Összesen 70 eurócentbe (vagyis mintegy 215 forintba) kerül annak a vakcinának egy darabja az európai piacon, amellyel a szarvasmarhák, juhok, és kecskék beolthatók a kéknyelv-megbetegedés ellen – a Világgazdaság információi szerint. Csak az a kérdés, mekkora költséget jelentene az oltás Magyarországon?

Mivel egyelőre nem tudni, milyen körben előznék meg a megbetegedést a hatóságok és az állattartók, a felmerülő költségeket egyelőre nem lehet pontosan megmondani. Felmerülhet az is, hogy csak a kitörési pontok körzetében oltják be az állatokat, de akár az is, hogy országosan az összes kérődzőt vakcinázzák.

Az ország nagy részében vesztegzárra vannak ítélve a húsmarha-, a juh- és kecsketartók, miután a betegség terjedése miatt tilos az élőállat-szállítás. Nehezíti a helyzetet, hogy a kitörési pontok 150 kilométeres sugarú körében megfigyelési körzetet jelölnek ki, ezért ma már az ország északnyugati és északkeleti csücskét leszámítva mindenhol probléma a kéknyelv, akkor is, ha az állatok egészségesek. A szúnyogok által terjesztett vírus kizárólag a kérődző állatok – szarvasmarha, juh és kecske, valamint a vadon élő kérődzők – fogékonyak, az emberek egészségére ártalmatlan. A vágás és a hús kiszállítása megengedett, ez ugyanis nem fertőz, az élőállat-eladás és az export befagyása azonban máris jelentős károkat okozott.

Egy kéknyelv betegségben szenvedő kérődző, az emberre nem veszélyes. Fotó: nyugatijelen.hu

A lap úgy tudja, hogy az oltásról szóló támogatási rendelet módosítását már elkezdte előkészíteni a Földművelésügyi Minisztérium, ám egyelőre nincs döntés arról, hogy a haszonállatok mekkora körét érintené a vakcinázás. Így arról sem lehet pontos összeget megadni, mennyibe kerülne az oltás. A lap információi szerint a szaktárcánál egyelőre félmilliárd forinttal terveznek, ám ez az összeg később jelentősen nőhet, ha az egész országra és minden fajra kiterjesztenék az oltási programot.

Nehezíti a helyzetet, hogy jelenleg nincs Európában megvásárolható vakcina, legalábbis ilyen mennyiségben nem áll rendelkezésre. A termék legyártása időt vesz igénybe, igaz, a téli fagyok beálltával időt nyernek az állattartók, ugyanis december 3-a óta a kórt terjesztő törpeszúnyog kifagyott.

Sajnos több megyét érint itthon a fertőzés Forrás: holstein.hu
Forrás: vg.hu

Megosztás

További híreink

Partner

Ezt ne hagyja ki! - Nagy meglepetés az Agrárszektor Konferencián

2024.10.04.

Előesttel bővül az idén a siófoki Agrárszektor Konferencia műsora, így már három napon keresztül, december 3-5. között találkozhatnak színvonalas szakmai programokkal a rendezvény résztvevői. A december 3-i előesten az agráriumot érintő meteorológiai előrejelzésekről, az agrárgazdaságra is hatással bíró várható gazdasági és belpolitikai eseményekről lesz szó, illetve mérlegre kerülnek a magyar élelmiszergazdaság Európai Unióban töltött elmúlt húsz évének tapasztalatai és a hazai agrárvállalkozások kitörési lehetőségei is.

Öntözőrendszerek: Melyik a legjobb választás?

2024.10.04.

Az öntözőrendszerek kulcsfontosságú szerepet játszanak a kertészet és általában a mezőgazdaság hatékonyságában, különösen a szárazabb éghajlatokon, így Magyarországon is. Az optimális vízellátás biztosítása a növények számára nemcsak a terméshozamot növeli, hanem a vízpazarlás minimalizálásában is segít.

Utánajártak, hány medve kóborolhat Magyarországon

2024.10.04.

Szinte lehetetlen kideríteni, pontosan hány európai barnamedve kószál éppen Észak-Magyarország erdőiben, de az egyes észleléseket végignézve képet kaphatunk az állatok hozzávetőleges számáról.

Partner

Vulcan Profi Smax – granulált elemi kén - Mindenkinek használni kellene?!

2024.10.04.

Az elmúlt években a kénhiány állandósult a növénytermesztésben. Sok és egyoldalú a kijuttatott nitrogén, miközben egyre magasabb fehérje- és olajtartalmú növényeket termesztünk. Granulált kén használatával több évre elegendő ként tudunk kijuttatni.

Bőgés után barcogástól hangosak az erdők – egy nap alatt akár 30-40 nősténnyel is elbír a bika

2024.10.04.

Az ősz és a hűvösebb idő beköszöntével megérkezett a gímszarvasok párzási időszaka, azaz a szarvasbőgés. A különös jelenség időjárástól és földrajzi viszonyoktól függően augusztus végétől akár novemberig is tarthat. A rendőrség és a vadásztársaságok fokozott óvatosságra kérik a közlekedőket, mivel a párzás időszakában a vadak mozgása még kevésbé kiszámítható, mint máskor.

Drámai visszaesés után hároméves mélyponton Magyarország ipari termelése: mi áll a háttérben?

2024.10.04.

Az augusztusi ipari termelési adatok alapján az ipari kibocsátás volumene jelentős visszaesést mutatott. Az ipar teljesítménye idén augusztusban 9,5%-kal csökkent az előző év azonos időszakához képest, a munkanap-hatással korrigálva pedig a visszaesés 4,1% volt.

Partnerhírek
Partner

Vulcan Profi Smax – granulált elemi kén - Mindenkinek használni kellene?!

2024.10.04.

Az elmúlt években a kénhiány állandósult a növénytermesztésben. Sok és egyoldalú a kijuttatott nitrogén, miközben egyre magasabb fehérje- és olajtartalmú növényeket termesztünk. Granulált kén használatával több évre elegendő ként tudunk kijuttatni.

Partner

Nem csak értékesít és szolgáltat, hanem drónok üzemeltetésében is segít a PlantaDrone

2024.10.02.

A Kukorica Kör Egyesület dunapataji Szakmai Napján Gyovai Szabolcs, a PlantaDrone Kft. ügyvezetője, a dróntechnológia lehetséges felhasználási módozatairól tartott előadást. Az elhangzottak szerint az értékesítésen túl már az üzemeltetésükben is segíti a dróntulajdonosokat a cég, az általuk létrehozott Drón műveleti központ által.

Hirdessen a Magro.hu oldalon!

Válasszon prémium megjelenési megoldásaink közül!

Médiaajánlat
Kiemelt hirdetések a Piactéren
Kiemelt
Graecus CBK szárzúzó
Bács-Kiskun, Kecskemét

Graecus CBK szárzúzó

Hitelesített telefonszám
Keressenek az ár miatt!
Kiemelt
Graecus BK
Bács-Kiskun, Kecskemét

Graecus BK

Hitelesített telefonszám
Keressenek az ár miatt!

Magro.hu Piactér

Több mint 3.400 hirdetés 106 kategóriában!

Megnézem a hirdetéseket
Hirdetésfeladás