Felfüggesztette az Európai Unió a juh- és kecskehús magántárolási támogatás igénylését. 2020. május elejétől a tagállamoknak a COVID-19 koronavírus-járvány következtében fellépő, a kereslet és a kínálat közötti – valamennyi juh- és kecskehús-termék árára leszorító hatást kifejtő – egyensúlyhiány csökkentése, illetve a kialakult nehéz piaci körülmények enyhítésére magántárolási támogatást lehetett igénybe venni a 12 hónaposnál fiatalabb bárányok és kecskék friss vagy hűtött húsára. Ezt a lehetőséget szüntették meg nemrég.

Az EU Hivatalos Lapjának 63. évfolyam, 2020. június 10-i L223 számában megjelent a Bizottság (EU) 2020/1007. rendelete a juh- és kecskehús magántárolásához nyújtott támogatás iránti kérelmek benyújtásának felfüggesztéséről - írta a NAK. A Bizottság 2020. május 4-én tette közzé a koronavírus-krízis által leginkább sújtott mezőgazdasági területek és az élelmiszeripar további támogatására szolgáló rendkívüli intézkedéseket tartalmazó azon csomagját, mely többek között magába foglalta a húságazat magánraktározási támogatására vonatkozó kivételes intézkedéseket is.

felfüggesztették az uniós juh- és kecskehús magántárolási igénylést - képünk illusztráció

Kereslet, kínálat, koronavírus

Az intézkedési csomagban a Bizottság juh- és kecskehúsra vonatkozó magántárolási támogatás nyújtásáról és a támogatás összegének előzetes rögzítéséről szóló 2020/595. EU végrehajtási rendelet alapján 2020. május 7-től a tagállamoknak a COVID-19 járvány következtében fellépő, a kereslet és a kínálat közötti – valamennyi juh- és kecskehús-termék árára leszorító hatást kifejtő – egyensúlyhiány csökkentése, illetve a kialakult nehéz piaci körülmények enyhítésére magántárolási támogatást lehetett igénybe venni a 12 hónaposnál fiatalabb bárányok és kecskék friss vagy hűtött húsára.

Azonban a piaci helyzet vizsgálata és a 2020/595. EU végrehajtási rendeletben előírt juh- és kecskehús magántárolási támogatási program felhasználása alapján indokolttá vált a támogatási program lezárása és a visszaélések megelőzése érdekében a kérelmek benyújtási határidejének megállapítása. A 2020/595. EU végrehajtási rendelet alapján igényelhető támogatás iránti kérelmek benyújtását a 2020/1007 EU végrehajtási rendelet értelmében 2020. július 10-től 2020. július 16-ig felfüggesztették. A 2020/1007. EU végrehajtási rendelet továbbá előírja azt is, hogy azokat a felfüggesztési időszak kezdete előtt benyújtott kérelmeket, amelyek jóváhagyásáról a felfüggesztési időszakban született volna döntés, el kell utasítani. A rendelet az Európai Unió Hivatalos Lapjában való kihirdetésének napján, 2020. július 10-én lépett hatályba.

Így néz ki a magyar juh- és kecskehús ágazat

A hazai juhágazat kivitelének 90 százalékát az élő juh teszi ki, a juhhúspiacok pedig elsősorban az előhűtött karkaszok és a magasan feldolgozott (konyhakész) termékek iránt mutatnak érdeklődést. A kecskeágazat jövedelmét szinte teljes mértékben a tejtermelésből származó árbevétel adja, a gidákból keletkező jövedelem elhanyagolható mértékű. A fagyasztott húsok iránt gyakorlatilag nincs kereslet, ezért hazai hűtőházi kapacitások nem állnak rendelkezésre. A vágási kapacitás pedig továbbra is korlátozott. Ezek alapján az EU által meghirdetett magántárolási támogatást a juh- és a kecskehúsra nem tudták felhasználni a hazai ágazati szereplők. A támogatás, valamint annak megszüntetése ezért érdemben sem a belföldi, sem az exportpiacot nem befolyásolja.

Megosztás

További híreink

Rendkívül kártékony rovar, az őszi sereghernyó lehetséges megjelenéséről jött figyelmeztetés

2024.12.03.

Az őszi sereghernyó (Spodoptera frugiperda) az amerikai kontinens melegigényes őshonos faja, amely kiemelten veszélyes zárlati károsítóként szerepel az Európai és Mediterrán Növényvédelmi Szervezet (EPPO) A1-es karanténlistáján.

13 éve nem volt ilyen hideg Magyarországon

2024.12.03.

Az idei november középhőmérséklete a legalacsonyabb volt 2011 óta. Emellett ez volt az első hónap 2023 májusa óta, amelynek középhőmérséklete országos átlagban az éghajlati normál alatt maradt.

Az aszály hatásai ellenére is lesz elég magyar karácsonyfa az idén

2024.12.03.

Az aszály ugyan megviselte a fiatal ültetvényeket, mégsem kell hiányra számítani fenyőfából a karácsonyi időszakban.

Több változás lép életbe az adótörvényekben

2024.12.03.

Az Országgyűlés elfogadta és kihirdette a 2024. évi LV. törvényt, amely számos adótörvény módosítását tartalmazza.

Tudja, mióta nem érkezett uniós forrás Magyarországra?

2024.12.03.

Június 26-a óta Magyarország nem kapott újabb európai uniós támogatást, bár a 2021–2027-es pénzügyi ciklusban hazánknak járó 21,8 milliárd eurós keret 56 százaléka jelenleg hozzáférhető.

Karácsony közeledtével nem haszontalan tudni, melyek lettek az Év Szaloncukra 2024 díj legjobbjai

2024.12.03.

Az idei fődíjat a maklári Stühmer Körtezselés-muskotályos szaloncukor érdemelte ki.

Partnerhírek
Partner

Védjük a gyökereket az Agrováció termékével

2024.12.03.

A gyökérzónába kijuttatott AMG Pro-tech a csapadék/talajnedvesség hatására szétáramlik a gyökérzónában és védelmet alakít ki a kelő mag számára.

Partner

AKG 2025: kiknek érdemes belevágni és hogyan segíthetnek a szakértők?

2024.11.29.

Az agráriumot izgalomban tartó kérdés most az új agrár-környezetgazdálkodási támogatás lehetősége. Minden termelőnek döntést kell hoznia lehetőségei és adottságai függvényében, hogy pályázik-e vagy sem. Ezt a kérdéskört jártuk körbe a Lajtamag Kft. termékfejlesztőjével, Somody Gergővel; Dr. Nagy Idával a Lajtamag Kft. szaktanácsadójával és Nagy Lászlóval, az Agro Profi Kft. vezető szaktanácsadójával.

Hirdessen a Magro.hu oldalon!

Válasszon prémium megjelenési megoldásaink közül!

Médiaajánlat

Magro.hu Piactér

Több mint 1.100 hirdetés 102 kategóriában!

Megnézem a hirdetéseket
Hirdetésfeladás