Pénteken napos idő várható, legfeljebb fátyolfelhők lehetnek az égen. Csapadék nem lesz. A légmozgás legfeljebb a Dunántúl északi részén élénkülhet meg. A legmagasabb nappali hőmérséklet 29 és 35 fok között alakul. Késő estére 19 és 26 fok közé csökken a hőmérséklet.

Estétől legfeljebb kevés fátyolfelhő lehet csak az égen, csapadék nem várható. A légmozgás gyenge vagy mérsékelt lesz. A hőmérséklet hajnalban általában 13, 16 fok között várható, de nagyvárosokban és vízpartokon ennél pár fokkal enyhébb, a hidegre hajlamos helyeken több fokkal hidegebb is lehet.

Szombaton többnyire derült, napos idő várható, csak fátyolfelhők lehetnek az égen. Csapadék nem lesz. A déli szél napközben a Dunántúlon néhol megélénkül. A csúcsérték 32, 37 fok között valószínű.

Maximum hőmérsékletek augusztus 24-én
Maximum hőmérsékletek augusztus 24-én

Vasárnap nagyrészt derült, napos időre van kilátás, csak fátyolfelhők lehetnek az égen. Csapadék nem lesz. Napközben a déli szél időnként megélénkül, majd estétől a Nyugat-Dunántúlon északnyugatira fordul a szél, és megerősödik. Hajnalban 13, 23 fok valószínű. Délután 33, 38 fokra számíthatunk.

Hétfőn a Dunántúlon gomolyfelhős, másutt nagyrészt derült, napos idő várható. Legfeljebb a Dunántúlon alakulhat ki egy-egy zápor, zivatar. Az északi, északkeleti szél sokfelé megélénkül, a Nyugat-Dunántúlon és északkeleten megerősödik. A hőmérséklet hajnalban 16 és 23 fok között alakul. Délutánra 27, 38 fok közé melegszik fel a levegő, a Dunántúlon és északkeleten lesz a kevésbé meleg idő.

Kedden nagyrészt derült, napos idő várható, helyenként lehet több gomolyfelhő, és elvétve zápor, zivatar előfordulhat. Az északi, északkeleti szél sokfelé megélénkül, néhol megerősödik. A hőmérséklet hajnalban 15, 22, délután 28, 36 fok között valószínű.

Szerdán derült, napos időre számíthatunk, legfeljebb kevés gomolyfelhő képződhet. Csapadék nem valószínű. Az északkeleti szél sokfelé megélénkül. A hőmérséklet hajnalban 16, 23, délután 28, 36 fok között valószínű.

Csütörtökön napos, gomolyfelhős időre van kilátás, de csapadék nem valószínű. Az északkeleti szél napközben több helyen megélénkül. A hőmérséklet hajnalban 16, 24, délután 28, 36 fok között várható.

További híreink

A bibliai 8. csapást élték át újra Bács-Kiskunban

2024.09.12.

A nyár folyamán több alkalommal érkeztek jelentések a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatalhoz (Nébih) Bács-Kiskun és Csongrád-Csanád vármegyékből, az olaszsáska elszaporodásával és az általa okozott jelentős károkkal kapcsolatban. Az elmúlt két év meleg időjárása kedvezett a sáskák szaporodásának, és várhatóan a következő évben tovább növekszik majd a faj népessége.

Kerüljünk közelebb a rebarbarához, ehhez a mostohán kezelt növényhez

2024.09.12.

A rebarbara egy különleges zöldség, amelyet gyakran gyümölcsként használunk a konyhában. Fanyar íze, magas tápanyagtartalma és sokoldalú felhasználása miatt népszerű alapanyag a sütemények és kompótok készítéséhez.

Óvatosabb, kivárásra kényszerített gazdák - gépértékesítés számokban

2024.09.12.

A magyar gazdálkodók egyre nyitottabbak a technológiai fejlesztésekre és a korszerű technikai eszközök alkalmazására. Az egyéni gazdaságok és a társas vállalkozások 89,5 milliárd forint értékben vásároltak új mezőgazdasági gépeket és eszközöket 2024 I. félévében, ami 49 százalékkal maradt el az egy évvel korábbi forgalomtól. Az AKI statisztikai felmérése 188 mezőgép-forgalmazó és -gyártó eladási jelentése alapján készült 2024-ben.

Partner

Őszi kalászos gyomirtás? A válasz: Reliance + Silwet Star + Tonivit csomag

2024.09.12.

Az, hogy miért lett fontos a gabonafélék őszi gyomirtása, többtényezős, egyre hosszabb történet. Párat említünk ezek közül a cikkben.

Érdemes elkerülni a hibákat a gyümölcsfák gondozásakor

2024.09.12.

A nyár végi, kora őszi időszakban sok fontos tennivaló akad a kiskertekben, a gyümölcsfák gondozása is ilyen.

Győr környékén és a Bakonyban több hónapnyi csapadék eshet a következő napokban

2024.09.12.

Úgy tűnik az időjárás mindent megtesz annak érdekében, hogy hamar elfelejtsük a hőséget, és remélhetőleg valamelyest az aszály is mérséklődik. Csütörtökön a nyugati tájak fölé hidegfront érkezik, amely hullámot vet, és déli ágán kialakul egy mediterrán ciklon, amely péntektől tartósan meghatározza a Kárpát-medence időjárását.

Partnerhírek
Partner

Őszi kalászos gyomirtás? A válasz: Reliance + Silwet Star + Tonivit csomag

2024.09.12.

Az, hogy miért lett fontos a gabonafélék őszi gyomirtása, többtényezős, egyre hosszabb történet. Párat említünk ezek közül a cikkben.

Partner

Dr Green Prime magtrágya – egy valódi újító megoldás a tápanyag-utánpótlásban

2024.09.12.

A Dr Green Prime a vetőmag felületére a csávázással egy menetben vagy akár külön is felhordható tápanyagforrás, mely a csírázó növény számára azonnali erőt biztosít, hogy egységes, vitális állományt érjünk el, mely mind a környezeti, mind a peszticid stresszhatásoknak jobban ellenálló növényt eredményez.

Hirdessen a Magro.hu oldalon!

Válasszon prémium megjelenési megoldásaink közül!

Médiaajánlat
Kiemelt hirdetések a Piactéren
Kiemelt
Goes Iron max limited
Bács-Kiskun, Kecskemét

Goes Iron max limited

Hitelesített telefonszám

2 250 000 HUF

+ áfa

Magro.hu Piactér

Több mint 2.800 hirdetés 41 kategóriában!

Megnézem a hirdetéseket
Hirdetésfeladás