Tovább csökkentek az árak a FAO jelentése szerint a főbb mezőgazdasági terményeket figyelembe véve. Néhány kiugró árcsúcsot leszámítva 2007 és 2011 között, a gabonák és a növényi olajok ára egy kiegyensúlyozottan és folyamatosan csökkenő pályát rajzol ki.

Ennek hátterében a magas készletek, a meglepően alacsony olajárak és az amerikai dollár árfolyamának újbóli megerősödése állnak. Egyik esetében sem valószínűsíthető változás a közeljövőben, bár váratlan külső okok (pl. extrém időjárási jelenségek) sosem zárhatók ki.

A FAO élelmiszerár-indexét a globális szinten legfontosabb öt élelmiszert (szemes termények, húsfélék, tejtermékek, növényi olajok és cukor) tartalmazó élelmiszerkosár árának változása alapján határozzák meg. A mutató 6 éve nem tapasztalt mélypontot ért el augusztusban. A szeptemberi eredmények szerint elenyésző mértékben, de nőtt az index, azonban a 165,3 pontos érték még így is közel 20 százalékkal alacsonyabb a korábbi év ugyanezen időszakához képest.

Egyes szakértők szerint az árváltozások egy fokozatosan csökkenő és kiegyensúlyozott árszintet jeleznek elő.

Ez az általános kijelentés azonban egyes termények esetében némi kiegészítésre szorul. A rizs ára általában nem mozog együtt a többi gabonáéval, továbbá a cukorárak gyakran ingadoznak, 1990 óta több mint 12 alkalommal produkálva legalább 50 százalékos kilengést. A hús és tejtermékek - romlandóságuk miatt - kis késéssel bár, de az esetek többségében követik az általános tendenciát.

A globális szinten csökkenő élelmiszerárak középpontjában a legfontosabb szemes termések állnak, köszönhetően a hosszú évek óta magas termésátlagoknak és az ezzel járó több mint bőséges raktárkészleteknek. Az elővigyázatossági okokból felhalmozott tartalékokon valamelyest csökkenteni fognak, állapította meg a FAO legutóbbi Gabonakészletek és -igények gyorsjelentése, így a 2016-os idényt várhatóan 638 millió tonna egyenleggel zárjuk - ez 4 millió tonnával kevesebb a nyitóadathoz képest.

Mindeközben, a világ gabonatermése (2 534 milliárd tonna) az előrejelzések szerint 6 tonnával lesz kevesebb a korábban vártnál és alig 1 százalékkal alacsonyabb a 2014-es évi rekordhoz képest. A háttérben az Egyesült Államok alacsonyabb kukorica-termésátlaga áll.

Alacsony árak és ellátásbiztonság

Élelmiszerellátási szempontból az élelmiszerárak alacsony szintje szinte "ajándéknak" tekinthető, főleg azon háztartások szemszögéből, akik jövedelmük jelentős hányadát költik élelmiszerre, olvasható az előrejelzésben.

Valóban, az élelmiszerexport végösszege világszerte alacsonyabb lesz idén: a becslések szerinti 1,09 trillió dollár az elmúlt öt év legalacsonyabb összege, ami közel 20 százalékkal kevesebb a tavalyi rekordadat 1,35 trillióhoz viszonyítva. Ebben közrejátszanak a gabona, tejtermékek, húsárúk és a cukor is, de emellett a teheráru díjtételek csökkenése is.

Az alacsony mezőgazdasági alapanyagárak hatása azonban nem egyértelműen pozitív. Nem szabad elfeledkeznünk a termelők alacsonyabb jövedelméről sem, ami ezzel jár.

Továbbra is alacsony szinten állnak az élelmiszerárak (Fotó: miabonyunk.hu)
 

A kisebb árrés következménye lehet a mezőgazdasági beruházások visszaszorulása, amelyek elégtelensége már így is az elmúlt évtized árcsúcsait okozta. Esetleges beruházási ösztönzőkre lehet szükség a mezőgazdaság és a hozzá kapcsolódó szolgáltatások terén, gondolva itt könnyített hitelekre vagy infrastruktúra-fejlesztésekre (utak, létesítmények).

Hanyatló kereskedelmi forgalom

A globális termelés a raktárkészletek bősége ellenére a kereskedelemben forgó gabona mennyisége majdnem 3 százalékot csökkent (364 millió tonna) a korábbi június-júliusi időszakhoz képest.

A búza kereskedelme, főleg az Ázsia, Irán és Észak-Afrika alacsonyabb kivitele miatt csökkent, míg a durvaszemű gabonák iránti kereslet az ázsiai kontinensen megcsappant, amit az Afrikában és Európában várható magasabb importigény sem tudott ellensúlyozni.

