Hirdetés
Új magyar fejlesztés: végre online, otthonról is ellenőrizhető a késve jelentett ENAR esemény
Mostantól lekérdezhetik az állattartók a késve jelentett eseményeket a Nébih Ügyfélprofil Rendszerében (ÜPR) a szarvasmarha- és juhfélék tekintetében. A lekérdezés a támogatást igénylő ügyfeleket segíti abban, hogy az idén életbe lépett, új jogszabályi követelményeknek megfelelően nyújthassák be támogatási igényüket. A Nébih mindkét fajcsoporthoz elkészített egy-egy új lekérdezést a tartók számára, amely egyszerűen ellenőrizhetővé teszi, hogy az ügyfél vagy kapcsolattartója határidőben eleget tett-e adatszolgáltatási kötelezettségének.
Aki már adott be a Magyar Államkincstár (korábban MVH) Egységes Kérelem (EK) felületén termeléshez kötött támogatási igényt (anyatehén, anyajuh, tejhasznú tehén, hízott bika), az tudja, hogy e jogcímek kapcsán számos, az adott faj ENAR rendeletében leírt feltételnek kell megfelelnie. Egyebek közt például gondoskodni kell a támogatásba bevont egyed bekerülésének/kikerülésének jelentéséről, az ellések, valamint a szaporítások közléséről - írta a Nébih.
Mindeddig a Nébih által üzemeltetett FELIR-ENAR rendszer weben és papír alapon egyaránt befogadta az adatokat, függetlenül attól, hogy az adott ENAR rendelet milyen határidőt szab az adat bejelentésére. Azonban 2022-től a kifizető ügynökséget (MÁK) jogszabály kötelezi arra, hogy a kifizetések megítélésekor. Tehát a döntéshozatal során vegye figyelembe azt is, hogy a kérelmező ügyfél az ENAR jogszabályban meghatározott határidőn belül tett-e eleget a bejelentési kötelezettségének.
Az új, online lekérdezés részletei
A Nébih mindkét fajcsoporthoz – tehát a szarvasmarha- és a juhfélékre vonatkozóan is – elkészített egy-egy új lekérdezést a tartók számára, amely egyszerűen ellenőrizhetővé teszi, hogy az ügyfél vagy kapcsolattartója határidőben eleget tett-e adatszolgáltatási kötelezettségének. Erre szarvasmarhák tekintetében a „1219 – Késve jelentett szarvasmarha események”, juhfélék tekintetében pedig a „1220 – Késve jelentett juh/kecske események” cím szolgál.
Az említett menüpontokat egyrészt a Nébih ÜPR (https://upr.nebih.gov.hu/) felületén (webENAR), másrészt a www.enar.hu felületen érhetik el az ügyfelek, mindkét esetben bejelentkezést követően. Bejelentkezés után a tenyészetkódot vagy ügyfélazonosítót, valamint a vizsgálni kívánt események időintervallumát megadva „pdf” vagy „xls” (Excel) formátumban listázhatók a késve benyújtott bizonylatok. Papír alapú beküldés esetén a postára adás dátuma, webes beadás esetén a beadás dátuma képezi az esetleges késve jelentés számításának alapját.
A lekérdezések használata megkönnyíti annak eldöntését a támogatást igénylő ügyfelek részére, hogy az adott egyedre kérjen-e támogatást vagy visszavonja az arra vonatkozó támogatási igényét - írták.
Témák a cikkben
Kapcsolódó cikkek
Hirdetés
További híreink
Legújabb hirdetések
Hirdetés
Hirdetés
Védjük a gyökereket az Agrováció termékével
A gyökérzónába kijuttatott AMG Pro-tech a csapadék/talajnedvesség hatására szétáramlik a gyökérzónában és védelmet alakít ki a kelő mag számára.
AKG 2025: kiknek érdemes belevágni és hogyan segíthetnek a szakértők?
Az agráriumot izgalomban tartó kérdés most az új agrár-környezetgazdálkodási támogatás lehetősége. Minden termelőnek döntést kell hoznia lehetőségei és adottságai függvényében, hogy pályázik-e vagy sem. Ezt a kérdéskört jártuk körbe a Lajtamag Kft. termékfejlesztőjével, Somody Gergővel; Dr. Nagy Idával a Lajtamag Kft. szaktanácsadójával és Nagy Lászlóval, az Agro Profi Kft. vezető szaktanácsadójával.
Hirdetés
Válasszon prémium megjelenési megoldásaink közül!
MédiaajánlatEladó John Deere 8345R e23 ILS 2020-as évjáratú traktor
69 900 000 HUF
+ áfaEladó használt MetalFach N267 szervestrágyaszóró
4 990 000 HUF
+ áfaTöbb mint 1.100 hirdetés 102 kategóriában!
Megnézem a hirdetéseketHirdetés
Hirdetés
Hirdetés