Nőtt a mezőgazdaság teljesítménye, csökkent a foglalkoztatottak száma, nagyobb átláthatóságot visz a mezőgazdaságba az MGX, jól jártak a vadgazdálkodók, védik a termőföldeket, nő az érdeklődés a gyümölcsösök iránt, a sertéstenyésztőkről sem feledkeztek meg. Ha érdeklik a részletek, olvassa el heti agrárhír-összefoglalónkat!

34 százalékkal nőtt a mezőgazdaság teljesítménye

Rekordot ért el a magyar mezőgazdaság teljesítménye a tavalyi évben, 2010-hez képest ugyanis 34%-kal növekedett a kibocsátás annak ellenére, hogy 2013-ban nem minden ágazatnak volt ideális az időjárás alakulása. A további fejlődés útja pedig szinte már ki is van kövezve:

  • 25 milliárd forinttal több jut agrár- és vidékfejlesztésre, mint egy évvel ezelőtt,
  • és a KAP forrásból is 1,9 milliárd eurónyival nagyobb összegben részesül Magyarország a most véget időszakkal szemben 2014-2020 közt.

A KSH 3 éve elvégzett felmérése óta a mostani, 2013-as évre vonatkozó adatai alapján a szervezetek száma 2%-kal, az egyéni gazdaságoké 15%-kal csökkent, így a tavalyi évben összesen 8442 gazdasági szervezet és mintegy 485 ezer egyéni gazdaság működött a mezőgazdaságban. Csökkent a szervezetek átlagos mezőgazdasági területe (5%), viszont nőtt az egyéni gazdaságoké 17%-kal 2010 óta.

Az Élelmiszerlánc Fórumon, Feldman Zsolt szájából hangzott el, hogy a sikeres piaci jelenlétet az együttműködésre kell alapozni. Emellett nagy szükség van a megfelelő információ-áramlásra, és az információk megszerzésére is. Ezt az információáramlást segíti elő a Magro Gabonaindex (MGX) megjelenése, mely az összes fontosabb hazai gabona árának mozgását egyesíti egyetlen, naponta frissülő mutatóban, emellett a kukorica és a búza napi felvásárlási árának mozgását is nyomon követheti a Magro.hu mezőgazdasági piactéren.

Olcsóbb a vadetetés, de kevesebb az elejtés

A tavalyi, 2012-13-as vadászati évben a teljes ágazati bevétel 20,3 milliárd forint volt, amiből a vadhúsból származó összeg 5,3 milliárd forintot tett ki, ez utóbbi először haladta meg a külföldi bérvadászatból származó bevételeket - közölte a Vidékfejlesztési Minisztérium csütörtökön az MTI-vel. Most viszont míg a vadállománynak kedvezett az eddigi enyhe tél, a vadgazdálkodók esete már nem ilyen egyértelmű: kevesebbe került a vad etetése, mint egy hidegebb-havasabb időszakban, de a melegebb idő miatt kevesebb vadat ejtettek el – a vadállomány jobban szétszóródik, ami nehezíti a vadászatot-, ami bevételcsökkenéshez vezet. Emellett lehet arra készülni, hogy beköszönt az igazi tél, jelentős mennyiségű hó hullik, tehát ezt követően több takarmánnyal kell számolni. Jót tett az enyhe tél az őzeknek, a mezei nyulaknak is, és amennyiben a február végi március eleji időszakban nem lesz nagy hó a földeken, az utóbbiaknál az elvárt szaporulattal is lehet számolni.

A héten elindult a földalapú támogatások kifizetésének második részletének utalása, ami összesen 170 milliárdot jelent és 170 gazda közt oszlik el. A termőföldek ára az előző év háromnegyedéig 11,6%-kal nőtt, ami bár lassuló tendenciát jelent 2012-höz képest (13,2%), de a megnövekedett keresletet tükrözi. A 10 hektár alatti szántóterületek ára 825 ezer forint/hektárra, a 10 hektárnál nagyobb területeké pedig 740 Ft/hektárra nőtt, az egy évvel ezelőtti 629 forintról. A kisebb, 10 hektár alatti földek voltak a kelendőbbek, ahogy a korábbi években is - az adásvételek alig több mint 2,5%-a volt 10 hektárnál nagyobb területű föld 2012-ben. A földek iránti keresletet bizonyítja az a tény is, hogy egyre több helyen érdeklődnek és sürgetik a földbizottságok megalakítását - a földtörvény szerint a termőföld adásvételét jóváhagyó bizottság megválasztását a jegyző bonyolítja le.

Nagy az érdeklődés a gyümölcsösök iránt

Nagy az érdeklődés a gyümölcsös ültetvények iránt, habár vannak népszerűbb fajták, szinte minden eladó gyümölcsös gyorsan gazdára talál.

Az árakat erősen befolyásolja a földrajzi elhelyezkedés, de az időjárás miatt sem lehetnek nyugodtak a gazdák.

