Hirdetés
Versenyképesebb lehet a magyar állattenyésztés – új támogatási programok indulnak
Az elmúlt 25 évben a magyar állattenyésztési ágazatok közül a húsmarha szektor növekedett a legdinamikusabban. Az utóbbi időszakban a tenyészállatok iránt is kiemelkedő kereslet mutatkozik – erről beszélt Farkas Sándor miniszterhelyettes a Magyar Szarvasmarhatenyésztők Szövetségének tagegyesületei és a MATE Állattenyésztési Tudományok Intézete által szervezett „Húsmarhatenyésztési Tanácskozás” szakmai rendezvényen.
A miniszterhelyettes kiemelte, hogy az ágazat számára többféle közvetlen és nemzeti költségvetésből finanszírozott támogatás áll rendelkezésre. Az egyik legfontosabb ezek közül a tenyészbika beállításra igényelhető vissza nem térítendő „de minimis” támogatás, amely a magyar húsmarha állomány minőségének javítását és a termelési mutatók növelését célozza. 2025-ben is elérhető lesz ez a támogatási forma, amelyre 700 millió forintos keretösszeget különítettek el.

Egy másik új lehetőség a húsmarha állatjóléti támogatás, amelyre 10 milliárd forintos keret áll rendelkezésre öt évre. A 2024 nyarán benyújtott kérelmek elbírálása jelenleg is folyamatban van.
Hirdetés
A szektor fejlődését a tenyésztőszervezetek szakértelme és a gazdák magas színvonalú munkája is segíti. 2025-ben 1,8 milliárd forint nemzeti támogatás támogatja a tenyésztésszervezési feladatokat, amelynek célja a magyar állattenyésztők versenyképességének növelése.
A kormány kiemelten kezeli az állattartó gazdaságok versenyképességének javítását. Ennek érdekében 2024-ben két új pályázati felhívás jelent meg az állattartó telephelyek fejlesztésére a 2027-ig tartó KAP Stratégiai Terv keretében, összesen 200 milliárd forintos keretösszeggel. A felhívásokra 1857 támogatási kérelem érkezett be, összesen 860 milliárd forint támogatási igénnyel. Ebből 1070 kérelem a szarvasmarhatartás fejlesztésére vonatkozott, amelyre 356 milliárd forintot igényeltek a gazdák. A kérelmek elbírálása jelenleg is tart.
A Vidékfejlesztési Program keretében az elmúlt években több mint 1500 szarvasmarhatartó vállalkozás jutott fejlesztési forrásokhoz, összesen 165 milliárd forint értékben.
A legfrissebb adatok szerint 2010 és 2020 között jelentős növekedés történt a tehénállományban, és 2024-ben is új lendületet kapott az ágazat. Az állattartók számára kedvező hír, hogy a felvásárlási árak 15-20%-kal emelkedtek minden értékesítési kategóriában. A húsmarha ágazat jelentős szereplője a magyar mezőgazdasági exportnak, és meghatározó árualapot biztosít.
A magyar gyepekben hatalmas potenciál rejlik, amelyet meg kell őrizni és hatékonyan kell kihasználni. Ehhez korszerű gyepgazdálkodásra és az elérhető gyepfelmérési adatokra alapozott szabályozásra van szükség. A kormány kiemelten támogatja az őshonos haszonállatokkal történő legeltetést, amely a húsmarha ágazat jövőjének egyik fontos pillére lehet.
Forrás: AM
Témák a cikkben
Kapcsolódó cikkek
Hirdetés
További híreink
Legújabb hirdetések
Hirdetés
Hirdetés
10 tonnás koca és adatvezérelt döntések – A HATÉKONYSÁG 2025 Konferencia legérdekesebb előadásai közül
2025.03.07.Az érdeklődők a precízió és a mesterséges intelligencia hatékonyságával kapcsolatos előadásokat is halhattak, illetve információhoz jutottak a soron következő digitális átallást támogató pályázatról is.
Folyékony vagy szilárd legyen a technológia?
2025.03.05.A napraforgó, a kukorica, a szója és a cirok alap- és lombtrágyázása csapadékhiányos tél után.
Hirdetés
Hirdessen a Magro.hu oldalon!
Válasszon prémium megjelenési megoldásaink közül!
MédiaajánlatAGROCAL MILL 53® - talajjavító nedvesített mészkőliszt (kalcium-karbonát) - ELADÓ
35 000 HUF
+ áfaAGROCAL 95® - talajjavító égetett mész (kalcium-oxid), 3-8 mm frakcióval - ELADÓ
68 000 HUF
+ áfaMagro.hu Piactér
Több mint 3.300 hirdetés 184 kategóriában!
Megnézem a hirdetéseketHirdetés
Hirdetés