Agrárszakember-találkozóval ünnepelte a debreceni agrárfelsőoktatás elindításának 155. évfordulóját a Debreceni Egyetem Agrár Kutatóintézetek és Tangazdaság, valamint a Mezőgazdaság-, Élelmiszertudományi és Környezetgazdálkodási Kar a Böszörményi úti Campuson. 155 évvel ezelőtt példátlan összefogás eredményeként az országban harmadikként alakult meg a Debreceni Gazdasági Tanintézet, amelyhez a város földet, telket és épületet biztosított, a Református Kollégium pedig átengedte a füvészkertjét és a fizikai szertárát. 

A magyar mezőgazdaság szereplőinek munkáját támogatja másfél évszázada a debreceni agrár felsőoktatás - írta a Haon cikkében Panyiczki-Berényi Viktória. A bevezetőben felsorolt támogatások mellett számos nagy birtokról érkeztek eszközök és gépek, amelyek az oktatás elindításához elengedhetetlenül szükségesek voltak.

Kiemelték a Mezőgazdaság 4.0 programhoz való alkalmazkodás fontosságát, és a mesterséges intelligencia bevonását a különböző folyamatokba, ahogy öntözéssel és anélkül is vizsgálják a helyspecifikus gazdálkodás eredményeit a kísérleti területeken

“Már a kezdetekkor világos volt a debreceni agárértelmiség képzésének három fő célja: a természettudományos alapismeretek oktatása, a termelési eljárások rendszerszemléletű megismertetése, valamint azon közgazdasági-jogi ismeretek tanítása, melyek fontosak a gazdálkodás jövedelmező működéséhez. Bár a világ az elmúlt időszakban nagyon megváltozott, az összefogás továbbra is erős, és e hármas célkitűzést követik a mai oktatás során is. Ennek gyümölcsét hasznosíthatják Önök, és mi mindannyian, akik élvezhetjük a magyar agrárium kivételes kincseit asztalainkon” – fogalmazott köszöntőjében Kossa György, a Gróf Tisza István Debreceni Egyetemért Alapítvány kuratóriumi elnöke.

Új lehetőségekről és az oktatás történetéről beszélt a polgármester

Papp László, Debrecen polgármestere szerint a cívisvárosra a mai napig igaz a mondás, hogy jól reagál az adott korszak kihívásaira. A kiegyezéssel új piaci lehetőségek kapujában találta magát a magyar mezőgazdaság. Ilyen körülmények között fogalmazódott meg, hogy a gazdaság és mezőgazdaság teljesítményének, valamint az ágazat hatékonyságának és versenyképességének növelése érdekében szükség van olyan intézményekre, amelyek képesek olyan szakembereket képezni, akik ismerik a nemzetközi jó gyakorlatokat, és képesek a növénytermesztés és az állattenyésztés területén innovatív ötletekkel előállni.

Ennek jegyében nyílt meg 1868-ban a Debreceni Országos Gazdasági Tanintézet, amely méltó központja lett az ország mezőgazdasági oktatásának. Mérföldkő volt ez a város életében. A magyar mezőgazdaságnak azóta is kulcsszerepe van Debrecen mindenkori jelenében és jövőjében. Ez adja azt a felelősséget, amely az oktatás és az agrárium vonatkozásában Debrecen vállát nyomja.

Szólláth Tibor, Hajdúnánás polgármestere köszönetet mondott azoknak a szakembereknek, akik az elmúlt 155 évben életben tartották a debreceni agrároktatás szellemét. Az ünnep sajátossága, hogy a múltból táplálkozik, a jelenben történik, és a jövő számára hordoz üzenetet. A Tiszántúl és a Debreceni Egyetem elképzelhetetlen agrároktatás nélkül. Ez egy megkérdőjelezhetetlen alapvetés – mondta.

A kiváló élelmiszerekért dolgoznak

Bács Zoltán kancellár rámutatott arra a fontos tényre, hogy az elmúlt 23 évben létrejöttek azok az együttműködések, amelyek a Debreceni Egyetem interdiszciplinaritásából erednek, és egyedülálló lehetőséget biztosítanak az agráriumban ahhoz, hogy több tudományterület együtt szolgáljon egy nemes célt. 

