A Kína és Magyarország közti tavalyi agrárkereskedelem átszámolva több mint 7 milliárd forintot ért el, amit a két ország még tovább kíván növelni a jövőben. Kína főként a minőségi élelmiszerek, a tudás, a technológia, a borok importjában lenne érdekelt – exportunk több mint harmada a minőségi borokból áll –, míg hazánk baromfihúst, feldolgozott sertéstermékeket, tejtermékeket exportálna a Távol-Keletre, és vágóhidakat akkreditálna. A kínai tárgyalópartnerek nyitottak, valamint Peking a tudás, tudományos együttműködés és szakemberképzés terében is érdekelt.
Búza
Nehéz helyzetbe kerültek a termelők a búza piacán, ahol egy hete még 40-50 ezer forinton kereskedtek egy mázsával, a napokban azonban megjelent a 100 eurós (jelenlegi árfolyamon 30.000 Ft) szerb búza. A napraforgónál sem jobb a helyzet, amelynek mázsáját tavaly 12-13 ezer forintért adták-vették, egy gazda elmondása szerint idén már a 8000-et sem adják meg érte. Győrffy Balázs, a NAK elnöke is a csökkenő árakról beszélt, bár más szemszögből közelítette meg a témát. Ő úgy véli, hiába csökkent a száraz időjárás miatt a kukorica, a napraforgó és a repce termésmennyisége, a világpiaci túltermelés és a tőzsde lenyomja az árakat. A szomorú tendencia ellenére a Magro.hu piactéren kedvezőbbek a kilátások; jelenleg a kukorica átlagára 51.236 Ft/t, a búzáé 44.853 Ft/t, a napraforgó tonnáját 78.000 Ft-ért is lehet kapni, de például Bács-Kiskunban 87.000-ret is adnának érte tonnánként. Összes gabona ajánlatunkat itt, olaj- és ipari növény ajánlatainkat ide kattintva nézheti meg. Érdemes kipróbálni új kereskedési lehetőségeket, és megadni az esélyt, hogy egy új üzleti partnerrel a jelenleginél kedvezőbb üzletet lehet kötni. Úgy tűnik, szép kilátások elé néz az állattenyésztés. A sertéstenyésztők szeptember 30-tól igényelhetik a forrást tenyészállat és eszközök beszerzéséhez. Illetve közös közleményt írtak alá a Visegrádi 4-ek agrárkamarái, amellyel támogatják a fenntartható, termény alapú bioüzemanyag-gyártást. Mindez pedig a szójaalapú takarmányt felváltó GMO- és antibiotikum-mentes állati takarmány-alapanyagon keresztül kedvező lehet az állattenyésztés számára is. A Magro.hu-ra az elmúlt héten sertés, juh, szürke- és szarvasmarha, illetve lúd ajánlatokat töltöttek fel. Az összes élő- és vágóállat ajánlatért kattintson!
phytoplasma vitis
Itt a szőlőszezon, piacterünkön is egyre több a szőlő, borszőlő ajánlat a zöldség és gyümölcs kategóriában, ám a veszélyekre is érdemes figyelni. Lenti határában veszélyes betegség, az aranyszínű sárgaság támadta meg a szőlőt, melynek következtében a szőlőtőkék terméshozama 20-50%-kal csökkenhet, méretét tekintve évente megtízszereződhet. Ellene jelenleg nincs növényvédőszeres kezelés, de észleléskor kötelező azt bejelenteni az EU törvénye szerint az illetékes megyei kormányhivatal növény- és talajvédelmi igazgatóságánál! Az országban sajnos tejhiány van, a magas felvásárlási ár miatt ugyanis megéri külföldre eladni a jó minőségű magyar tejet. Ezt mi is tapasztaljuk, a héten nagy mennyiségű, rendszeres vételi szándékot tartalmazó nyerstej ajánlat került fel a Magro-ra. A tejet Görögországba fogják szállítani. Új ajánlatokkal is bővült a kínálat a piactéren, így tönköly búza liszttel, lucernadarával (hereliszttel), kukorica törtszemmel, cukorrépával, kánnával is lehet már találkozni. Emellett továbbra is nagy a forgalom a gabona, élő állat, zöldség-gyümölcs, takarmánynövény és olaj- és ipari növény kategóriákban. Az összes eladási és vételi ajánlat megtalálható a Magro.hu piactéren.   Forrás: szabadfold.hu, orientpress.hu, bacsmegye.hu, privatbankar.hu, alon.hu

További híreink

Végre jövedelmezőbbé válhat a hazai állattenyésztés több banki szakértő szerint is

2024.07.10.

