Néhány sorban összeszedtük, milyen nagyobb mérföldkövek mentén telt az elmúlt évünk. Olvassa el, és kereskedjen velünk 2014-ben is a Magro.hu piactéren, szerezzen információt a jó kereskedéshez a MagroBlogon, és legyen tagja közösségünknek a Facebook oldalunkon.

A Facebookon több mint 3000-es közösségünk van

2012 év végén elindítottuk fejlesztésünket, az adó kalkulátort a piactéren, ami a kereskedés pillanatában megmutatja, hogy ki milyen adózási státusszal rendelkezik, majd elindult Facebook közösségi oldalunk, ahol naponta vicces, érdekes, és hasznos agrártartalmakat osztunk meg.

Tavasszal a gabonapiac felpezsdítésére invitáltuk ügyfeleinket, majd a vetési időszak lecsengése után júniusban megünnepeltük egyéves születésnapunkat és létrehoztuk a MagroBlogot, ahol a piaci árak alakulását, pályázati lehetőségeket, szakértői anyagokat teszünk közzé.

Nyáron oktatóvideókat készítettünk a Magro használatáról, és feltettük a Youtube csatornánkra.

Elkészült a Gazdag Gazda Tudásanyagunk, mely egy nagyon jó lehetőség a gazdáknak, hogy sikeresen kereskedjenek, és sokan is éltek vele.

Augusztusban új rovatokkal bővítettük a MagroBlogot, majd megjelentünk a Twitteren.

Az InfoRádióban a kukoricaárakról nyilatkoztunk

Az ősz igazán aktívan telt, egyszerűsítettük a keresés és az ajánlat feltöltés folyamatát, sokat szerepeltünk a sajtóban, tévében, rádióban.

Év végére elértük az 5000 regisztrált felhasználót a piactéren, indulásunk óta közel 4000 ajánlat fordult meg az oldalon.

És most? Mivel készülünk legközelebb? Hamarosan jelentkezünk Egy Nagy Bejelentéssel!

Hogy miért fejlesztünk megint?

Mert 2014-ben is szeretnénk, ha a piacon egyedülálló módon felhívhatnánk a figyelmét minden gazdának és kereskedőnek arra, milyen sorsfordító lehetőség az interneten kereskedni, milyen nagyszerű dolog a szabadság élménye, amikor versenyeztetnek a piacon. Azt is szeretnénk tudatosítani a gazdákban, hogy a Magro-t a kereskedésen túl információ forrásnak is tekintsék, és tudják, mindig van egy hely, ahol jó árakat, sok újdonságot, ajánlatot, és megbízható háttércsapatot találnak.

De erről még sokat fogunk írni 2014-ben, addig is kívánunk minden kedves olvasónknak és követőinknek Boldog Új Évet!

További híreink

Partner

Ezt ne hagyja ki! - Nagy meglepetés az Agrárszektor Konferencián

2024.10.04.

Előesttel bővül az idén a siófoki Agrárszektor Konferencia műsora, így már három napon keresztül, december 3-5. között találkozhatnak színvonalas szakmai programokkal a rendezvény résztvevői. A december 3-i előesten az agráriumot érintő meteorológiai előrejelzésekről, az agrárgazdaságra is hatással bíró várható gazdasági és belpolitikai eseményekről lesz szó, illetve mérlegre kerülnek a magyar élelmiszergazdaság Európai Unióban töltött elmúlt húsz évének tapasztalatai és a hazai agrárvállalkozások kitörési lehetőségei is.

Öntözőrendszerek: Melyik a legjobb választás?

2024.10.04.

Az öntözőrendszerek kulcsfontosságú szerepet játszanak a kertészet és általában a mezőgazdaság hatékonyságában, különösen a szárazabb éghajlatokon, így Magyarországon is. Az optimális vízellátás biztosítása a növények számára nemcsak a terméshozamot növeli, hanem a vízpazarlás minimalizálásában is segít.

Utánajártak, hány medve kóborolhat Magyarországon

2024.10.04.

Szinte lehetetlen kideríteni, pontosan hány európai barnamedve kószál éppen Észak-Magyarország erdőiben, de az egyes észleléseket végignézve képet kaphatunk az állatok hozzávetőleges számáról.

Partner

Vulcan Profi Smax – granulált elemi kén - Mindenkinek használni kellene?!

2024.10.04.

Az elmúlt években a kénhiány állandósult a növénytermesztésben. Sok és egyoldalú a kijuttatott nitrogén, miközben egyre magasabb fehérje- és olajtartalmú növényeket termesztünk. Granulált kén használatával több évre elegendő ként tudunk kijuttatni.

Bőgés után barcogástól hangosak az erdők – egy nap alatt akár 30-40 nősténnyel is elbír a bika

2024.10.04.

Az ősz és a hűvösebb idő beköszöntével megérkezett a gímszarvasok párzási időszaka, azaz a szarvasbőgés. A különös jelenség időjárástól és földrajzi viszonyoktól függően augusztus végétől akár novemberig is tarthat. A rendőrség és a vadásztársaságok fokozott óvatosságra kérik a közlekedőket, mivel a párzás időszakában a vadak mozgása még kevésbé kiszámítható, mint máskor.

Drámai visszaesés után hároméves mélyponton Magyarország ipari termelése: mi áll a háttérben?

2024.10.04.

Az augusztusi ipari termelési adatok alapján az ipari kibocsátás volumene jelentős visszaesést mutatott. Az ipar teljesítménye idén augusztusban 9,5%-kal csökkent az előző év azonos időszakához képest, a munkanap-hatással korrigálva pedig a visszaesés 4,1% volt.

Partnerhírek
Partner

Vulcan Profi Smax – granulált elemi kén - Mindenkinek használni kellene?!

2024.10.04.

Az elmúlt években a kénhiány állandósult a növénytermesztésben. Sok és egyoldalú a kijuttatott nitrogén, miközben egyre magasabb fehérje- és olajtartalmú növényeket termesztünk. Granulált kén használatával több évre elegendő ként tudunk kijuttatni.

Partner

Nem csak értékesít és szolgáltat, hanem drónok üzemeltetésében is segít a PlantaDrone

2024.10.02.

A Kukorica Kör Egyesület dunapataji Szakmai Napján Gyovai Szabolcs, a PlantaDrone Kft. ügyvezetője, a dróntechnológia lehetséges felhasználási módozatairól tartott előadást. Az elhangzottak szerint az értékesítésen túl már az üzemeltetésükben is segíti a dróntulajdonosokat a cég, az általuk létrehozott Drón műveleti központ által.

Hirdessen a Magro.hu oldalon!

Válasszon prémium megjelenési megoldásaink közül!

Médiaajánlat
Kiemelt hirdetések a Piactéren
Kiemelt
Graecus CBK szárzúzó
Bács-Kiskun, Kecskemét

Graecus CBK szárzúzó

Hitelesített telefonszám
Keressenek az ár miatt!
Kiemelt
Graecus BK
Bács-Kiskun, Kecskemét

Graecus BK

Hitelesített telefonszám
Keressenek az ár miatt!

Magro.hu Piactér

Több mint 3.400 hirdetés 106 kategóriában!

Megnézem a hirdetéseket
Hirdetésfeladás