Túl alacsony árakkal, szűkülő felvevőpiaccal és maffiamódszerekkel kínlódnak a lengyel almatermesztés szereplői

Az alacsony lengyel almaárak témáját középpontba helyezve készített interjút a Sady Ogrody lengyel mezőgazdasági portál a Lengyel Gyümölcstermesztők Egyesületének (ZS) elnökével, illetve a Lengyel Zöldség- és Gyümölcstermesztők Országos Egyesületének (KZGPOiW) elnökével. A megszólalók nem finomkodtak: olyan megállapításokat fogalmaztak meg, amelyek a magyar ágazat szereplői számára is tanulságosak lehetnek. Az anyagokat a FruitVeB fordította le, az ő cikküket szemléztük.

Elsőként Mirosław Maliszewski, a Lengyel Gyümölcstermesztők Egyesületének elnökének meglátásairól írtak, amikben a lengyel almaágazat jelenlegi helyzetéről és kilátásairól beszélt.

Mi lehet a kiút a lengyel almatermesztés számára?

A legelső lépés az ültetvényeink fajtaszerkezetének modernizálása lenne. Jelenleg a világpiacon 3 fő almafajta mozog nagy mennyiségben: a Gála, a Golden Delicious és a Red Delicious (esetleg a Jonagold, de ez már sokkal kisebb volumenben). Az összes többi csak helyi fajtának tekinthető, mint például a Szampion, a Ligol, az Alwa, a Lobo vagy a Gloster, és nekünk ezekből van a legtöbb. Ezek gyakorlatilag csak lokálisan értékesíthetők, ezért az első lépés a mostanitól eltérő fajtaválaszték kialakítása lenne. No és persze javítani kellene a minőségen. Nyugat-Európában az újonnan telepített ültetvények legnagyobb részén klubfajtákat találunk, melyekhez nekünk nincs hozzáférésünk. Tirolban már ilyen az új ültetvények 80 százaléka, de Németországban is 50 százalék feletti ez az arány. Ezért mondom, hogy néhány éven belül az almánkkal mehetünk a boltok alsó polcaira, vagy megpróbálhatjuk a világ olcsóbb piacain értékesíteni a készleteinket. A növekvő termelési költségek miatt pedig biztosra vehetjük, hogy problémáink nemhogy enyhülnének, hanem egyre súlyosbodni fognak.

Közepes minőségű alma és termesztési hiányosságok

Rengeteg közepes minőségű almánk van, és a legtöbb fajtánk sem igazán illik számos, elsősorban távolabbi piac igényeihez. A belföldi fogyasztás egyre csökken, ami sajnos egy állandósult trend, és ehhez képest túl keveset exportálunk. Nem szabad elfelednünk, hogy ha megfelelően szeretnénk levezetni ezt a mennyiséget, kétszer akkora mennyiséget kellene külföldön értékesítenünk, mint amennyit itthon elfogyasztunk. Természetes, hogy az átmeneti túlkínálatot azonnal kihasználják a feldolgozóüzemek és a kiskereskedelmi láncok. Az értékesítési nyomás az alacsony exportmennyiséggel párosulva árzuhanást, drasztikus mértékű árcsökkenést idéz elő. Ez történt szeptember második felében és ez folytatódott októberben is.

A feldolgozóüzemekkel kapcsolatban egyetlen megoldásként a hosszú távú szerződések jöhetnek szóba, amelyeket azonban szerencsétlen módon sem a termelők, sem a feldolgozók, sem a kormány nem igazán akar bevezetni. Ezért úgy látom, hogy jó almaárak legfeljebb néhány évente lesznek, akkor is csak azért, mert egy-egy országban, vagy Európa egy részén a fagykárok megtizedelik a termést, de ennek a kockázatnak mi is ugyanúgy ki vagyunk téve, mint a többiek.

Witold Boguta, a Lengyel Zöldség- és Gyümölcstermesztők Országos Egyesületének (KZGPOiW) elnöke a SadyOgrody mezőgazdasági portálnak adott interjút.

A jelenlegi alacsony árakat figyelembe véve jó megoldás lenne az intervenciós almafelvásárlás bevezetése Lengyelországban?