Ahogy tavaly, idén is 1,6 milliárd forint jut a sertés ágazati programra, melynek célja, hogy a mostani 3 milliós állományt 6 év alatt megduplázzák, de támogatni kívánják a sertéshús-termékek piacra jutását, a belföldi genetikai alapok fejlesztését, a mangalicatenyésztés feltételeinek javítását, a minőségbiztosítási rendszerek és a marketingprogramok kidolgozását is. Ezen kívül a mangalicatenyésztők más forrásokra is támaszkodhatnak, mint például a védet, őshonos és veszélyeztetett mezőgazdasági állatfajták genetikai állományának megőrzésére fordítható vidékfejlesztési forrást.

Agrárhír-összefoglalónk az MTI hírei nyomán készült.

Megosztás

További híreink

Tíz szakember kapta meg a Népművészet Mestere díjat 2024-ben

2024.10.05.

A Népművészet Mestere díj egyes alkotások vagy egész életmű elismeréseként azoknak a népművészeknek adományozható állami kitüntetés, akik hosszabb időszak alatt kifejtett munkásságuk során a népművészet fejlesztésében kimagasló eredményeket értek el.

Partner

Ezt ne hagyja ki! - Nagy meglepetés az Agrárszektor Konferencián

2024.10.04.

Előesttel bővül az idén a siófoki Agrárszektor Konferencia műsora, így már három napon keresztül, december 3-5. között találkozhatnak színvonalas szakmai programokkal a rendezvény résztvevői. A december 3-i előesten az agráriumot érintő meteorológiai előrejelzésekről, az agrárgazdaságra is hatással bíró várható gazdasági és belpolitikai eseményekről lesz szó, illetve mérlegre kerülnek a magyar élelmiszergazdaság Európai Unióban töltött elmúlt húsz évének tapasztalatai és a hazai agrárvállalkozások kitörési lehetőségei is.

Öntözőrendszerek: Melyik a legjobb választás?

2024.10.04.

Az öntözőrendszerek kulcsfontosságú szerepet játszanak a kertészet és általában a mezőgazdaság hatékonyságában, különösen a szárazabb éghajlatokon, így Magyarországon is. Az optimális vízellátás biztosítása a növények számára nemcsak a terméshozamot növeli, hanem a vízpazarlás minimalizálásában is segít.

Utánajártak, hány medve kóborolhat Magyarországon

2024.10.04.

Szinte lehetetlen kideríteni, pontosan hány európai barnamedve kószál éppen Észak-Magyarország erdőiben, de az egyes észleléseket végignézve képet kaphatunk az állatok hozzávetőleges számáról.

Partner

Vulcan Profi Smax – granulált elemi kén - Mindenkinek használni kellene?!

2024.10.04.

Az elmúlt években a kénhiány állandósult a növénytermesztésben. Sok és egyoldalú a kijuttatott nitrogén, miközben egyre magasabb fehérje- és olajtartalmú növényeket termesztünk. Granulált kén használatával több évre elegendő ként tudunk kijuttatni.

Bőgés után barcogástól hangosak az erdők – egy nap alatt akár 30-40 nősténnyel is elbír a bika

2024.10.04.

Az ősz és a hűvösebb idő beköszöntével megérkezett a gímszarvasok párzási időszaka, azaz a szarvasbőgés. A különös jelenség időjárástól és földrajzi viszonyoktól függően augusztus végétől akár novemberig is tarthat. A rendőrség és a vadásztársaságok fokozott óvatosságra kérik a közlekedőket, mivel a párzás időszakában a vadak mozgása még kevésbé kiszámítható, mint máskor.

Partnerhírek
Partner

Vulcan Profi Smax – granulált elemi kén - Mindenkinek használni kellene?!

2024.10.04.

Az elmúlt években a kénhiány állandósult a növénytermesztésben. Sok és egyoldalú a kijuttatott nitrogén, miközben egyre magasabb fehérje- és olajtartalmú növényeket termesztünk. Granulált kén használatával több évre elegendő ként tudunk kijuttatni.

Partner

Nem csak értékesít és szolgáltat, hanem drónok üzemeltetésében is segít a PlantaDrone

2024.10.02.

A Kukorica Kör Egyesület dunapataji Szakmai Napján Gyovai Szabolcs, a PlantaDrone Kft. ügyvezetője, a dróntechnológia lehetséges felhasználási módozatairól tartott előadást. Az elhangzottak szerint az értékesítésen túl már az üzemeltetésükben is segíti a dróntulajdonosokat a cég, az általuk létrehozott Drón műveleti központ által.

Hirdessen a Magro.hu oldalon!

Válasszon prémium megjelenési megoldásaink közül!

Médiaajánlat
Kiemelt hirdetések a Piactéren
Kiemelt
Graecus CBK szárzúzó
Bács-Kiskun, Kecskemét

Graecus CBK szárzúzó

Hitelesített telefonszám
Keressenek az ár miatt!
Kiemelt
Graecus BK
Bács-Kiskun, Kecskemét

Graecus BK

Hitelesített telefonszám
Keressenek az ár miatt!

Magro.hu Piactér

Több mint 3.400 hirdetés 106 kategóriában!

Megnézem a hirdetéseket
Hirdetésfeladás