A tavaly ősszel és télen elejtett három aranysakál után néhány hete újabb méretes példányt lőtt le egy vadőr Jászkisér határában. A legutóbbi egyed esélyes arra, hogy aranyérmes legyen a trófeabírálaton, aminek vizsgálata még tart. A ragadozók egyre gyakoribbak a területen, többek között ezért is előzi meg a bajt kutyáival az egyik helyi állattartó gazda. Megkérdeztük Borda Istvánt, mi történik a portája közeli erdőkben, ahol a vadmacska és az aranysakál jelenléte is bizonyított.

Az állattartó gazdát telefonon értük el. Borda István elmondta, hogy az aranysakál évek óta jelen van a tőlük légvonalban egy kilométerre lévő erdőben, korábban az ott elhelyezett vadkamera is rögzítette, ahogy egy fiatal példány elhaladt előtte. A helyi vadőr kis időn belül már a negyediket lőtte ki az aranysakálok közül, ősszel három kant terített le, amikből az egyik ezüstérmes lett a trófeabírálaton, nemrég pedig szintén egy jókora kan sakál került puskavégre. A vadőr a szukákat eddig még csak távcsővel látta, mert jóval rejtőzködőbbek, mint a kan - meséli István.

Ez az aranysakál ólálkodott a jászkiséri legelők közelében - akár aranyérmes is lehet a trófeabírálaton, aminek eredményére még várnak
Ez a három aranysakál kan került terítékre tavaly ősszel szintén a Jászkisér közeli erdőkben
Több száz állat védelméről kell gondoskodni Jászkisér határában

A gazda tanyája közelében 16 darab magyar tarka húsmarha, 5 bivaly, 7 magyar szürke, 14 szamár, 10 magyar hidegvérű ló, 30 kecske és 350 juh (60-as törzsállomány fekete és fehér hortobágyi rackából, 21 egyedes törzsállomány cigájából, a többi pedig árutermelő állat) legel összesen mintegy 300 hektáron, egy erdőszéllel érintkező területen. A közeli tölgyesben sok a búvóhely, a nádas, mocsaras, szikes részek remek helyeket adnak a rejtőzködésre és az utódnevelésre is. A vadőr is ott lőtte a méretes aranysakál kant, és találtak már ott vadmacska kotorékot, no meg rengeteg vaddisznó járja azt a részt. Nagyobb ragadozó; medve, farkas szerencsére nincs a környéken. Juhász Tibor természetvédelmi őr vette fel tavaly a vadmacska kotorék adatait, amiben jelenleg nincs lakó. Van egyéb ragadozó, de az nem veszélyes a nyájra; a ritka rétisas fészkére is bukkant itt Borda István.

Borda István és kuvasza, Csodás
Az országot átszelő medve a közelben trappolt

Viszont az a híres medve, aki átsétált az országon, és a Pétervására főutcáján tartott futásáról is emlékezetes, minden bizonnyal a közelben, Jászkisér és Jászberény között haladt el Szolnok felé, ahol később a Tisza ártérben látták úszni. A Pétervásárán a nagyragadozókról tartott lakossági fórumról itt olvashatja helyszíni riportunkat.

A kuvaszok megelőzik a bajt

Nálunk egyelőre nem támadta meg a jószágokat, mert kutyákkal őrizzük őket. A legelő körül ugyan fasor van, ám a legelők nyitottak, ilyenen általában nem jellemző a ragadozók támadása. Villanypásztorunk nincs, mert éjszakára és delelni is behajtjuk a nyájat a hodályba, oda pedig nem megy utánuk az aranysakál, mert sok kutyánk van. Három kuvasz dolgozik velem, az egyik, a Csodás névre hallgató ingázik a tanya és a legelő között, a másik kettő van a tanyán egy nagy közép-ázsiai kutya társaságában. A legelő jószágot sinkák kísérik, a marhákkal és a juhokkal 2-2 jár ki, a kuvasszal együtt. Összesen több, mint 10 kutya védi a birtokot és a jószágot - meséli a gazda.

A Csodás névre hallgató kuvasz és 2 sinka kíséri a 350 juhból álló nyájat az aranysakál járta legelőkön
Széttépett őzek, farkaskaland Komlóskán

Ha jószágot eddig szerencsére nem is, őzeket találtak már szétszedve a környékükön, idén január-február tájékán 3 példány maradékát hagyták ott valamilyen ragadozók, amik vagy kóbor kutyák, vagy aranysakálok lehettek. Ezeket tartják távol a haszonállatoktól a kuvaszok, akik a kétlábú tolvajok ellen is hatásos védelmet adnak, mert nem lehet őket se elriasztani, se megvesztegetni. A kuvaszok közül Csodás a Kuvasz-Őr nagyragadozóvédelmi program részeként, Szép Ábrahám programvezető közreműködésével került Jászkisérre. A egyikük, Dézi pedig annak a két komlóskai kuvaszfiúnak az anyja, akik az erdész-vadász gazdájuk elmondása és a nyomok tanúsága szerint a 2017-2018-as télen találkoztak farkassal, és nem engedték át azt a villanypásztoron a nyáj közelébe.