Egészen biztos, hogy rossz megoldás, de a jelenlegi helyzetben igen tanácsos lenne, hogy valamilyen módon támogassuk a termelőinket. Hogy jobban kontextusba helyezzük a választ, hadd említsek néhány tényt, illetve hadd mondjak el pár olyan dolgot, amivel érzékeltetni tudom a helyzetet.

Még 2018-ban, a mi szervezésünkben megvalósult Prognosfruit konferencián történt, hogy amikor a francia gyümölcstermesztők egyik képviselőjét az éves várható francia almatermésről kérdezték, gondolkodás nélkül így válaszolt: 1,5 millió tonna, ebből 1 millió belföldi értékesítés, 0,5 millió tonna exportra megy. Amennyiben figyelembe vesszük, hogy milyen kiváló minőséget állítanak elő a franciák, és hogy milyen szervezettek a gazdáik, valamint azt, hogy egész évben milyen ellenőrzést gyakorolnak a termelés és a kínálat felett, meg is kaptuk a választ a kérdésre, illetve azokra a lengyel panaszokra is, miszerint Franciaországban bezzeg milyen magasak az almaárak. Igen, de ez nem jön magától, ebben munka van: a franciák igenis erősen védik saját piacukat. Brüsszelben, az Európai Bizottság 2019-es Alma- és Körte Munkacsoportjának egyik ülésén a belga termelők egyik képviselője azt mondta nekem, hogy nekik, belgáknak könnyebb almát exportálni Indiába, mint Franciaországba. Mindez pedig az áruk és szolgáltatások szabad áramlására oly kényes Európai Unióban történik. Ezért vélem úgy, hogy Európa almapiacának igazi vezetői a franciák, az olaszokkal együtt.

Jelenleg nem Lengyelország a piacvezető?

Nem. Lengyelország az Európai Unió legnagyobb almatermelője, ha ezt tonnákban fejezzük ki – ebben a rangsorban Franciaország és Olaszország valóban mögöttünk van. De hogy vezetők lennénk? Mit csinál egy vezető? Hát vezet. Azaz diktálja az irányt, a trendeket, egy vezetőnek mindig könnyebb a piaci árakról tárgyalni, ráadásul egy vezető hatékonyan veszi fel a harcot a versenytársakkal és védi meg piacát. Ilyen értelemben hogyan lennénk mi vezetők?

A lengyel gyümölcstermesztők gyakorlatilag meg vannak fosztva ezektől a lehetőségektől. De ez nem mostani történet, hanem egészen az 1990-es rendszerváltásig vezethető vissza, amikor a lengyel szövetkezetek nagy részét szétverték és felszámolták. 1990 előtt a kertészeti szövetkezetek részesedése a frisspiaci értékesítésben 60-70 százalék, a feldolgozásban 20 százalék körüli volt, valamint nagy- és kiskereskedelmi tevékenységet is végeztek. Az akkor működő 140 kertészeti szövetkezetből mára 40 maradt, piaci részesedésük elhanyagolható. Hasonlóképp megszűntek az állami tulajdonú gyümölcs- és zöldségfeldolgozó üzemek is. Ma már nehéz komolyan kételkedni abban, hogy az egymást követő kormányok politikusai ezzel a külföldi tőkének engedtek teret mind a friss piac, mind a feldolgozóipar tekintetében. Természetesen az egymást követő kormányok narratívája az egyes időszakokban volt ilyen is meg olyan is, de cselekedeteik fő iránya és az ágazat általános magára hagyásának irányvonala mit sem változott.

Mennyire szervezettek a lengyel zöldség- és gyümölcspiaci szereplők?

