékkal, 156,6 ponton állapodott meg az árindex. Bár a szójaolaj ára továbbra is csökkent, a pálmaolaj nagymértékű drágulását (ami nagyrészt a malajziai áradásoknak köszönhető) még ez sem tudta ellensúlyozni.
A tavalyi rekordméretű búzatermést követően csökkenést jelez előre a FAO. Az északi félteke őszi búzája alapján 720 millió tonnát prognosztizál a szervezet. Az európai és az ázsiai, várhatóan átlagos hozamok miatt körülbelül 1 százalékkal lesz kevesebb idén a búza.
A világon előreláthatólag 1107 milliárd tonna gabonafélét használ fel az élelmiszeripar 2014-15-ben, 153,3 kg/fő-re növelve az átlagos fogyasztást. A takarmányok esetében 0,4 %-kal többre, vagyis 877 millió tonna gabonára lesz igény.
Forrás: fao.org
Témák a cikkben
Kapcsolódó cikkek
Hirdetés
További híreink
Legújabb hirdetések
Hirdetés
Hirdetés
A szója az agráriumban kikerülhetetlen alkalmazkodás egyik legjobb eszköze
Egyre többen, de még így is csupán csak a magyar mezőgazdasági vetésterület 2,7 százalékán termesztik a szóját. A jövő növényeként tekintenek rá, óriási fejlődési potenciál előtt áll – hangzott el a Karintia Kft. által rendezett Szója Szakmai Napok 2024. rábakecöli eseményén, ami a négyállomásos sorozat harmadik helyszíne volt. Bene Zoltán cégvezető meglepően nagyszámú érdeklődő gazdálkodó előtt érvelt a szójatermesztés mellett.
Ha őszi gyomirtás, akkor LEGATO TRIO
Éghajlatunk változása miatt egyre nagyobb jelentőséggel bír kalászos kultúrákban az őszi gyomirtás. Az őszi gabonákat egyre korábban és csökkentett tőszámmal vetik, így már ősszel is jelentős lehet a fertőzési nyomás.
Hirdetés
Válasszon prémium megjelenési megoldásaink közül!
MédiaajánlatFurmint, hárslevelű minőségi borszőlő eladó Szerencsen
175 HUF
Solis 20 szervós kis traktor
Több mint 3.000 hirdetés 74 kategóriában!
Megnézem a hirdetéseketHirdetés
Hirdetés
Hirdetés