Az élő állatok és állati termékek piacain stabilak az árak, ami kedvezőbb jövedelmezőséget vetít előre.

Az egyik legfontosabb kérdés a növénytermesztésben a fajtaválasztás: ünnepelt a Gabonakutató Kiszomboron

2024.07.09.

A szegedi Gabonakutató Nonprofit Kft. jubileumi országos kalászos fajtabemutatót tartott a Csongrád-Csanád vármegyei Kiszomboron. 

Új tulajdonosa van a vegyszerhasználat jelentős csökkentésén dolgozó Ekobot vállalatnak

2024.07.09.

Az Ekobot elképzelése, hogy fenntartható alternatívákat kínáljon az emberi fogyasztásra szánt növények vegyszeres permetezésének csökkentésére vagy megszüntetésére.

Jégeső csapott le az őszi káposztarepce fajtabemutatóra a Nyírtelek közeli Gyulatanyán

2024.07.09.

Őszi káposztarepce fajtabemutatót tartottak a Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegyei Nyírtelek közeli Gyulatanyán.

Le van maradva Románia a biogazdálkodásra való áttérésben az EU elvárásokhoz képest

2024.07.08.

Az EU-ban a mezőgazdasági terület 10,5 százalékán folyik biogazdálkodás, Romániában ez az arány mindössze 5 százalék.

Tovább folytatja együttműködését a Tetra Pak és a Tej Terméktanács

2024.07.08.

Ismételten megújította együttműködési megállapodását a Tetra Pak Hungária Zrt. és a Tej Szakmaközi Szervezet és Terméktanács.

Partnerhírek
Partner

Nem Nagy Testvér a távsegítség - sokat várnak a szervizesek a precíziós mezőgazdasági szolgáltatástól az AGROTEC Magyarország Kft.-nél

2024.06.25.

A MyPLM Connect szolgáltatással ellátott New Holland traktorokhoz, kombájnokhoz már több mint egy éve elérhető Magyarországon az új gépállapot-felügyeleti rendszerként a Control Room szolgáltatás, ami újraírja az üzemben tartás szabályait. A hivatalos magyar márkakereskedő AGROTEC Magyarország Kft. komáromi központjából munkaidőben felügyelt rendszerrel ugyanis számtalan bosszantó probléma, ami eddig külön kiszállást, EST diagnosztikai laptoppal traktorban töltött hosszú órákat igényelt a szervizesektől, mára távolról, online is orvosolhatóvá vált. Az olyan tapasztalt szakemberek, mint Szűr Gábor, a Komáromi Területi Központ területi műszaki vezetője szerint az előnyök már most is komolyak, pedig még csak belekóstoltunk a rendszer lehetőségeibe.

Partner

ÁTK, kertészeti, erdészeti és precíziós kivitelű traktorok a SOLIS-tól

2024.05.26.

Egy igazán multifunkcionális traktorokat hozott a magyar piacra az ODISYS. A megfordítható kormányzás lehetőségét is biztosító erőgépek használatával nincs többé kitekeredett nyak és testtartás, legyen az a munka akár targoncázás, szár és nyesedékzúzás, de akár árokásás. Hernek Zoltán, a cég tulajdonos-ügyvezetője mutatta be nekünk.

Hirdessen a Magro.hu oldalon!

Válasszon prémium megjelenési megoldásaink közül!

Médiaajánlat
Kiemelt hirdetések a Piactéren
Jász-Nagykun-Szolnok, Tiszaföldvár

Valentini Navajo erdészeti szárzúzó

Hitelesített telefonszám
Keressenek az ár miatt!
Hirdetésfeladás