Hirdetés
Vadászat a koronavírus idején: a tehetős magyar vadászok költése tartotta életben az ágazatot
Legalább félmilliárd forinttal csökkent a Békés megyei vadásztársaságok árbevétele a koronavírus-járvány miatt 2020-ban – nyilatkozta a Békés Megyei Vadászkamara elnöke. Hrabovszki János úgy fogalmazott: nehéz éven vannak túl, de a 85 békési vadászati egység mind fennmaradt, igaz, jelentősen lecsökkentek a tartalékaik.
Az országos vadgazdálkodási adattár szerint Békés megyében 2019-ben 1 milliárd 725 millió forint volt a társaságok árbevétele, ennek 35-40 százaléka esett ki tavaly. Tavasszal és ősszel nem jöhettek Magyarországra a külföldi fizető vadászok; az éttermek bezárása miatt szinte leállt a vadhús értékesítése; a mezei nyúl – amelyet főleg az olasz és a francia piac vett fel – vásárlását több külföldi megrendelő visszamondta, tartva a megbetegedéstől.
Békés megyéé az ország legnagyobb, mintegy 80 ezer darabos mezeinyúl-törzsállománya, amelyet – kormányhivatali engedéllyel – az idei szezonban kicsit tovább, január végéig értékesíthettek – nyilatkozta a vadászkamara elnöke a hellovidek.hu megkeresésére.
Hirdetés
5-7 ezer forint közti áron kel el egy mezei nyúl
Mezei nyúlból korábban körülbelül évi 20 ezret adtak el, tavaly ötezerrel kevesebbet; és míg a járvány előtt 20-25 ezer forintot adtak egy nyúlért (élő nyúlért 30 ezret), addig most 5-7 ezer forint közti áron kelt el. De ha nem adták volna el, annyira túlszaporodott volna az állomány, hogy magas lett volna a vadkárkifizetési kötelezettség – jegyezte meg.
Az elnök hangsúlyozta, a vadgazdálkodási előírásokat betartották, a túlszaporodást megfékezték, nem lesz kár a tavaszi napraforgóvetésekben.
300-500 forint a fácán darabja
Fácánból a korábbi években közel 160 ezret „helyeztek ki”, tavaly csak 120 ezret, amiből körülbelül 80 ezret ejtettek el a vadászok. Az ára ennek is jelentősen lecsökkent, 300-500 forintra darabonként, miközben a felnevelési költsége 3500 forint egyedenként – közölte az elnök. A vadhús ára felére, harmadára esett vissza.
A koronavírus-járványnak egyetlen pozitív hatása volt: a tehetős magyar vadászok nem mentek el külföldre, nagyrészt az ő költésük tartotta életben az ágazatot. (Békésben körülbelül háromezer sportvadászt tartanak nyilván.)
Az idei szezonról szólva a vadászkamara elnöke kifejtette, az őzbakvadászat április 15-én kezdődik, és bár szeptember végéig tart, a fő szezonja május közepén véget ér. „Az közel van” – fogalmazott, de reményét fejezte ki, hogy tavasz végére meg lehet nyitni a határokat. Július végén, augusztus elején, az üzekedés idejére pedig reményei szerint már nagy számban érkezhetnek fizető vadászok. Ha ez így lesz, vissza tudják majd tölteni a most felélt tartalékokat a társaságok.
Kapcsolódó cikkek
Hirdetés
További híreink
Legújabb hirdetések
Hirdetés
Hirdetés
Közel 7 évtizedes tapasztalat és csúcsgenetika: az Alta Seeds útja a magyar piacra
Az Alta Seeds az Advanta Seeds Hungary Kft prémium márkája, amely a UPL csoport részeként erős jelenléttel bír mind Európában, mind Észak-Amerikában.
HATÉKONYSÁG 2025: Hogyan növelheti gazdasága hatékonyságát?
A Magro.hu és a Debreceni Egyetem közös szervezésében megrendezésre kerülő konferencia célja, hogy gyakorlati segítséget nyújtson a gazdáknak, vállalkozóknak és agrárszakembereknek. Bóné Tímeával és Németh Istvánnal, a Magro.hu tulajdonosaival beszélgettünk a rendezvény létrejöttének hátteréről és céljairól.
Hirdetés
Válasszon prémium megjelenési megoldásaink közül!
MédiaajánlatTöbb mint 3.300 hirdetés 160 kategóriában!
Megnézem a hirdetéseketHirdetés
Hirdetés
Hirdetés