Ahogyan reggel megírtuk, ismét demonstráló gazdák lepték el Budapestet. 50 tehénnel kezdtek vonulni a tejtermelők a Margit hídtól a Miniszterelnöki Hivatal felé. Íme, a nap legfontosabb történései a demonstrációval kapcsolatban.

A hivatal épületéhez érve azt követelték, hogy a kormány változtassa meg az áfabesorolást, hogy az "ne kedvezzen az áfacsaló nagykereskedőknek", egyben az ellenőrzések szigorítását javasolták a tejáfa-csalások megakadályozása érdekében.

A tejtermelők Lázár Jánosnak címzett petíciót adtak át a Miniszterelnökséget vezető minisztert képviselő Udvarhelyi Csaba főosztályvezetőnek, amelyben újabb egyeztetéseket kezdeményeztek, mert úgy ítélik meg, hogy a kabinet nem teljesítette a korábbi megállapodást.

Továbbra is rendkívül alacsony a tej felvásárlási ára, a szakadék széle felé sodródnak a tejtermelők (Fotó: Shutterstock)
 

A tüntető tejtermelők azt kifogásolják, hogy az "eredeti tervektől eltérően" csak a friss tej áfáját kívánják csökkenteni jövőre 5 százalékra, az UHT, illetve a féltartós tejét és a félkemény sajtokét azonban nem. A tejtermelők attól tartanak, hogy ezzel folytatódnak az áfacsalások az UHT-tejek piacán, ami belföldi piaci pozícióikat is veszélyezteti.

A petícióban egyebek mellett azt követelik, hogy a kormány kezelje a tejtermelők finanszírozási problémáit,  emellett egyeztetést szorgalmaznak a termelők a kormány és a kiskereskedelmi láncok között annak érdekében, hogy a korábbinál határozottabban lépjenek fel érdekeik védelmében.

Javasolják azt is, hogy Brüsszelben és a visegrádi együttműködésben az eddiginél határozottabban lépjen fel a magyar kormány a tejágazatot sújtó problémák uniós megoldása érdekében.

Hegedűs Imre, a demonstrációs bizottság tagja, valamint Istvánfalvi Miklós, a Tej  Terméktanács és Szakmaközi Szervezet társelnöke eszköznek nevezte a demonstrációt arra, hogy nehéz helyzetükre felhívják a figyelmet. Tarthatatlannak nevezték, hogy a nyerstej felvásárlási ára 60 forint körül mozog, holott egy liter tej előállításának önköltsége 100 forint körüli literenként. Ezért tisztességes felvásárlási árakat kérnek, mivel szerintük az uniós országok közül is rendkívül alacsony Magyarországon a nyerstej felvásárlási ára.

Elmondták azt is, ha nem születik megoldás, a teheneket Budapestre hajtják, és itt szabadon eresztik, mivel már takarmányra sem lesz elég pénzük.

Ha nem történik érdemi lépés a tejesek ügyében, a gazdák szélnek ereszthetik állataikat Budapesten
 

Hegedűs Imre többek között arról beszélt, hogy a tejtermékek 45 százaléka importból származik, míg a cukornak 80 százaléka, az étolajnak 30 százaléka, a tojásnak pedig 40 százaléka. A demonstrációs bizottság tagja úgy vélte, hogy ezen a helyzeten változtatni kell, mivel a magyar termelők meg tudják termelni a magyar emberek számára szükséges élelmiszer-mennyiséget.

A tejtermelők petícióját Istvánfalvi Miklós adta át Udvarhelyi Csabának, ezt követően a tejtermelők tiltakozó menete visszaindult a Margit híd pesti hídfőjéhez.

[gallery link="file" size="medium" ids="21378,21379,21380,21381,21382,21385,21386,21387,21388,21389,21390,21384"]

A fotókat köszönjük Sárosi Gyulának.

Forrás: MTI

 

Megosztás

További híreink

Az egyik legfontosabb kérdés a növénytermesztésben a fajtaválasztás: ünnepelt a Gabonakutató Kiszomboron

2024.07.09.

A szegedi Gabonakutató Nonprofit Kft. jubileumi országos kalászos fajtabemutatót tartott a Csongrád-Csanád vármegyei Kiszomboron. 

Új tulajdonosa van a vegyszerhasználat jelentős csökkentésén dolgozó Ekobot vállalatnak

2024.07.09.

Az Ekobot elképzelése, hogy fenntartható alternatívákat kínáljon az emberi fogyasztásra szánt növények vegyszeres permetezésének csökkentésére vagy megszüntetésére.

Jégeső csapott le az őszi káposztarepce fajtabemutatóra a Nyírtelek közeli Gyulatanyán

2024.07.09.

Őszi káposztarepce fajtabemutatót tartottak a Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegyei Nyírtelek közeli Gyulatanyán.

Le van maradva Románia a biogazdálkodásra való áttérésben az EU elvárásokhoz képest

2024.07.08.

Az EU-ban a mezőgazdasági terület 10,5 százalékán folyik biogazdálkodás, Romániában ez az arány mindössze 5 százalék.

Tovább folytatja együttműködését a Tetra Pak és a Tej Terméktanács

2024.07.08.

Ismételten megújította együttműködési megállapodását a Tetra Pak Hungária Zrt. és a Tej Szakmaközi Szervezet és Terméktanács.

Kettős helyzetben a magyar haltermelés: a tógazdasági toporog, az intenzív fejlődik 

2024.07.08.

Jelenleg a hazai haltermelést stagnáló állapot jellemzi - fogalmazott Lévai Ferenc, a MA-HAL elnökségi tagja, az  Aranyponty Zrt. vezérigazgatója.

Partnerhírek
Partner

Nem Nagy Testvér a távsegítség - sokat várnak a szervizesek a precíziós mezőgazdasági szolgáltatástól az AGROTEC Magyarország Kft.-nél

2024.06.25.

A MyPLM Connect szolgáltatással ellátott New Holland traktorokhoz, kombájnokhoz már több mint egy éve elérhető Magyarországon az új gépállapot-felügyeleti rendszerként a Control Room szolgáltatás, ami újraírja az üzemben tartás szabályait. A hivatalos magyar márkakereskedő AGROTEC Magyarország Kft. komáromi központjából munkaidőben felügyelt rendszerrel ugyanis számtalan bosszantó probléma, ami eddig külön kiszállást, EST diagnosztikai laptoppal traktorban töltött hosszú órákat igényelt a szervizesektől, mára távolról, online is orvosolhatóvá vált. Az olyan tapasztalt szakemberek, mint Szűr Gábor, a Komáromi Területi Központ területi műszaki vezetője szerint az előnyök már most is komolyak, pedig még csak belekóstoltunk a rendszer lehetőségeibe.

Partner

ÁTK, kertészeti, erdészeti és precíziós kivitelű traktorok a SOLIS-tól

2024.05.26.

Egy igazán multifunkcionális traktorokat hozott a magyar piacra az ODISYS. A megfordítható kormányzás lehetőségét is biztosító erőgépek használatával nincs többé kitekeredett nyak és testtartás, legyen az a munka akár targoncázás, szár és nyesedékzúzás, de akár árokásás. Hernek Zoltán, a cég tulajdonos-ügyvezetője mutatta be nekünk.

Hirdessen a Magro.hu oldalon!

Válasszon prémium megjelenési megoldásaink közül!

Médiaajánlat
Kiemelt hirdetések a Piactéren
Jász-Nagykun-Szolnok, Tiszaföldvár

Valentini Navajo erdészeti szárzúzó

Hitelesített telefonszám
Keressenek az ár miatt!
Hirdetésfeladás