Az MVH által nyilvánosságra hozott adatok szerint az agrártámogatások több, mint felét már kifizették a gazdáknak. Eközben tovább erősödik a hazai mezőgazdaság és gyarapszik a géppiacunk is. Agrárhír- összefoglalónkban részletesebben olvashat a témákról.

Jó hírrel indult a hét az agráriumban tevékenykedők számára, nameg azoknak, akik szeretnek statisztikákról olvasni. A Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal elnöke szerint ugyanis a közvetlen agrártámogatásokra szánt összeg több mint felét már ki is utalták a gazdáknak. A minden eddiginél több -35 jogcímen- igényelt támogatások előlegét már 2015. november 30-ig mindenki megkapta. Ezt követően azonnal megkezdték a további részletfizetések folyósítását is. A legfrisebb számítások szerint a nyár elejéig minden gazda megkapja a megérdemelt pénzét.

További pozitív hír volt, hogy érvényesülni látszik az árakban az év elején bevezetett sertés tőkehús áfacsökkentés. Ezt onnan látják a szakértők, hogy a meghatározó kiskereskedelmi láncoknál csökkent a sertés tőkehúsok ára. Ezzel szemben a kisebb kereskedelmi cégeknél és a hentesüzleteknél még nem látszik ez a pozitív változás. Ennek oka, hogy kezdetben nem volt egyértelmű, hogy mely termékekre vonatkozik az áfacsökkentés és melyikre nem. Ez az ügy azóta rendeződött, várhatóan a közeljövőben már ott is látni lehet majd a változást, ahol eddig még nem. Az árcsökkentés óta eltelt időszak azt mutatja, hogy közel harmadával nőtt az áfacsökkentett tőkehúsok forgalma az elmúlt év azonos időszakához képest

Egyre több mezőgazdasági gép fogy hazánkban
 

Nem csak a sertéshús fogy jobban, hanem a mezőgazdasági gépek iránt is növekszik a kereslet. A nyilvánosságra hozott adatok szerint tavaly a gazdálkodók több mint 100 milliárd forintért vásároltak mezőgazdasági gépeket. Az előzetes összesítés azt mutatja, hogy a múlt évi gépforgalom meghaladja majd az előző évekét. A jóslatok szerint idén sem csökken a gépek iránti kereslet: a felmérések szerint a gazdák 90 százaléka tervez fejlesztéseket, és a gazdák kétharmada gépet szeretne. Fontos megjegyezni, hogy a magyar mezőgazdasági gépgyártás továbbra is nettó exportőr, termelési értékének több mint 80 százalékát a kivitel adja. Tavaly az export értéke mintegy 470 millió euró volt.

Fontos híreket kaptak az őstermelők is, ugyanis a mostani, papír alapú őstermelői igazolványt plasztik kártyára cseréli a NAK. Akik most váltják ki az igazolványt, egyenlőre egy ideiglenes papír alapú igazolványt kapnak, amely július 31-ig érvényes. Addig a tervek szerint mindenki megkapja az új őstermelői igazolványt. Az új plasztiklap minden, az őstermelők tevékenységére jellemző adatot tartalmaz majd, amelyeket a falugazdászok töltenek fel a kártyákra.

Papír volt, plasztik lesz (Fotó: agraragazat.hu)
 

Tovább erősödik a hazai mezőgazdaság! 2015-ben 0,4 százalékkal haladta meg az összes mezőgazdasági kibocsátás a 2014-es mennyiséget. A növénytermesztés múlt évi kibocsátása viszont - a kedvezőtlen időjárás miatt - 1,7 százalékkal, 26 milliárd forinttal volt kevesebb az előző évinél. Az agrár-külkereskedelem értéke szintén tükrözi az ágazatban végbement fejlődést, az utóbbi években 8 milliárd euró - mintegy 2400 milliárd forint körül – alakul. A Növekedési Hitelprogram (NHP) is jól szolgálja az ágazati érdekeket. Az első szakaszban a hitelek 15 százalékát (mintegy 103 milliárd forintot) a mezőgazdasági, míg 6 százalékát (41 milliárd forintot) az élelmiszeripari vállalkozások igényelték. Az NHP második szakaszában (2014. december 31-ig) már a hitelek 30 százalékát (151 milliárd forintot) a mezőgazdasági, míg 6 százalékát (31 milliárd forintot továbbra is az élelmiszeripari vállalkozások kapták.

Agrárhír-összefoglalónk az MTI hírei alapján készült el!

