A gyümölcs- és zöldségtermesztés kiemelkedő fontosságú időszaka a virágzás és a terméskötődés. Az ületvények újraindítása, illetve a vetőmagok kelése vagy a növényeink palántázása után ez a fenológiai szakasz jelezheti előre az egész éves termesztés eredményét. Megsokasodnak az időjárás okozta stresszfaktorok ebben az időszakban, melyek mérséklésére az agrotechnikai megoldások mellett válogathatunk a lombtrágyák és biostimulátorok piacán is.

A fejlődő piaci igények megkövetelik a megfelelő termésméretet és minőséget, ezért előrelátónak kell lenni, hogy az eladható kategóriába essen a megtermelt zöldségünk, gyümölcsünk többsége. Ezek a paraméterek a virágzás sikerességétől és a kötődések optimális számától is függhetnek. Túlzott kötődés esetén a növény saját állapotához és tápanyagellátásához képest kisebb méretekkel vagy természetes terméshullással válaszol.

Néhány gyümölcsfajta esetében a piacos áru kinevelése érdekében kémiailag (pl. ATS), kézi ritkítással is be kell avatkoznunk. A termésszabályozásban segítségünkre lehet a királyvirág, illetve az elsődlegesen kötődött termések tápanyag-gazdálkodási prioritása, melyet támogatni tudunk auxintartalmú, vagy auxinszintézisre ösztönző stimulátorok használatával. A GREEN BZn termékünkben a speciális auxin-citokinin arány, valamint a magas algatartalom stimulálja a fenolos vegyületek, növényi hormonok, komplex poliszacharidok és specifikus aminosavak előállítását. Optimális virágzást és a terméskötődést idézi elő. Indukálja, fejleszti a generatív szerveket, hosszabb beporzási időszakot tesz lehetővé. Védi a terméskezdeményeket a korai stressztényezőktől.

Green BZn
A CALFOMYTH segíti a virágok differenciálódását

Fontos kiemelni a foszfor, bór, kalcium, molibdén és mangán szerepét is a virágzás során. A fenológia előkészítésekor már jelen kell, hogy legyenek ezek az elemek, illetve tápanyag-korrekcióval segíthetjük a pillanatnyi igények kielégítését. Speciálisan erre szánt lombtrágyánk a CALFOMYTH, ami tartalmazza a fontos tápelemeket a virágzás és terméskötődés sikeressége érdekében. Segíti a virágok differenciálódását, a magasabb pollenszintézist és támogatja az optimális kötődést, valamint stresszhelyzetekben csökkenti a virághullást.

Sziromhulláskor, majd a terméskötődéskor megemelkedik a kalciumfelvétel aránya. A növekedési fázis következő 6 hetében építi a növény a gyümölcsbe a felvett kalcium legnagyobb részét.

Az ebben az időszakban felmerülő pillanatnyi vagy tartós Ca-hiány a termés élettartam-csökkenéséhez, tünetek megjelenéséhez vezethet (például sztipigesedés, levélszélbarnulás, csúcsrothadás), így alacsonyabb értékű, kevésbé tárolható termésünk lehet. A kalciumhiány kialakulhat a talaj alacsony mésztartalma, a túlzott műtrágyázás, a tápelem-antagonizmusok (Mg, K, NH4+ -> Ca), a helytelen öntözési gyakorlat, a korlátozott gyökértevékenység, a levegő alacsony vagy magas páratartalma, illetve a magas hőmérséklet miatt. Ezeket a tényezőket elsősorban agrotechnikai módszerekkel, okszerű tápanyag-utánpótlással, optimális kondíció fenntartásával tudjuk enyhíteni.

A GREEN HAS ITALIA 7-féle kalciumtartalmú termékkel segíti a hiánytünetek mérséklését, kezelését. Ezek közül kiemelkedik a CALCIOGREEN PS PLUS, egy kalcium-formiát, amely bioaktív formulában szállítja a kutikulán keresztül a 40% kalciumot a növénybe. Nitrogén- és kloridmentes, segíti a sejtosztódást, támogatja az ültetvény stresszfaktorokkal szembeni toleranciáját, emellett növeli a termés minőségi paramétereit.

A gyümölcsök, zöldségek megfelelő fejlődéséhez a célzott elemekkel tervezett tápanyag-utánpótlás és a jó kondícióban tartás szükséges. A szélsőséges időjárási tényezők is megsokasodnak erre az időszakra, azaz a hideg-meleg frontoktól kezdve a jégesőn keresztül, az UV- és a hőstresszig éri extrém hatás a fejlődésben levő terméseket.

