Visszaözönlött az aranysakál Magyarországra, tavaly 15 ezernél is többet lőttek ki belőle

Az őshonos aranysakál hosszú évszázadok óta alacsony létszámban, és sokszor alkalmi módon jelen lévő ragadozó volt Magyarországon. Az utóbbi évekre jellemző gyors elterjedésük miatt az állattartók és vadgazdálkodók részéről egyre gyakrabban hallani panaszos hangokat. Mit kell tudni erről a titokzatos fajról? Az országos és nemzetközi vonatkozásban is elismert sakálszakértő, Dr. Heltai Miklós, a MATE Vadgazdálkodási és Természetvédelmi Intézetének vezetője válaszolt.

A MATE írta meg, hogy a kezdetben a vizes élőhelyekhez kötődő ragadozó valószínűleg Ázsia felől érkezett a kontinensre. Enne ideje bizonytalan, mind hazánkban, mind a Balkánon nagyon kevés a történelmi bizonyíték erre. A kutyafélék családjába tartozó faj a 19. és 20. század folyamán az élőhelyek átalakulása - elsősorban a vizes élőhelyek arányának jelentős csökkenése -, valamint az üldözésük miatt a Balkán jelentős részéről eltűnt. Hazánkban 1942-t tartják a kipusztulás dátumának.

Megváltozott a trend, elterjedt a ragadozó

A trendfordulót az 1970-es évek végén, az 1980-as évek elején tapasztalták Bulgáriában, ahol az ott megmaradt állomány hirtelen növekedni kezdett. Ez elsősorban az állattenyésztésben okozott gondot. Ebben az időszakban Magyarországon és Kelet-Németországban is észleltek fiatal kan egyedeket, ám szaporodó állományokról ekkor még nem beszélhettünk. Idehaza az 1990-es évek elején telepedett meg újra a Dráva-síkon, Somogy és Baranya megyét érintve. Az azóta tartó terjedési és állománynövekedési folyamat a gyakorlatban biológiai inváziónak tekinthető. Így ma már nincs olyan nagyobb térsége az országnak, ahol ne lenne bizonyíthatóan jelen – írta a sakálszakértő.

Invazív vagy inváziós faj?

Dr. Lanszki József és Dr. Heltai Miklós egymástól függetlenül, az 1990-es évek elejétől kezdtek el foglalkozik a fajjal, majd 1997-től kezdve ezt a munkát közösen folytatták és végzik ma is. A MATE professzorai és munkatársaik

A 2000-es évek elején az aranysakálnál egy rendkívül gyors és egy nagyon erőteljes állománynövekedés volt megfigyelhető. Heltai Miklós és kollégái 2003-ban írták le először a biológiai inváziót, azaz a tömeges elszaporodást a faj kapcsán. A tudományos definíció szerint nem tekinthető invazív fajnak a sakál, mert nem idegen honos, és nem emberi segítséggel került vissza a hazai élőhelyekre. A sakál természetes úton, eredeti elterjedési területére érkezett vissza. A hirtelen, nagyon gyors és erőteljes állománynövekedés azóta is folyamatosan tapasztalható. Becsült létszámuk folyamatosan nő, de exponenciálisan növekszik a terítéke is.

Az Országos Vadgazdálkodási Adattárban (www.ova.info.hu) közzétett adatok szerint 2020-ban 12.126, 2021-ben 15.356 aranysakál került terítékre. A lelövését elsősorban Baranya, Bács-Kiskun és Somogy megyékből jelentették.

Az aranysakál legfontosabb jellemzői

A sakál kiváló alkalmazkodó. Az eredetileg kifejezetten vizes élőhelyekhez kötődő ragadozó az elmúlt évtizedekben jól idomult a száraz élőhelyekhez. Ma már a homokháton telepített akác- és fenyves erdőkben is otthon érzi magát. Dr. Lanszki József, a MATE VTI Kaposvári Campusának kutatója táplálkozásvizsgálatának köszönhetően már azt is tudni lehet, hogy alkalmazkodóképessége a táplálkozására is jellemző. Különböző körülmények között keresi a nagy mennyiségben megtalálható, kevés energiabefektetéssel járó, magas fehérjetartalmú táplálékot. Szerbiában a szeméttelepeken fogyaszt el mindent, ami emészthető számára. Az Ormánságban pocokra vadászik. Magyarország nagyvadas területein, Somogyban és Baranyában a vadászatokon kint hagyott, részben zsigerek, részben pedig a sebzett nagyvad vált nagy mennyiségben a táplálékává. A Bács-Kiskun megyei tanyavilágban az állattartó gazdák által kidobott háziállat-maradványokat eszi, de a gyümölcsöt, kukoricát is elfogyasztja, ha más nem áll rendelkezésre.

A sakál társas kapcsolatrendszere

Az aranysakál túlélési sikerének másik titka – az általános élőhely és táplálkozási alkalmazkodáson túl – a szociális rendszerben keresendő. Családi szerkezetben, csoportokban él. A párok kapcsolata monogám, hosszú távú, a kölykök felnevelésében mindkét ivar részt vesz, valamint az előző évi fiatalok, elsősorban a fiatal nőstények is segítőként állnak rendelkezésre. Ezért aztán a kölykök felnevelése sokkal hatékonyabb, mint például a potenciális versenytárs, a róka esetében, ahol szeptember-október hónapokban a kölykök jelentős része már hónapok óta egyedül kényszerül életben maradni. Egy jó sakálcsalád akkor még együtt lehet. Ez pedig jelentősen növeli a kölykök túlélési esélyét. Tehát a szociális struktúra és az ebből adódó hatékony kölyöknevelés szintén hozzájárul a sakál terjedéséhez – írta a professzor.

Miért nem szeretik a sakált?

A Dr. Heltai Miklós nevéhez köthető monitoring munkának köszönhetően időben értesítették az érintett vadgazdálkodási és a természetvédelemben érdekelt szakembereket a faj országos elterjedéséről. Jelezték, hogy jelenlétére számítani kell mindenhol, készüljenek fel rá. Kérdés, hogy hogyan lehet egy rendkívüli alkalmazkodó képességekkel rendelkező, gyors mozgású, intelligens, inváziós ragadozóval felvenni a harcot. A borjak, a gidák, az apróvadfajok és a háziállatok is veszélyben lehetnek az aranysakál előfordulási helyein. Vadászata az átlagosnál nagyobb figyelmet és tudást követel meg.

Hazánkban rendezik meg a 3. Nemzetközi Szimpóziumot a sakálokról és a rokon fajokról

2014-ben Szerbiában tartották meg az első Nemzetközi Aranysakál Szimpóziumot, melyen Magyarországot Heltai Miklós professzor képviselte, Dr. Lanszki Józseffel egyetemben a Tudományos Bizottság tagjaként. A 4 évenként megrendezett szakmai találkozót másodízben Görögországban tartották, idén pedig Magyarországon, Gödöllőn lesz a konferencia 2022. november 2-4. között. Az eseményre rövidesen regisztrálni lehet a https://3ijs.uni-mate.hu/ honlapon.