Folyamatosan gyarapodik a hazai anyajuh állomány, emellett növekszik a termelési kedv is, hiszen évről-évre többen foglalkoznak juhtartással. A kedvező folyamatok a támogatáspolitikának, valamint a birtokpolitikának köszönhetőek – mondta az agrárgazdaságért felelős államtitkár Mezőhegyesen, egy juh bemutató mintatelep átadásán. Jó állapotban van tehát a hazai juhtenyésztés.

Czerván György, a Központi Statisztikai Hivatal adataira hivatkozva elmondta: Magyarországon az anyajuhok száma 2017 június 1-jén 811 ezer volt, ami 21 ezerrel több, mint 2016 nyarán volt, ez egyébként követi a korábbi években tapasztalt folyamatokat. A növekvő állománylétszám a kibocsátás bővülésében is megmutatkozik, hiszen a juh- és kecskeágazatban 2010 és 2016 között 9 százalékos volt a növekedés. A juh ágazat munkáját a Földművelésügyi Minisztérium termeléshez kötött anyajuh támogatással, átmeneti nemzeti támogatással és tenyészkos támogatással segíti.

Jó állapotban van a hazai juhtenyésztés.

Magyarország az Európai Unió negyedik legnagyobb élő juh exportőre. A célországok között meghatározó Olaszország, de jelentős volt a forgalom Szlovákia, Horvátország, Románia, Szlovénia és Törökország irányába is. Hagyományos piacainkon csökken a bárány iránti kereslet. Ezt az utóbbi hónapokban jól kompenzálta a Törökországba és az arab országokba irányuló kivitel.

A belső fogyasztásunk igen csekély. Egy átlag magyar ember évente mindössze 0,2 kg juhhúst eszik meg (amíg sertéshúsból 25, baromfihúsból pedig 26 kg/fő/év a fogyasztás). Bíztató jelenség ugyanakkor, hogy ha lassan is, de nő a hazai vágások száma és egyre több félig feldogozott, előre csomagolt juhhús termék kerül az áruházak polcaira.

Czerván György mindezt Mezőhegyesen, Papp József juhtenyésztő gazdaságában mondta el abból alkalomból, hogy a juhász „Juh bemutató mintatelep” címet vehetett át. A Magyar Juh- és Kecsketenyésztő Szövetség ugyanis ilyen cím adományozásával ismeri el azon tagjai munkáját, akik napi tevékenységük során, a kimagasló tenyésztői munka mellett iránymutatóan alkalmazzák a legújabb technológiákat, példamutatóan betartják a jogszabályi előírásokat, valamint tenyészetüket mintaértékű rend és tisztaság jellemzi. Ezen kezdeményezést támogatja a Földművelésügyi Minisztérium is.

Papp József, családjukban harmadik generáció óta őrzi a juhtenyésztés hagyományát. Munkájának eredményeképpen az ország egyik legnagyobb őshonos cigája törzstenyészete van a tulajdonában. Az idei OMÉK-on az „Év tenyésztője” címet vette át.

Megosztás

További híreink

Bemutatkozott az elektromos Massey Ferguson traktor az ATH szakkiállításon

2024.10.05.

A holland gyártó, a Mechan Group bemutatott egy MF traktort elektromos változatban a szeptemberben megrendezett AgroTechniek Holland (ATH) szakkiállításon. Az importőr a prototípust a Knegt Tractorsszal együttműködve építette meg.

A nyári ludak után házi kacsában is fertőzött a madárinfluenza vírus

2024.10.05.

Néhány nappal az első vadmadár esetek igazolása után házi baromfiállományban is kimutatta a madárinfluenza jelenlétét a Nébih laboratóriuma

Tíz szakember kapta meg a Népművészet Mestere díjat 2024-ben

2024.10.05.

A Népművészet Mestere díj egyes alkotások vagy egész életmű elismeréseként azoknak a népművészeknek adományozható állami kitüntetés, akik hosszabb időszak alatt kifejtett munkásságuk során a népművészet fejlesztésében kimagasló eredményeket értek el.

Partner

Ezt ne hagyja ki! - Nagy meglepetés az Agrárszektor Konferencián

2024.10.04.

Előesttel bővül az idén a siófoki Agrárszektor Konferencia műsora, így már három napon keresztül, december 3-5. között találkozhatnak színvonalas szakmai programokkal a rendezvény résztvevői. A december 3-i előesten az agráriumot érintő meteorológiai előrejelzésekről, az agrárgazdaságra is hatással bíró várható gazdasági és belpolitikai eseményekről lesz szó, illetve mérlegre kerülnek a magyar élelmiszergazdaság Európai Unióban töltött elmúlt húsz évének tapasztalatai és a hazai agrárvállalkozások kitörési lehetőségei is.

Öntözőrendszerek: Melyik a legjobb választás?

2024.10.04.

Az öntözőrendszerek kulcsfontosságú szerepet játszanak a kertészet és általában a mezőgazdaság hatékonyságában, különösen a szárazabb éghajlatokon, így Magyarországon is. Az optimális vízellátás biztosítása a növények számára nemcsak a terméshozamot növeli, hanem a vízpazarlás minimalizálásában is segít.

Utánajártak, hány medve kóborolhat Magyarországon

2024.10.04.

Szinte lehetetlen kideríteni, pontosan hány európai barnamedve kószál éppen Észak-Magyarország erdőiben, de az egyes észleléseket végignézve képet kaphatunk az állatok hozzávetőleges számáról.

Partnerhírek
Partner

Vulcan Profi Smax – granulált elemi kén - Mindenkinek használni kellene?!

2024.10.04.

Az elmúlt években a kénhiány állandósult a növénytermesztésben. Sok és egyoldalú a kijuttatott nitrogén, miközben egyre magasabb fehérje- és olajtartalmú növényeket termesztünk. Granulált kén használatával több évre elegendő ként tudunk kijuttatni.

Partner

Nem csak értékesít és szolgáltat, hanem drónok üzemeltetésében is segít a PlantaDrone

2024.10.02.

A Kukorica Kör Egyesület dunapataji Szakmai Napján Gyovai Szabolcs, a PlantaDrone Kft. ügyvezetője, a dróntechnológia lehetséges felhasználási módozatairól tartott előadást. Az elhangzottak szerint az értékesítésen túl már az üzemeltetésükben is segíti a dróntulajdonosokat a cég, az általuk létrehozott Drón műveleti központ által.

Hirdessen a Magro.hu oldalon!

Válasszon prémium megjelenési megoldásaink közül!

Médiaajánlat
Kiemelt hirdetések a Piactéren
Kiemelt
Graecus CBK szárzúzó
Bács-Kiskun, Kecskemét

Graecus CBK szárzúzó

Hitelesített telefonszám
Keressenek az ár miatt!
Kiemelt
Graecus BK
Bács-Kiskun, Kecskemét

Graecus BK

Hitelesített telefonszám
Keressenek az ár miatt!

Magro.hu Piactér

Több mint 3.400 hirdetés 106 kategóriában!

Megnézem a hirdetéseket
Hirdetésfeladás