Szerdán hidegfront vonul át, így a fátyolfelhőzet mellett időszakosan erőteljesebb gomolyfelhő-képződés várható hosszabb-rövidebb napos időszakokkal. Délelőtt a Dunántúlon kevesebb helyen, majd délutántól a Dunától keletre többfelé is kialakulhatnak záporok, zivatarok. Az északnyugati, északi szél sokfelé megélénkül, elsősorban a Dunántúlon nagy területen meg is erősödik. Zivatarok környezetében viharos lökések is lehetnek. A legmagasabb nappali hőmérséklet döntően 27 és 34 fok között valószínű, de helyenként a Tiszántúlon egy-két fokkal melegebb is lehet. Késő estére 19 és 25 fok közé hűl le a levegő.

Csütörtökre virradóra az éjszaka első felében a Tiszántúlon és az északkeleti tájakon még zápor, zivatar előfordulhat, de egyre kisebb számban. Ezt követően ott is csökken a felhőzet, nagyrészt kiderül az ég. Hajnalban az addig derült északnyugati tájakra fátyolfelhőzet érkezik. Az északnyugati, északi szél a Dunántúlon fokozatosan veszít erejéből, míg a Tiszántúlon és a Bodrogközben élénk, néhol erős lesz. Zivatarok környezetében erős, viharos széllökések is lehetnek. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 14 és 21 fok között alakul.

Minimum és maximum hőmérsékletek Magyarországon
Minimum és maximum hőmérsékletek Magyarországon augusztus 23-án

Csütörtökön napos idő várható gomoly- és fátyolfelhőkkel. Az ország keleti felén alakulhat ki egy-egy zápor, esetleg zivatar. Sokfelé megélénkül, az északkeleti tájakon megerősödik az északi, északkeleti szél. A maximum 26 és 31 fok között alakul - írta 7 napos időjárás-előrejelzésében a HungaroMet.

Pénteken nagyrészt derült, napos, száraz időre számíthatunk. Többnyire gyenge vagy mérsékelt lesz a légmozgás. A hajnali 10, 18 fokról 28 és 33 fok közé melegszik fel a levegő.

Szombaton derült, napos, száraz időre van kilátás. Gyenge vagy mérsékelt marad a légmozgás. A minimum-hőmérséklet 12, 20, a csúcsérték 30, 35 fok között valószínű.

Vasárnap nagyrészt napos időre van kilátás, csapadéknak kicsi az esélye. Megélénkül az északnyugati, északi szél. Hajnalban 15, 23, délután 30, 36 fokra számíthatunk.

Hétfőn napos, gomolyfelhős idő valószínű, elszórtan zápor, zivatar előfordulhat. Északnyugatira fordul, és egyre többfelé megélénkül a szél. A hőmérséklet hajnalban 16 és 23, délután 27 és 36 fok között valószínű.

Kedden gomolyfelhős, napos időre számíthatunk, elszórtan zápor, zivatar előfordulhat. Az északi, északkeleti szél sokfelé megélénkül, néhol megerősödik. A hőmérséklet hajnalban 16, 23, délután 25, 33 fok között valószínű.

További híreink

Érdemes elkerülni a hibákat a gyümölcsfák gondozásakor

2024.09.12.

A nyár végi, kora őszi időszakban sok fontos tennivaló akad a kiskertekben, a gyümölcsfák gondozása is ilyen.

Győr környékén és a Bakonyban több hónapnyi csapadék eshet a következő napokban

2024.09.12.

Úgy tűnik az időjárás mindent megtesz annak érdekében, hogy hamar elfelejtsük a hőséget, és remélhetőleg valamelyest az aszály is mérséklődik. Csütörtökön a nyugati tájak fölé hidegfront érkezik, amely hullámot vet, és déli ágán kialakul egy mediterrán ciklon, amely péntektől tartósan meghatározza a Kárpát-medence időjárását.

Új védjegyre lehet pályázni az Őrségi Nemzeti Park Igazgatóságnál

2024.09.12.

A Nemzeti Parki Termék védjegy célja a természettel harmonikus gazdálkodás, termék előállítás és szolgáltatás ösztönzése, tevékenységeik megbecsülésének növelése

Partner

Dr Green Prime magtrágya – egy valódi újító megoldás a tápanyag-utánpótlásban

2024.09.12.

A Dr Green Prime a vetőmag felületére a csávázással egy menetben vagy akár külön is felhordható tápanyagforrás, mely a csírázó növény számára azonnali erőt biztosít, hogy egységes, vitális állományt érjünk el, mely mind a környezeti, mind a peszticid stresszhatásoknak jobban ellenálló növényt eredményez.

Sokszínű lesz a harmadik Váci Zöld Fesztivál szeptember 15-én

2024.09.12.

A Váci Zöld Fesztivál célja évről évre ugyanaz, a helyi és a környezetkímélő termékeket, szolgáltatásokat népszerűsítik a rendezvény során, idén is sokrétű programmal készülnek a szervezők.

Partner

Munkába állás gyorsan és egyszerűen? A lehetőség adott!

2024.09.11.

Adódnak olyan élethelyzetek, amikor az ember nem ér rá sokat töprengeni és egy helyben álldogállni. Az egyik ilyen fő szituáció, amikor a lehető leggyorsabban és leghamarabb, SOS kell a munka. Ilyenkor viszont nincs idő az állásinterjúkra és a hosszú kiválasztási folyamatokra. A hangsúly azon van, hogy a munkába állás minél gördülékenyebb legyen – szerencsére sok munkáltató is így gondolja ezt.

Partnerhírek
Partner

Dr Green Prime magtrágya – egy valódi újító megoldás a tápanyag-utánpótlásban

2024.09.12.

A Dr Green Prime a vetőmag felületére a csávázással egy menetben vagy akár külön is felhordható tápanyagforrás, mely a csírázó növény számára azonnali erőt biztosít, hogy egységes, vitális állományt érjünk el, mely mind a környezeti, mind a peszticid stresszhatásoknak jobban ellenálló növényt eredményez.

Partner

Munkába állás gyorsan és egyszerűen? A lehetőség adott!

2024.09.11.

Adódnak olyan élethelyzetek, amikor az ember nem ér rá sokat töprengeni és egy helyben álldogállni. Az egyik ilyen fő szituáció, amikor a lehető leggyorsabban és leghamarabb, SOS kell a munka. Ilyenkor viszont nincs idő az állásinterjúkra és a hosszú kiválasztási folyamatokra. A hangsúly azon van, hogy a munkába állás minél gördülékenyebb legyen – szerencsére sok munkáltató is így gondolja ezt.

Hirdessen a Magro.hu oldalon!

Válasszon prémium megjelenési megoldásaink közül!

Médiaajánlat
Kiemelt hirdetések a Piactéren
Kiemelt
Goes Iron max limited
Bács-Kiskun, Kecskemét

Goes Iron max limited

Hitelesített telefonszám

2 250 000 HUF

+ áfa

Magro.hu Piactér

Több mint 2.800 hirdetés 40 kategóriában!

Megnézem a hirdetéseket
Hirdetésfeladás