Hirdetés
Tovább lehet jelentkezni az idei Vidék kalandra
Idén is megrendezik a Vidék kaland elnevezésű programot, amelynek keretében városi fiatalok ismerkedhetnek meg a falusi élet szépségeivel. Jó hír a jelentkezőknek, hogy a jelentkezési időszakot 5 nappal meghosszabbították a szervezők.
A hosszabb jelentkezési határidőnek köszönhetően azok a városi fiatalok, akik szívesen megismerkednének a vidéki és gazdálkodói élettel április 20-ig jelentkezhetnek a programra.
A kezdeményezés 2011-es indulása óta a közel 800 jelentkezőből 160 fiatal ismerkedhetett meg a gazdálkodói életformával. Közülük hat olyan fiatalról lehet tudni, akik mezőgazdasági jellegű tevékenységbe kezdtek.
A program szemléletformáló, ugyanis a résztvevők jobban odafigyelnek a vásárolt élelmiszerek minőségére, továbbá pontosabban látják a gazdálkodói életforma előnyeit és hátrányait. A program végén a résztvevőknek a közösségi oldalakon kell beszámolniuk élményeikről, így megismertethetik tapasztalataikat barátaikkal, ismerőseikkel, ami szintén fontos eleme a projektnek.
Az alprogramok közül a határtalan kalandok a legnépszerűbb, ennek révén az érdeklődők bekapcsolódhatnak egy családi gazdaság mindennapjaiba Székelyföldön. Az egyhetes időszak alatt Maros és Hargita megyei gyakorló fiatal gazdák irányítása és felügyelete mellett vesznek részt a munkákban.
Az AGRYA, a jelentkezők személyes meghallgatása után, május 5-ig választja ki a program résztvevőit. További információk a www.videk-kaland.hu és a www.agrya.hu weboldalon találhatók.
A programot 2012 decemberében az Európai Bizottság pályázatán a legjobb EU-társfinanszírozású agrár-vidékfejlesztési témájú kommunikációs programnak választották.
Forrás: MTI
Témák a cikkben
Kapcsolódó cikkek
Hirdetés
További híreink
Legújabb hirdetések
Hirdetés
Hirdetés
Védjük a gyökereket az Agrováció termékével
A gyökérzónába kijuttatott AMG Pro-tech a csapadék/talajnedvesség hatására szétáramlik a gyökérzónában és védelmet alakít ki a kelő mag számára.
AKG 2025: kiknek érdemes belevágni és hogyan segíthetnek a szakértők?
Az agráriumot izgalomban tartó kérdés most az új agrár-környezetgazdálkodási támogatás lehetősége. Minden termelőnek döntést kell hoznia lehetőségei és adottságai függvényében, hogy pályázik-e vagy sem. Ezt a kérdéskört jártuk körbe a Lajtamag Kft. termékfejlesztőjével, Somody Gergővel; Dr. Nagy Idával a Lajtamag Kft. szaktanácsadójával és Nagy Lászlóval, az Agro Profi Kft. vezető szaktanácsadójával.
Hirdetés
Válasszon prémium megjelenési megoldásaink közül!
MédiaajánlatEladó John Deere 8345R e23 ILS 2020-as évjáratú traktor
69 900 000 HUF
+ áfaEladó használt MetalFach N267 szervestrágyaszóró
4 990 000 HUF
+ áfaTöbb mint 1.100 hirdetés 104 kategóriában!
Megnézem a hirdetéseketHirdetés
Hirdetés
Hirdetés