A Corteva Agriscience új, többféle növénykultúra tesztelésére és kutatására is alkalmas kutatóközpontot nyitott Szegeden. A tudományos munka során mind a növénynemesítés, mind a növényvédelem területén az európai termelőket kiszolgáló, fenntartható megoldások kidolgozására összpontosítanak. A létesítmény koordinációs feladatkört is ellát, biztosítja a cég K + F munkacsoportjainak, hogy egymással együttműködve fejlesszenek úttörő és egyben fenntartható mezőgazdasági megoldásokat Európa és a világ termelői számára.

Az 1,9 millió dolláros, vagyis a cikk megjelenésekor nagyjából 600 millió forintos beruházással létrejött, újonnan integrált szegedi kutatóközpont így a Corteva egyik legnagyobb, többféle növénykultúra tesztelésére és kutatására is alkalmas európai kutatóközpontja lett - írta a vállalat közleménye. Az új kutatóközpontban a jelenlegi 34 alkalmazott közül 8 kutató összpontosít a vetőmagnemesítéssel és a növényvédelemmel kapcsolatos innovációkra.

Inszekticid- fungicid- és herbicid-vizsgálatok is zajlanak Szegeden a Corteva Agriscience új kutatóközpontjában Szegeden

Nemesítés, szülővonal

A Szegeden működő növénynemesítő munkacsoport feladata a Corteva termékek genetikai állományán alapuló kukorica- és napraforgóhibridek nemesítése. A munka célkitűzése a magas terméspotenciállal és kiváló agronómiai tulajdonságokkal bíró hibridek fejlesztése, beleértve a hőstressz-tűrő képességet is, amely az egyik legfontosabb termékjellemző a kontinentális Európában. A részleg korábbi növénynemesítési tevékenysége már több terméket eredményezett. Ilyenek a Pioneer® ExpressSun® herbicid toleranciával rendelkező napraforgó hibridek, a magas olajtartalmú napraforgó vetőmagok, valamint a piacvezető Pioneer® Optimum® AQUAmax® kukorica termékek. A részleg szülővonal tesztelési és vetőmag-előállítási kutatómunkája a Corteva szarvasi vetőmagüzemében folyó munkát is támogatja.

https://www.youtube.com/watch?v=LQ7_a-m7l9g
600 milliós kutatóközpont-fejlesztést fejezett be a Corteva Szegeden

A mostantól Szegeden működő Növényvédő Szer Kutató-Fejlesztő munkacsoport (Integrated Field Science, IFS) új gyomirtó-, rovarölő- és gombaölő szer hatóanyagok, termékek, valamint csávázási technológiák és biológiai növényvédelmi megoldások kifejlesztésére fókuszál. Ezeket széleskörű szántóföldi kísérletekben tesztelik. A szegedi kutatóközpont, a Növénynemesítés, valamint az Operatív működés vezetője Zala Anita. Az Integrált Szántóföldi Kísérletek tevékenységét (Integrated Field Science, IFS) pedig Perényi József irányítja.

A kukorica vizsgálata

3 tevékenységet egyesítettek

Ez a lépés nagyon fontos mérföldkő a Corteva Agriscience történetében. Három jelentős kutatási és fejlesztési tevékenységet egyesítettünk annak érdekében, hogy a kutatók szoros együttműködésben fejleszthessenek kiváló termékeket a magyar és az európai termelők részére. Az integrációval olyan kreatív, az innovációt és a magas fokú operatív munkát támogató környezetet hoztunk létre, amely a korábban különálló egységekként működő részlegek szinergiájára épül. A nemrégiben bejelentett, 2030-ig szóló Fenntarthatósági Célkitűzéseknek megfelelően szilárd az elkötelezettségünk az innovatív és fenntartható mezőgazdasági megoldások kifejlesztése és alkalmazása iránt. Tesszük ezt ügyfeleink, fogyasztóink és az általunk kiszolgált közösségek érdekében - mondta Abelardo De La Vega, a Corteva Agriscience európai növénynemesítő részlegének vezetője. Ez magában foglalja azt, hogy a cég által kifejlesztett minden új termékkoncepció megfeleljen a gazdálkodók és a fogyasztók által elvárt fenntarthatósági kritériumoknak, már azelőtt is, hogy a termékfejlesztés befejeződne.