Csurja Zsolt
agrármérnök

Megosztás

További híreink

Tíz szakember kapta meg a Népművészet Mestere díjat 2024-ben

2024.10.05.

A Népművészet Mestere díj egyes alkotások vagy egész életmű elismeréseként azoknak a népművészeknek adományozható állami kitüntetés, akik hosszabb időszak alatt kifejtett munkásságuk során a népművészet fejlesztésében kimagasló eredményeket értek el.

Partner

Ezt ne hagyja ki! - Nagy meglepetés az Agrárszektor Konferencián

2024.10.04.

Előesttel bővül az idén a siófoki Agrárszektor Konferencia műsora, így már három napon keresztül, december 3-5. között találkozhatnak színvonalas szakmai programokkal a rendezvény résztvevői. A december 3-i előesten az agráriumot érintő meteorológiai előrejelzésekről, az agrárgazdaságra is hatással bíró várható gazdasági és belpolitikai eseményekről lesz szó, illetve mérlegre kerülnek a magyar élelmiszergazdaság Európai Unióban töltött elmúlt húsz évének tapasztalatai és a hazai agrárvállalkozások kitörési lehetőségei is.

Öntözőrendszerek: Melyik a legjobb választás?

2024.10.04.

Az öntözőrendszerek kulcsfontosságú szerepet játszanak a kertészet és általában a mezőgazdaság hatékonyságában, különösen a szárazabb éghajlatokon, így Magyarországon is. Az optimális vízellátás biztosítása a növények számára nemcsak a terméshozamot növeli, hanem a vízpazarlás minimalizálásában is segít.

Utánajártak, hány medve kóborolhat Magyarországon

2024.10.04.

Szinte lehetetlen kideríteni, pontosan hány európai barnamedve kószál éppen Észak-Magyarország erdőiben, de az egyes észleléseket végignézve képet kaphatunk az állatok hozzávetőleges számáról.

Partner

Vulcan Profi Smax – granulált elemi kén - Mindenkinek használni kellene?!

2024.10.04.

Az elmúlt években a kénhiány állandósult a növénytermesztésben. Sok és egyoldalú a kijuttatott nitrogén, miközben egyre magasabb fehérje- és olajtartalmú növényeket termesztünk. Granulált kén használatával több évre elegendő ként tudunk kijuttatni.

Bőgés után barcogástól hangosak az erdők – egy nap alatt akár 30-40 nősténnyel is elbír a bika

2024.10.04.

Az ősz és a hűvösebb idő beköszöntével megérkezett a gímszarvasok párzási időszaka, azaz a szarvasbőgés. A különös jelenség időjárástól és földrajzi viszonyoktól függően augusztus végétől akár novemberig is tarthat. A rendőrség és a vadásztársaságok fokozott óvatosságra kérik a közlekedőket, mivel a párzás időszakában a vadak mozgása még kevésbé kiszámítható, mint máskor.

Partnerhírek
Partner

Vulcan Profi Smax – granulált elemi kén - Mindenkinek használni kellene?!

2024.10.04.

Az elmúlt években a kénhiány állandósult a növénytermesztésben. Sok és egyoldalú a kijuttatott nitrogén, miközben egyre magasabb fehérje- és olajtartalmú növényeket termesztünk. Granulált kén használatával több évre elegendő ként tudunk kijuttatni.

Partner

Nem csak értékesít és szolgáltat, hanem drónok üzemeltetésében is segít a PlantaDrone

2024.10.02.

A Kukorica Kör Egyesület dunapataji Szakmai Napján Gyovai Szabolcs, a PlantaDrone Kft. ügyvezetője, a dróntechnológia lehetséges felhasználási módozatairól tartott előadást. Az elhangzottak szerint az értékesítésen túl már az üzemeltetésükben is segíti a dróntulajdonosokat a cég, az általuk létrehozott Drón műveleti központ által.

Hirdessen a Magro.hu oldalon!

Válasszon prémium megjelenési megoldásaink közül!

Médiaajánlat
Kiemelt hirdetések a Piactéren
Kiemelt
Graecus CBK szárzúzó
Bács-Kiskun, Kecskemét

Graecus CBK szárzúzó

Hitelesített telefonszám
Keressenek az ár miatt!
Kiemelt
Graecus BK
Bács-Kiskun, Kecskemét

Graecus BK

Hitelesített telefonszám
Keressenek az ár miatt!

Magro.hu Piactér

Több mint 3.400 hirdetés 106 kategóriában!

Megnézem a hirdetéseket
Hirdetésfeladás