A Pannonia Bio most májusban ünnepli a termelés elindításának 10. évfordulóját dunaföldvári üzemében, ahol évente több mint egymillió tonna kukoricát dolgoznak fel, és amiből közel azonos mennyiségben állítanak elő GMO-mentes fehérjetakarmányt és bioetanolt. A vállalat idén újabb mérföldkőhöz érkezik: a dunaföldvári telephely bővítésével árpafehérje-koncentrátum előállításába kezdenek, és ehhez felépítik a világ egyik legnagyobb kapacitású árpafeldolgozó üzemét, amelyben már idén 150 ezer tonna, magyar gazdáktól vásárolt árpát terveznek hasznosítani. Ebből az alkalomból egy háttérbeszélgetéssel egybekötött gyárlátogatás keretében Pavel Kudriavtcev a Pannonia Bio vezérigazgatója és Hódos Ferenc stratégiai igazgató engedett betekintést a vállalat fejlesztési terveibe és gyártóüzemébe.

Európát egyszerre fenyegeti a közelgő klímakatasztrófa és annak már most tapasztalható negatív hatásai, az élelmiszerhiány és az ukrán-orosz háború nyomán elhatalmasodó energetikai válság. A Pannonia Bio működésének középpontjában álló biotechnológia mindhárom globális kihívásra fenntartható megoldási lehetőségeket kínál.

default

Egy új ipari és mezőgazdasági forradalom küszöbén állunk, amely a közeljövőben teljesen meg fogja változtatni a minket tápláló állatok etetésének módját, megváltoztatja milyen alapanyagokból készülnek ételeink, és azt is, hogy honnan és hogyan szerezzük be a világunk működéséhez szükséges energiát.

A Pannonia Bio Európa legnagyobb egy telephelyen működő, Dunaföldváron található biofinomítója, az alternatív fehérjék és oldható élelmi rostok fejlesztésének és gyártásának egyik úttörője. Kukoricából és idéntől árpából előállított termékei emberi fogyasztásra készülő élelmiszerek és állati takarmányok alapanyagaként használhatók, illetve bioüzemanyagként, kézfertőtlenítő-adalékként kerülnek forgalomba.

A vállalat jelenleg több mint 350 embert foglalkoztat, közvetett módon pedig további 5000 ember foglalkoztatásához járulva hozzá. Évente mintegy 450 milliárd forinttal járul hozzá a magyar GDP-hez és közel 112 milliárd forint adót fizet be az állami költségvetésbe. A Pannonia Bio messze Magyarország legnagyobb megújulóenergia-termelője. Évente annyi megújuló energiát termel, mint egy 2000 MW-os naperőműpark (ez több mint 600 000 háztartás éves energiaigényének felel meg, ami nagyságrendjében megegyezik a 12 legnépesebb vidéki magyar város összes háztartás éves energiaigényével).

Biogázüzemük a legnagyobb ilyen létesítmény Kelet-Európában, a vállalat Magyarország legnagyobb biogáz termelője.

Évente több mint egymillió tonna kukoricát vásárolnak fel szinte teljes egészében magyar gazdáktól. A vállalat minden tonna kukoricából közel azonos mennyiségben állít elő, kiváló minőségű állati takarmányt és bitoetanolt, amelyet kézfertőtlenítőszerekben, bioüzemanyagként vagy egyéb ipari módon használnak fel.

A vállalat 2020 és 2022 között 200 millió eurót fektet be tevékenysége további fejlesztésébe, aminek legnagyobb eleme egy új árpafeldolgozó üzem elindítása 2022 végén. A terveik szerint jövő év végére évi egy milliárd vegán hamburger gyártásához elegendő, kiváló minőségű biofehérjét állítanak elő. A cél eléréséhez a gabonabeszerzés már megkezdődött. Az első évben 150 ezer tonna árpát kívánnak feldolgozni.

Az üzem a világ 10 legnagyobb árpafeldolgozója egyike lesz; az új üzemegység egy 200 millió eurós beruházási csomag legjelentősebb elemeként valósul meg.

Készült a Pannónia Bio sajtó háttér anyagának felhasználásával

További híreink

Partner

Ezt ne hagyja ki! - Nagy meglepetés az Agrárszektor Konferencián

2024.10.04.