Calciogreen PS plus

Nagyobb hangsúlyt kapnak a nitrogéndús műtrágyák, amikkel a növekedést szeretnénk stimulálni. Oda kell figyelni a mértékére és az arányára, mert számos kultúra számára kedvező, de túlzott adagolással káros hatásokat is elérhetünk. Ezek lehetnek például a vegetatív túlsúly, virág- és terméshullás, termésrepedés. Az innovatív termékfejlesztéseknek köszönhetően létezik egy alternatív, kiegészítő lehetőség is a piacos termésméret elérésére: termésméret növelő, optimalizáló készítmények használatával. A SEEDPLUS kínálatában az EXPANDO nevű termékünk kiegyensúlyozott arányban tartalmaz algakivonatokból nyert hormonszerű anyagokat, aminosavakat, növényi eredetű vitaminokat és egyéb alapvető fontosságú tápelemeket. Komplex bioaktív hatása különböző életfolyamatokat indít el. Az EXPANDO energiával látja el a termést növekedésekor, támogatja a méret, a súly növelését és az egyöntetűség kialakítását, így növeli a termelés kereskedelmi értékét.

https://www.youtube.com/watch?v=LMUASmTs-MM

A GREEN HAS ITALIA fejlesztésének eredményeként létrehozott egy olyan formulát is, mely növeli a gyümölcsök, zöldségek élettartamát, hosszabb betakarítási időszakot, tárolást tesz lehetővé. A SILVEST javítja a terméshéj színét, növeli a terméshús konzisztenciáját és támogatja a magasabb szárazanyag-tartalom elérését.

A SILVEST megfelelő kalciumfeltöltés esetén képes megerősíteni a sejtfalat, biológiailag aktív védőréteget képez, ami megvédi a termést a repedésektől, használható mechanikai és abiotikus stresszhatások ellen. A külső szövetekben fizikai gátat épít, csökkentve a kórokozók bejutási lehetőségeit.

Silvest – Erősíti a sejtfalat, ezért kevesebb lesz a mikrorepedés, növeli a konzisztenciát és a pulton tarthatóságot

Az Arvensis Agro terméke a GLOPPER, amely szisztematikus hatású oldat műtrágya, a rézterhelés csökkentésére, védekezési mechanizmusok megalapozására. Az új, heptaglukonsavval komplexált folyékony réz (Cu) által képessé válhat a növény saját, genetikailag lehetséges védekezésének megalapozására, fejlesztésére a kórokozókkal szemben.

Potenciális alternatívája, támogatója lehet a szervetlen réztermékeken alapuló klasszikus növényvédelemnek. A GLOPPER 100%-ban biológiailag lebomló, maximálisan felvehető a levélen, illetve a gyökérszőrökön keresztül és erős szisztémás aktivitást vált ki mindkét alkalmazás esetén. A növény saját immunitásának aktiválása és a Cu hatása megakadályozhatja a baktériumok és gombák szaporodását. Ezenkívül a ligninképződés mechanikus akadályt jelent a patogén mikroorganizmusok belépése szempontjából, a melanotikus fitoalexinek képződése pedig gátolja a spóra csírázását és a gombák növekedését.

Glopper

A GLOPPER alkalmazásakor akár 40-60% -kal is csökkenthető a klasszikus fémréz alapú gombaölő szerek dózisa. Szerves kötéseinek köszönhetően gyorsan felszívódik a növényben, és meghosszabbítja a kontakt réz hatását. Míg a hagyományos réznek rövid - és középtávon van hatása, bár hatékonysága nedvesség (eső, harmat stb.) miatt csökken, addig a GLOPPER behatol a növénybe és belülről segíti védekezőképességét. Használatát gyümölcsösökben a lemosó permetezésektől betakarításig, szüretig ajánljuk. Zöldségtermesztésben pedig már a palántanevelésben is használható, de 2-4 lombleveles állapottól permetezzük vagy öntözzük a tenyészidőszak végéig.

Szerző: Hegedűs Richárd
környezetgazdálkodási agrármérnök
termékfejlesztő, technológus

WEB: http://www.seedplus.hu/
E-MAIL: seedplus@seedplus.hu
MOBIL: +703255145
FACEBOOK: https://www.facebook.com/GreenHasItalia
INSTAGRAM: https://www.instagram.com/greenhasitalia/

(x)

Kapcsolódó cikkek

További híreink

Partner

Ezt ne hagyja ki! - Nagy meglepetés az Agrárszektor Konferencián

2024.10.04.