Megosztás

További híreink

Partner

Ezt ne hagyja ki! - Nagy meglepetés az Agrárszektor Konferencián

2024.10.04.

Előesttel bővül az idén a siófoki Agrárszektor Konferencia műsora, így már három napon keresztül, december 3-5. között találkozhatnak színvonalas szakmai programokkal a rendezvény résztvevői. A december 3-i előesten az agráriumot érintő meteorológiai előrejelzésekről, az agrárgazdaságra is hatással bíró várható gazdasági és belpolitikai eseményekről lesz szó, illetve mérlegre kerülnek a magyar élelmiszergazdaság Európai Unióban töltött elmúlt húsz évének tapasztalatai és a hazai agrárvállalkozások kitörési lehetőségei is.

Öntözőrendszerek: Melyik a legjobb választás?

2024.10.04.

Az öntözőrendszerek kulcsfontosságú szerepet játszanak a kertészet és általában a mezőgazdaság hatékonyságában, különösen a szárazabb éghajlatokon, így Magyarországon is. Az optimális vízellátás biztosítása a növények számára nemcsak a terméshozamot növeli, hanem a vízpazarlás minimalizálásában is segít.

Utánajártak, hány medve kóborolhat Magyarországon

2024.10.04.

Szinte lehetetlen kideríteni, pontosan hány európai barnamedve kószál éppen Észak-Magyarország erdőiben, de az egyes észleléseket végignézve képet kaphatunk az állatok hozzávetőleges számáról.

Partner

Vulcan Profi Smax – granulált elemi kén - Mindenkinek használni kellene?!

2024.10.04.

Az elmúlt években a kénhiány állandósult a növénytermesztésben. Sok és egyoldalú a kijuttatott nitrogén, miközben egyre magasabb fehérje- és olajtartalmú növényeket termesztünk. Granulált kén használatával több évre elegendő ként tudunk kijuttatni.

Bőgés után barcogástól hangosak az erdők – egy nap alatt akár 30-40 nősténnyel is elbír a bika

2024.10.04.

Az ősz és a hűvösebb idő beköszöntével megérkezett a gímszarvasok párzási időszaka, azaz a szarvasbőgés. A különös jelenség időjárástól és földrajzi viszonyoktól függően augusztus végétől akár novemberig is tarthat. A rendőrség és a vadásztársaságok fokozott óvatosságra kérik a közlekedőket, mivel a párzás időszakában a vadak mozgása még kevésbé kiszámítható, mint máskor.

Drámai visszaesés után hároméves mélyponton Magyarország ipari termelése: mi áll a háttérben?

2024.10.04.

Az augusztusi ipari termelési adatok alapján az ipari kibocsátás volumene jelentős visszaesést mutatott. Az ipar teljesítménye idén augusztusban 9,5%-kal csökkent az előző év azonos időszakához képest, a munkanap-hatással korrigálva pedig a visszaesés 4,1% volt.

Partnerhírek
Partner

Vulcan Profi Smax – granulált elemi kén - Mindenkinek használni kellene?!

2024.10.04.

Az elmúlt években a kénhiány állandósult a növénytermesztésben. Sok és egyoldalú a kijuttatott nitrogén, miközben egyre magasabb fehérje- és olajtartalmú növényeket termesztünk. Granulált kén használatával több évre elegendő ként tudunk kijuttatni.

Partner

Nem csak értékesít és szolgáltat, hanem drónok üzemeltetésében is segít a PlantaDrone

2024.10.02.

A Kukorica Kör Egyesület dunapataji Szakmai Napján Gyovai Szabolcs, a PlantaDrone Kft. ügyvezetője, a dróntechnológia lehetséges felhasználási módozatairól tartott előadást. Az elhangzottak szerint az értékesítésen túl már az üzemeltetésükben is segíti a dróntulajdonosokat a cég, az általuk létrehozott Drón műveleti központ által.

Hirdessen a Magro.hu oldalon!

Válasszon prémium megjelenési megoldásaink közül!

Médiaajánlat
Kiemelt hirdetések a Piactéren
Kiemelt
Graecus CBK szárzúzó
Bács-Kiskun, Kecskemét

Graecus CBK szárzúzó

Hitelesített telefonszám
Keressenek az ár miatt!
Kiemelt
Graecus BK
Bács-Kiskun, Kecskemét

Graecus BK

Hitelesített telefonszám
Keressenek az ár miatt!

Magro.hu Piactér

Több mint 3.400 hirdetés 106 kategóriában!

Megnézem a hirdetéseket
Hirdetésfeladás