A halászati termékek kereskedelmi volumene azonban növekszik. A valutaárfolyamok ingadozása azonban komoly befolyással bír erre a területre: az erős dollár az Egyesült Államokat a garnélaexport legfontosabb célpontjává tette, míg a gyengélkedő valuták többek között a norvég lazac- vagy kínai haltenyésztők, akik importra szorulnak, életére van hatással. A globális haltermelés 2,6 százalékkal bővül becslések szerint, főleg az akvakultúra majdnem 5 százalékos növekedése miatt.

Megosztás

További híreink

Partner

Ezt ne hagyja ki! - Nagy meglepetés az Agrárszektor Konferencián

2024.10.04.

Előesttel bővül az idén a siófoki Agrárszektor Konferencia műsora, így már három napon keresztül, december 3-5. között találkozhatnak színvonalas szakmai programokkal a rendezvény résztvevői. A december 3-i előesten az agráriumot érintő meteorológiai előrejelzésekről, az agrárgazdaságra is hatással bíró várható gazdasági és belpolitikai eseményekről lesz szó, illetve mérlegre kerülnek a magyar élelmiszergazdaság Európai Unióban töltött elmúlt húsz évének tapasztalatai és a hazai agrárvállalkozások kitörési lehetőségei is.

Öntözőrendszerek: Melyik a legjobb választás?

2024.10.04.

Az öntözőrendszerek kulcsfontosságú szerepet játszanak a kertészet és általában a mezőgazdaság hatékonyságában, különösen a szárazabb éghajlatokon, így Magyarországon is. Az optimális vízellátás biztosítása a növények számára nemcsak a terméshozamot növeli, hanem a vízpazarlás minimalizálásában is segít.

Utánajártak, hány medve kóborolhat Magyarországon

2024.10.04.

Szinte lehetetlen kideríteni, pontosan hány európai barnamedve kószál éppen Észak-Magyarország erdőiben, de az egyes észleléseket végignézve képet kaphatunk az állatok hozzávetőleges számáról.

Partner

Vulcan Profi Smax – granulált elemi kén - Mindenkinek használni kellene?!

2024.10.04.

Az elmúlt években a kénhiány állandósult a növénytermesztésben. Sok és egyoldalú a kijuttatott nitrogén, miközben egyre magasabb fehérje- és olajtartalmú növényeket termesztünk. Granulált kén használatával több évre elegendő ként tudunk kijuttatni.

Bőgés után barcogástól hangosak az erdők – egy nap alatt akár 30-40 nősténnyel is elbír a bika

2024.10.04.

Az ősz és a hűvösebb idő beköszöntével megérkezett a gímszarvasok párzási időszaka, azaz a szarvasbőgés. A különös jelenség időjárástól és földrajzi viszonyoktól függően augusztus végétől akár novemberig is tarthat. A rendőrség és a vadásztársaságok fokozott óvatosságra kérik a közlekedőket, mivel a párzás időszakában a vadak mozgása még kevésbé kiszámítható, mint máskor.

Drámai visszaesés után hároméves mélyponton Magyarország ipari termelése: mi áll a háttérben?

2024.10.04.

Az augusztusi ipari termelési adatok alapján az ipari kibocsátás volumene jelentős visszaesést mutatott. Az ipar teljesítménye idén augusztusban 9,5%-kal csökkent az előző év azonos időszakához képest, a munkanap-hatással korrigálva pedig a visszaesés 4,1% volt.

Partnerhírek
Partner

Vulcan Profi Smax – granulált elemi kén - Mindenkinek használni kellene?!

2024.10.04.

Az elmúlt években a kénhiány állandósult a növénytermesztésben. Sok és egyoldalú a kijuttatott nitrogén, miközben egyre magasabb fehérje- és olajtartalmú növényeket termesztünk. Granulált kén használatával több évre elegendő ként tudunk kijuttatni.

Partner

Nem csak értékesít és szolgáltat, hanem drónok üzemeltetésében is segít a PlantaDrone

2024.10.02.

A Kukorica Kör Egyesület dunapataji Szakmai Napján Gyovai Szabolcs, a PlantaDrone Kft. ügyvezetője, a dróntechnológia lehetséges felhasználási módozatairól tartott előadást. Az elhangzottak szerint az értékesítésen túl már az üzemeltetésükben is segíti a dróntulajdonosokat a cég, az általuk létrehozott Drón műveleti központ által.

Hirdessen a Magro.hu oldalon!

Válasszon prémium megjelenési megoldásaink közül!

Médiaajánlat
Kiemelt hirdetések a Piactéren
Kiemelt
Graecus CBK szárzúzó
Bács-Kiskun, Kecskemét

Graecus CBK szárzúzó

Hitelesített telefonszám
Keressenek az ár miatt!
Kiemelt
Graecus BK
Bács-Kiskun, Kecskemét

Graecus BK

Hitelesített telefonszám
Keressenek az ár miatt!

Magro.hu Piactér

Több mint 3.400 hirdetés 106 kategóriában!

Megnézem a hirdetéseket
Hirdetésfeladás