Hirdetés
Van megoldás, ha jogosulatlanul használják a földünk egy részét
Milyen eszközökkel lehet fellépni a birtoksértéssel szemben? Három eszköz áll rendelkezésre akkor, ha mások birtoksértést követnek el a földterületünkön. A MAGOSZ foglalta össze a birtokvédelem szabályait.
A MAGOSZ foglalta össze a téma tudnivalóit. Birtoksértés esetén egyrészt önhatalommal is felléphetünk, de csak a birtok megvédéséhez szükséges mértékben, vagy birtokvédelmi eljárást indíthatunk a jegyzőnél, illetve bírósági úton is indíthatunk birtokvédelmi pert.
Az egyik leggyorsabb megoldás: a jegyző birtokvédelmi eljárása
A birtokvédelmi kérelmet annál a jegyzőnél lehet előterjeszteni, amelynek illetékességi területén a birtoksértő magatartás megvalósul, az eljárás illetékmentes. A kérelem előterjesztésére akár írásban, akár szóban sor kerülhet, a jegyző pedig azt 15 napon belül köteles elbírálni.
Hirdetés
Az eljárásban lehetőség van szemlére, személyes meghallgatásra, szükség esetén akár tanú-meghallgatásra is, ha a jegyző vagy bármely fél azt szükségesnek tartja.
A határozat végrehajtásának foganatosítása (tehát a végrehajtás megindítása) szintén a jegyző hatásköre, de amennyiben a jegyző határozatával valamelyik fél nem ért egyet, akkor azt a bíróságon megtámadhatja jogszabálysértésre hivatkozva.
Mi a teendő, ha a birtoksértő mégsem vonul le a területről?
A jegyző a határozatban elrendeli az eredeti birtokállapot helyreállítását és a birtoksértőt a birtoksértő magatartástól eltiltja. Amennyiben a birtoksértő fél ennek mégsem tesz eleget, úgy a jegyző elrendeli a határozat végrehajtását. Fontos, hogy ezt a birtokvédelmet kérő félnek kell kezdeményeznie.
A végrehajtáshoz a rendőrség közreműködését is igénybe lehet venni.
A jegyző emellett a kötelezett személlyel szemben 500 000 forintig terjedő pénzbírságot is kiszabhat. További részletek itt: [2016. évi CL. törvény 132. (2)-(3) bek.] és itt [1994. évi LIII. tv. 174. §] találhatóak.
Ki jogosult a támogatásra?
Aki a támogatási kérelem benyújtási határidejének utolsó napján (idén ez június 10-e volt) a földre jogcímmel rendelkezik és egységes kérelmet is benyújtott, azt úgy kell tekinteni, hogy a jogosultsága a teljes támogatási időszakra fennáll.
Tehát hiába van birtokban a jogsértő személy, a támogatást nem ő, hanem a földhasználatra jogcímmel rendelkező személy veheti igénybe - írta a MAGOSZ.
Témák a cikkben
Kapcsolódó cikkek
Hirdetés
További híreink
Legújabb hirdetések
Hirdetés
Hirdetés
Acélcsarnok-építés? Most dupla pályázati segítséget is kaphatnak az állattartók
Újra mezőgazdasági célú pályázatok nyílnak 2024 őszén, amelyek ez alkalommal az állattartó gazdaságok versenyképességének fokozását célozzák a termeléshez szükséges eszközök korszerűsítésének vagy éppen építési beruházás finanszírozásával. Az agrárszíntéren igen elterjedt acélcsarnokok utóbbihoz kínálnak, vállalkozásra szabott épületkonstrukciókat. Nézzük a modern acélcsarnokok előnyeit!
Őszi kalászos gyomirtás? A válasz: Reliance + Silwet Star + Tonivit csomag
Az, hogy miért lett fontos a gabonafélék őszi gyomirtása, többtényezős, egyre hosszabb történet. Párat említünk ezek közül a cikkben.
Hirdetés
Válasszon prémium megjelenési megoldásaink közül!
MédiaajánlatPerard Optium CL SL
35 000 000 HUF
+ áfaTöbb mint 2.900 hirdetés 68 kategóriában!
Megnézem a hirdetéseketHirdetés
Hirdetés