Előesttel bővül az idén a siófoki Agrárszektor Konferencia műsora, így már három napon keresztül, december 3-5. között találkozhatnak színvonalas szakmai programokkal a rendezvény résztvevői. A december 3-i előesten az agráriumot érintő meteorológiai előrejelzésekről, az agrárgazdaságra is hatással bíró várható gazdasági és belpolitikai eseményekről lesz szó, illetve mérlegre kerülnek a magyar élelmiszergazdaság Európai Unióban töltött elmúlt húsz évének tapasztalatai és a hazai agrárvállalkozások kitörési lehetőségei is.

Öntözőrendszerek: Melyik a legjobb választás?

2024.10.04.

Az öntözőrendszerek kulcsfontosságú szerepet játszanak a kertészet és általában a mezőgazdaság hatékonyságában, különösen a szárazabb éghajlatokon, így Magyarországon is. Az optimális vízellátás biztosítása a növények számára nemcsak a terméshozamot növeli, hanem a vízpazarlás minimalizálásában is segít.

Utánajártak, hány medve kóborolhat Magyarországon

2024.10.04.

Szinte lehetetlen kideríteni, pontosan hány európai barnamedve kószál éppen Észak-Magyarország erdőiben, de az egyes észleléseket végignézve képet kaphatunk az állatok hozzávetőleges számáról.

Partner

Vulcan Profi Smax – granulált elemi kén - Mindenkinek használni kellene?!

2024.10.04.

Az elmúlt években a kénhiány állandósult a növénytermesztésben. Sok és egyoldalú a kijuttatott nitrogén, miközben egyre magasabb fehérje- és olajtartalmú növényeket termesztünk. Granulált kén használatával több évre elegendő ként tudunk kijuttatni.

Bőgés után barcogástól hangosak az erdők – egy nap alatt akár 30-40 nősténnyel is elbír a bika

2024.10.04.

Az ősz és a hűvösebb idő beköszöntével megérkezett a gímszarvasok párzási időszaka, azaz a szarvasbőgés. A különös jelenség időjárástól és földrajzi viszonyoktól függően augusztus végétől akár novemberig is tarthat. A rendőrség és a vadásztársaságok fokozott óvatosságra kérik a közlekedőket, mivel a párzás időszakában a vadak mozgása még kevésbé kiszámítható, mint máskor.

Drámai visszaesés után hároméves mélyponton Magyarország ipari termelése: mi áll a háttérben?

2024.10.04.

Az augusztusi ipari termelési adatok alapján az ipari kibocsátás volumene jelentős visszaesést mutatott. Az ipar teljesítménye idén augusztusban 9,5%-kal csökkent az előző év azonos időszakához képest, a munkanap-hatással korrigálva pedig a visszaesés 4,1% volt.

Partnerhírek
Partner

Vulcan Profi Smax – granulált elemi kén - Mindenkinek használni kellene?!

2024.10.04.

Az elmúlt években a kénhiány állandósult a növénytermesztésben. Sok és egyoldalú a kijuttatott nitrogén, miközben egyre magasabb fehérje- és olajtartalmú növényeket termesztünk. Granulált kén használatával több évre elegendő ként tudunk kijuttatni.

Partner

Nem csak értékesít és szolgáltat, hanem drónok üzemeltetésében is segít a PlantaDrone

2024.10.02.

A Kukorica Kör Egyesület dunapataji Szakmai Napján Gyovai Szabolcs, a PlantaDrone Kft. ügyvezetője, a dróntechnológia lehetséges felhasználási módozatairól tartott előadást. Az elhangzottak szerint az értékesítésen túl már az üzemeltetésükben is segíti a dróntulajdonosokat a cég, az általuk létrehozott Drón műveleti központ által.

Hirdessen a Magro.hu oldalon!

Válasszon prémium megjelenési megoldásaink közül!

Médiaajánlat
Kiemelt hirdetések a Piactéren
Kiemelt
Graecus CBK szárzúzó
Bács-Kiskun, Kecskemét

Graecus CBK szárzúzó

Hitelesített telefonszám
Keressenek az ár miatt!
Kiemelt
Graecus BK
Bács-Kiskun, Kecskemét

Graecus BK

Hitelesített telefonszám
Keressenek az ár miatt!

Magro.hu Piactér

Több mint 3.400 hirdetés 106 kategóriában!

Megnézem a hirdetéseket
Hirdetésfeladás