Az a tény, hogy Lengyelország uniós csatlakozása után a mi kertészeti ágazatunkra is kiterjedt a zöldség- és gyümölcspiacok közös szervezéséről szóló uniós szabályozás, reményt adott arra, hogy a termelők újraszervezzék magukat. Ez a folyamat nagyon jól alakult, amíg, úgy tűnik, el nem dőlt, hogy túlságosan versenyképesek lehetünk más országok termelőivel szemben. Sőt, keményebb partnerek lehetünk azzal a külkereskedelemmel és a feldolgozóiparral szemben is, amely a csatlakozást követően már végleg átvette a lengyel piacot. Az igazi problémák akkor kezdődtek, amikor a zöldség-gyümölcs ágazat szervezettségi foka veszélyesen közelíteni kezdett a 30 százalékhoz, és van a piaci szakemberek körében egy mondás, miszerint ha 30 százalékos piaci részesedéssel rendelkezel, akkor már befolyásod van a piacra. Ekkor történt Lengyelországban egy nagyon furcsa lépés.

Ám még az utóbbi pár évben is sok olyan lépés történt a kormányzat részéről, amely kifejezetten elbátortalanította a gazdákat abban, hogy megszervezzék magukat, hogy szervezeteket működtessenek, piacszervezési intézkedéseket hozzanak, és növeljék a termelőink versenyképességét. Ebben a helyzetben számos gazda nem is akarja, hogy köze legyen ezekhez a termelői csoportokhoz. Sőt, szívesen beszáll kritizálásukba úgy, hogy nem is tagja az adott egyesülésnek. Ugyanakkor több éve veszik fel a telepítési támogatásokat, a termelés volumene egyre nő. Ezt az orosz embargó sem változtatta meg, viszont a régi, elavult fajtaszerkezet gyakorlatilag állandósult, és ezekre a termékekre ma már nem találni külföldi vevőt. Ezért a termelés nagy része csak a belföldi piacra mehet, ami meg ott sem kell, azt a feldolgozóipar veszi fel.

Alacsony szervezettség, pénzügyi gondok, ágazatfejlesztés

A fentiek következtében a lengyel termelők szervezettsége igen alacsony szintű. Ez pedig azt jelenti, hogy a megtermelt áru legnagyobb része teljesen szervezetlen formában, gyakran közvetlenül a termelőktől ömlik rá a piacra. A piacon csaknem tökéletes verseny alakult ki, ráadásul mindenki úgy gondolja, hogy az ő terméke étkezési minőségű. Ebből viszont a belföldi piacra és exportra együtt sem kellett több az elmúlt években 1,3 millió tonnánál. A többit csak a feldolgozóipar veheti fel, de az erre a célra való almát egyáltalán nem úgy kellene termelni, mint az étkezésit.

Jelenleg rengeteg gyümölcstermesztő vállalkozás pénzügyi helyzete súlyos, különösen az egyre növekvő termelési, betakarítási költségek, energiaárak miatt. A másik oldalon pedig ott vannak az alacsony értékesítési árak, amelyek nem fedezik még a termelési költségeket sem. További probléma, ami csak még súlyosabbá teszi a helyzetet, hogy nem tudunk megfelelő termésbiztosításokat kötni.

Támogatás, összefogás, célok a lengyel almatermesztés érdekében

Összességében ezen okok miatt gondolom azt, hogy támogatásra szükség lenne, hiszen a jelenlegi helyzet nem pusztán a termelők hibájából állt elő, viszont számos esetben csődjükhöz, fizetésképtelenségükhöz vezethet. Még számomra is nehéz megítélni, hogy ez a támogatás milyen formában érkezzen. Viszont az biztos, hogy ez a támogatás csak átmeneti jellegű lehet, mert közép- és hosszú távon az ágazatban rendszerszintű változtatásokra van szükség.

Már meg is alakult, és a munkát részben el is végezte a CORE TEAM nevű platform, ami egy együttműködési fórum az ágazat vezetők, szakértők, tanácsadók és tudósok között. A fő cél egy olyan ágazatfejlesztési terv, egy stratégia kialakítása, amelynek megvalósítása során együtt tudunk működni, de ehhez támogatásra is szükségünk lesz. A nagy kérdés, hogy a politikusok, a hatóságok szakemberei megértik-e, hogy a tőkeelvárásokkal szemben a termelőket kell támogatniuk. Illetve, hogy maguk a gazdák megértik-e majd, hogy honnan erednek a problémák, és megteszik-e majd a szükséges lépéseket úgy saját gazdaságukban, mint a piacszervezési tevékenységek területén.