Prof. dr. Fenyves Veronika, a DE Gazdaságtudományi Kar dékánja kiemelte, hogy a Kar a mai napig szellemi elődjének tekinti az egykori Országos Gazdasági Tanintézetet. A képzéseinkre jellemző az a fajta multidiszciplináris szemlélet, amely már az alapításkor is jellemezte a hajdani tanintézet működését – hangsúlyozta.

Az elmúlt 155 év alatt az egyetem oktatási és kutatási feladatain túl folyamatosan segítette és a mai napig segíti a gazdasági élet szereplőit. 

A dékán is beszélt a feladatokról

“Nekünk nincs más dolgunk, mint annak a tudásnak az átadása, amely a mezőgazdasági alapanyagtermelőket és élelmiszerfeldolgozókat támogatja, hogy jó minőségű, kiváló élelmiszert tudjanak termelni, és ezzel a lakosság számára biztosítsák az egyik legfontosabb életfeltételt, a táplálékot” – fogalmazott ünnepi köszönőjében prof. dr. Stündl László, a DE MÉK dékánja.

Végül Jakab István, a rendezvény fővédnöke köszöntötte a megjelent szakembereket. – Az itt dolgozó oktatók és kutatók azért tesznek hatalmas erőfeszítéséket, hogy a gazdálkodók, a vállalatok számára magas színvonalú, képzett és komoly tudással rendelkező szakembereket bocsássanak ki. Megváltozott világunkban erre nagyon nagy szükség van – jelentette ki. A cikket Panyiczki-Berényi Viktória írta.

Megosztás

További híreink

Rendkívül kártékony rovar, az őszi sereghernyó lehetséges megjelenéséről jött figyelmeztetés

2024.12.03.

Az őszi sereghernyó (Spodoptera frugiperda) az amerikai kontinens melegigényes őshonos faja, amely kiemelten veszélyes zárlati károsítóként szerepel az Európai és Mediterrán Növényvédelmi Szervezet (EPPO) A1-es karanténlistáján.

13 éve nem volt ilyen hideg Magyarországon

2024.12.03.

Az idei november középhőmérséklete a legalacsonyabb volt 2011 óta. Emellett ez volt az első hónap 2023 májusa óta, amelynek középhőmérséklete országos átlagban az éghajlati normál alatt maradt.

Az aszály hatásai ellenére is lesz elég magyar karácsonyfa az idén

2024.12.03.

Az aszály ugyan megviselte a fiatal ültetvényeket, mégsem kell hiányra számítani fenyőfából a karácsonyi időszakban.

Több változás lép életbe az adótörvényekben

2024.12.03.

Az Országgyűlés elfogadta és kihirdette a 2024. évi LV. törvényt, amely számos adótörvény módosítását tartalmazza.

Tudja, mióta nem érkezett uniós forrás Magyarországra?

2024.12.03.

Június 26-a óta Magyarország nem kapott újabb európai uniós támogatást, bár a 2021–2027-es pénzügyi ciklusban hazánknak járó 21,8 milliárd eurós keret 56 százaléka jelenleg hozzáférhető.

Karácsony közeledtével nem haszontalan tudni, melyek lettek az Év Szaloncukra 2024 díj legjobbjai

2024.12.03.

Az idei fődíjat a maklári Stühmer Körtezselés-muskotályos szaloncukor érdemelte ki.

Partnerhírek
Partner

Védjük a gyökereket az Agrováció termékével

2024.12.03.

A gyökérzónába kijuttatott AMG Pro-tech a csapadék/talajnedvesség hatására szétáramlik a gyökérzónában és védelmet alakít ki a kelő mag számára.

Partner

AKG 2025: kiknek érdemes belevágni és hogyan segíthetnek a szakértők?

2024.11.29.

Az agráriumot izgalomban tartó kérdés most az új agrár-környezetgazdálkodási támogatás lehetősége. Minden termelőnek döntést kell hoznia lehetőségei és adottságai függvényében, hogy pályázik-e vagy sem. Ezt a kérdéskört jártuk körbe a Lajtamag Kft. termékfejlesztőjével, Somody Gergővel; Dr. Nagy Idával a Lajtamag Kft. szaktanácsadójával és Nagy Lászlóval, az Agro Profi Kft. vezető szaktanácsadójával.

Hirdessen a Magro.hu oldalon!

Válasszon prémium megjelenési megoldásaink közül!

Médiaajánlat

Magro.hu Piactér

Több mint 1.100 hirdetés 102 kategóriában!

Megnézem a hirdetéseket
Hirdetésfeladás