Érdekes helyzet állt elő a magyar juhnyírás terén, ugyanis – mint kiderült – a hazai nyírók közül szinte mindenki Túrkevén él. Nem túlzás, ha azt mondjuk, túrkeveiek nyírják a hazai állomány legnagyobb részét.

Mindegy, hogy az ország melyik régiójában járunk, szinte biztos, hogy túrkevei emberek szabadítják meg a juhokat téli bundájuktól. Érdekes módon ma már szinte kizárólag Túrkevén élnek birkanyírással foglalkozók, de ott valósággal virágzik az iparág. Nem csak idősek, hanem a fiatalabb korosztály is szívesen választja ezt a szakmát, előszeretettel tanulják el a fortélyokat az idősebbektől. Tudják ugyanis, hogy a jó birkanyíró szakembert sokan keresik és szinte az egész országban végignyírhatják a birkákat a szezonban.

Egy mesterember akár 6-7 ezer állatot is meg tud nyírni néhány hét leforgása alatt, ezzel komoly jövedelemre szert téve. A birkanyírás ideje egyébként a kihajtás – Szent György napja – előtti hetekre esik azért, hogy mire a nyári szálláshelyükre kerülnek az állatok, akklimatizálódhassanak. Így elkerülhető, hogy a frissen nyírt állatok megfázzanak a bundájuk hiányában.

Szinte kizárólag túrkevei szakemberek nyírják az ország minden pontján a juhokat
 

A nyírás közben egyébként a többségük okosan viselkedik, hang nélkül tűri a téli bunda levágását. A lényeg, hogy a birkanyíró mester ne legyen ideges, mert az átragad az állatra. Ekkor könnyen megugorhat az állat és ekkor akár meg is vághatja a nyírógéppel a jószágot a mester.

A beol.hu információi szerint az igazán türelmes nyíró nagyon ügyel rá, hogy a bőrfelület mindig kisimított legyen, ne szecskázza a szőrt. Akkor lesz igazán jó minőségű a levágott gyapjú és így a legkisebb a sérülés veszélye. Persze, olykor előfordul, hogy a legkörültekintőbb, gondos kezek közül is megugrik a birka.

Sajnos mára már alig van értéke a gyapjúnak. Míg régen egy állatról lekerülő gyapjú a jószág egész téli takarmányozását fedezte, ma jó, ha pár száz forintot megér. Egy juhról átlagosan négy kiló gyapjú jön le évente, de hallottak már olyan birkáról is, amelyet négy évig nem nyírtak. Arról több mint tíz kiló szőrt vágtak le, amikor végre kés – illetve olló – alá került.

Megosztás

Kapcsolódó cikkek

További híreink

Tíz szakember kapta meg a Népművészet Mestere díjat 2024-ben

2024.10.05.

A Népművészet Mestere díj egyes alkotások vagy egész életmű elismeréseként azoknak a népművészeknek adományozható állami kitüntetés, akik hosszabb időszak alatt kifejtett munkásságuk során a népművészet fejlesztésében kimagasló eredményeket értek el.

Partner

Ezt ne hagyja ki! - Nagy meglepetés az Agrárszektor Konferencián

2024.10.04.

Előesttel bővül az idén a siófoki Agrárszektor Konferencia műsora, így már három napon keresztül, december 3-5. között találkozhatnak színvonalas szakmai programokkal a rendezvény résztvevői. A december 3-i előesten az agráriumot érintő meteorológiai előrejelzésekről, az agrárgazdaságra is hatással bíró várható gazdasági és belpolitikai eseményekről lesz szó, illetve mérlegre kerülnek a magyar élelmiszergazdaság Európai Unióban töltött elmúlt húsz évének tapasztalatai és a hazai agrárvállalkozások kitörési lehetőségei is.

Öntözőrendszerek: Melyik a legjobb választás?

2024.10.04.

Az öntözőrendszerek kulcsfontosságú szerepet játszanak a kertészet és általában a mezőgazdaság hatékonyságában, különösen a szárazabb éghajlatokon, így Magyarországon is. Az optimális vízellátás biztosítása a növények számára nemcsak a terméshozamot növeli, hanem a vízpazarlás minimalizálásában is segít.

Utánajártak, hány medve kóborolhat Magyarországon

2024.10.04.

Szinte lehetetlen kideríteni, pontosan hány európai barnamedve kószál éppen Észak-Magyarország erdőiben, de az egyes észleléseket végignézve képet kaphatunk az állatok hozzávetőleges számáról.

Partner

Vulcan Profi Smax – granulált elemi kén - Mindenkinek használni kellene?!

2024.10.04.

Az elmúlt években a kénhiány állandósult a növénytermesztésben. Sok és egyoldalú a kijuttatott nitrogén, miközben egyre magasabb fehérje- és olajtartalmú növényeket termesztünk. Granulált kén használatával több évre elegendő ként tudunk kijuttatni.

Bőgés után barcogástól hangosak az erdők – egy nap alatt akár 30-40 nősténnyel is elbír a bika

2024.10.04.

Az ősz és a hűvösebb idő beköszöntével megérkezett a gímszarvasok párzási időszaka, azaz a szarvasbőgés. A különös jelenség időjárástól és földrajzi viszonyoktól függően augusztus végétől akár novemberig is tarthat. A rendőrség és a vadásztársaságok fokozott óvatosságra kérik a közlekedőket, mivel a párzás időszakában a vadak mozgása még kevésbé kiszámítható, mint máskor.

Partnerhírek
Partner

Vulcan Profi Smax – granulált elemi kén - Mindenkinek használni kellene?!

2024.10.04.

Az elmúlt években a kénhiány állandósult a növénytermesztésben. Sok és egyoldalú a kijuttatott nitrogén, miközben egyre magasabb fehérje- és olajtartalmú növényeket termesztünk. Granulált kén használatával több évre elegendő ként tudunk kijuttatni.

Partner

Nem csak értékesít és szolgáltat, hanem drónok üzemeltetésében is segít a PlantaDrone

2024.10.02.

A Kukorica Kör Egyesület dunapataji Szakmai Napján Gyovai Szabolcs, a PlantaDrone Kft. ügyvezetője, a dróntechnológia lehetséges felhasználási módozatairól tartott előadást. Az elhangzottak szerint az értékesítésen túl már az üzemeltetésükben is segíti a dróntulajdonosokat a cég, az általuk létrehozott Drón műveleti központ által.

Hirdessen a Magro.hu oldalon!

Válasszon prémium megjelenési megoldásaink közül!

Médiaajánlat
Kiemelt hirdetések a Piactéren
Kiemelt
Graecus CBK szárzúzó
Bács-Kiskun, Kecskemét

Graecus CBK szárzúzó

Hitelesített telefonszám
Keressenek az ár miatt!
Kiemelt
Graecus BK
Bács-Kiskun, Kecskemét

Graecus BK

Hitelesített telefonszám
Keressenek az ár miatt!

Magro.hu Piactér

Több mint 3.400 hirdetés 106 kategóriában!

Megnézem a hirdetéseket
Hirdetésfeladás