Előesttel bővül az idén a siófoki Agrárszektor Konferencia műsora, így már három napon keresztül, december 3-5. között találkozhatnak színvonalas szakmai programokkal a rendezvény résztvevői. A december 3-i előesten az agráriumot érintő meteorológiai előrejelzésekről, az agrárgazdaságra is hatással bíró várható gazdasági és belpolitikai eseményekről lesz szó, illetve mérlegre kerülnek a magyar élelmiszergazdaság Európai Unióban töltött elmúlt húsz évének tapasztalatai és a hazai agrárvállalkozások kitörési lehetőségei is.

Öntözőrendszerek: Melyik a legjobb választás?

2024.10.04.

Az öntözőrendszerek kulcsfontosságú szerepet játszanak a kertészet és általában a mezőgazdaság hatékonyságában, különösen a szárazabb éghajlatokon, így Magyarországon is. Az optimális vízellátás biztosítása a növények számára nemcsak a terméshozamot növeli, hanem a vízpazarlás minimalizálásában is segít.

Utánajártak, hány medve kóborolhat Magyarországon

2024.10.04.

Szinte lehetetlen kideríteni, pontosan hány európai barnamedve kószál éppen Észak-Magyarország erdőiben, de az egyes észleléseket végignézve képet kaphatunk az állatok hozzávetőleges számáról.

Partner

Vulcan Profi Smax – granulált elemi kén - Mindenkinek használni kellene?!

2024.10.04.

Az elmúlt években a kénhiány állandósult a növénytermesztésben. Sok és egyoldalú a kijuttatott nitrogén, miközben egyre magasabb fehérje- és olajtartalmú növényeket termesztünk. Granulált kén használatával több évre elegendő ként tudunk kijuttatni.

Bőgés után barcogástól hangosak az erdők – egy nap alatt akár 30-40 nősténnyel is elbír a bika

2024.10.04.

Az ősz és a hűvösebb idő beköszöntével megérkezett a gímszarvasok párzási időszaka, azaz a szarvasbőgés. A különös jelenség időjárástól és földrajzi viszonyoktól függően augusztus végétől akár novemberig is tarthat. A rendőrség és a vadásztársaságok fokozott óvatosságra kérik a közlekedőket, mivel a párzás időszakában a vadak mozgása még kevésbé kiszámítható, mint máskor.

Drámai visszaesés után hároméves mélyponton Magyarország ipari termelése: mi áll a háttérben?

2024.10.04.

Az augusztusi ipari termelési adatok alapján az ipari kibocsátás volumene jelentős visszaesést mutatott. Az ipar teljesítménye idén augusztusban 9,5%-kal csökkent az előző év azonos időszakához képest, a munkanap-hatással korrigálva pedig a visszaesés 4,1% volt.

Partnerhírek
Partner

Vulcan Profi Smax – granulált elemi kén - Mindenkinek használni kellene?!

2024.10.04.

Az elmúlt években a kénhiány állandósult a növénytermesztésben. Sok és egyoldalú a kijuttatott nitrogén, miközben egyre magasabb fehérje- és olajtartalmú növényeket termesztünk. Granulált kén használatával több évre elegendő ként tudunk kijuttatni.

Partner

Nem csak értékesít és szolgáltat, hanem drónok üzemeltetésében is segít a PlantaDrone

2024.10.02.

A Kukorica Kör Egyesület dunapataji Szakmai Napján Gyovai Szabolcs, a PlantaDrone Kft. ügyvezetője, a dróntechnológia lehetséges felhasználási módozatairól tartott előadást. Az elhangzottak szerint az értékesítésen túl már az üzemeltetésükben is segíti a dróntulajdonosokat a cég, az általuk létrehozott Drón műveleti központ által.

Hirdessen a Magro.hu oldalon!

Válasszon prémium megjelenési megoldásaink közül!

Médiaajánlat
Kiemelt hirdetések a Piactéren
Kiemelt
Graecus CBK szárzúzó
Bács-Kiskun, Kecskemét

Graecus CBK szárzúzó

Hitelesített telefonszám
Keressenek az ár miatt!
Kiemelt
Graecus BK
Bács-Kiskun, Kecskemét

Graecus BK

Hitelesített telefonszám
Keressenek az ár miatt!

Magro.hu Piactér

Több mint 3.400 hirdetés 106 kategóriában!

Megnézem a hirdetéseket
Hirdetésfeladás