A nemesítőmunka dróntávlatból

A Corteva Agriscience küldetésének része, hogy a gazdálkodóknak olyan teljes körű megoldásokat kínáljon, amelyek maximalizálják a termelékenységet. Ezt támogatja a most létrejött egyesítés is, amely a tudományos szakembereink tudását és tapasztalatát összpontosítja - tette hozzá Andreas Huber, a Corteva Agriscience EMEA Integrált Szántóföldi Kísérletek részlegének vezetője. A céggel kapcsolatos korábbi anyagainkat ezen a hivatkozáson lehet elérni.

A Corteva szegedi kutatóközpontja felülnézetből

További híreink

Rendkívül kártékony rovar, az őszi sereghernyó lehetséges megjelenéséről jött figyelmeztetés

2024.12.03.

Az őszi sereghernyó (Spodoptera frugiperda) az amerikai kontinens melegigényes őshonos faja, amely kiemelten veszélyes zárlati károsítóként szerepel az Európai és Mediterrán Növényvédelmi Szervezet (EPPO) A1-es karanténlistáján.

13 éve nem volt ilyen hideg Magyarországon

2024.12.03.

Az idei november középhőmérséklete a legalacsonyabb volt 2011 óta. Emellett ez volt az első hónap 2023 májusa óta, amelynek középhőmérséklete országos átlagban az éghajlati normál alatt maradt.

Az aszály hatásai ellenére is lesz elég magyar karácsonyfa az idén

2024.12.03.

Az aszály ugyan megviselte a fiatal ültetvényeket, mégsem kell hiányra számítani fenyőfából a karácsonyi időszakban.

Több változás lép életbe az adótörvényekben

2024.12.03.

Az Országgyűlés elfogadta és kihirdette a 2024. évi LV. törvényt, amely számos adótörvény módosítását tartalmazza.

Tudja, mióta nem érkezett uniós forrás Magyarországra?

2024.12.03.

Június 26-a óta Magyarország nem kapott újabb európai uniós támogatást, bár a 2021–2027-es pénzügyi ciklusban hazánknak járó 21,8 milliárd eurós keret 56 százaléka jelenleg hozzáférhető.

Karácsony közeledtével nem haszontalan tudni, melyek lettek az Év Szaloncukra 2024 díj legjobbjai

2024.12.03.

Az idei fődíjat a maklári Stühmer Körtezselés-muskotályos szaloncukor érdemelte ki.

Partnerhírek
Partner

Védjük a gyökereket az Agrováció termékével

2024.12.03.

A gyökérzónába kijuttatott AMG Pro-tech a csapadék/talajnedvesség hatására szétáramlik a gyökérzónában és védelmet alakít ki a kelő mag számára.

Partner

AKG 2025: kiknek érdemes belevágni és hogyan segíthetnek a szakértők?

2024.11.29.

Az agráriumot izgalomban tartó kérdés most az új agrár-környezetgazdálkodási támogatás lehetősége. Minden termelőnek döntést kell hoznia lehetőségei és adottságai függvényében, hogy pályázik-e vagy sem. Ezt a kérdéskört jártuk körbe a Lajtamag Kft. termékfejlesztőjével, Somody Gergővel; Dr. Nagy Idával a Lajtamag Kft. szaktanácsadójával és Nagy Lászlóval, az Agro Profi Kft. vezető szaktanácsadójával.

Hirdessen a Magro.hu oldalon!

Válasszon prémium megjelenési megoldásaink közül!

Médiaajánlat

Magro.hu Piactér

Több mint 1.100 hirdetés 102 kategóriában!

Megnézem a hirdetéseket
Hirdetésfeladás