A repce – de akár a mák, a napraforgó, a cukorrépa – lombtrágyázása megkívánja, hogy a bór mellett a magnéziumot, a káliumot, a ként, de a cinket, a molibdént is pótoljuk. Ezért olyan komplex hatóanyagtartalmú lombtrágyát javaslunk, ami 10–12-féle hatóanyagot tartalmaz, és a száraz talaj esetén is segíti a növény fejlődését.

Miből áll a Repce KompleX?

A Vulcan Repce KompleX alapja egy nitrogén–foszfor–kálium koncentrátum, amely segíti a növény korai fejlődését akkor is, ha gyenge a növény tápanyagfelvétele a gyökerén keresztül. Magnéziumot és ként mindenképpen kell kapnia a repcének, részben a jobb gyökérfejlődésért, részben a jelentős nitrogénfelvétele miatt. Mikroelemek közül pedig mind az öt esszenciális megtalálható benne, ezek közül nagyobb mennyiségben a bór, a cink és a molibdén.

Már késő ősszel jelentkezik a levelek színváltozása. Ez a korai nitrogén, kálium, kén és egy-egy mikroelem hiányát jelenti.

Mennyi lombtrágya kell ősszel?

A repcéket ősszel már a rovarvédelemkor, de akár a regulátorozásnál is javasolt 5–10 liter/ha közötti mennyiséggel lombtrágyázni. Erős, mélyre hatoló állományú repcét szeretnénk, amely képes a talaj vízkészletét kihasználni. A Repce KompleX-szel nem húzzuk meg a növényt sem ősszel, sem kora tavasszal, viszont segítjük a víz- és tápanyagfelvételt.

Kell-e mellé bórt adni?

A Vulcan Repce KompleX-ből – ha legalább 10 liter/ha dózist alkalmazunk – további bórt nem kell adni. Egyébként is, a bór egy nehéz elem a növénynek, és a korai növekedési fázisban csak kis mennyiséget igényel. Sokkal fontosabb, hogy kapjon ilyenkor (ősszel és tél végén) foszfort, káliumot, magnéziumot, és a növény elkerülje a tél végi stresszt. Így a virágzása később kezdődik, és képes lesz a növény az oldalhajtásokat is kinevelni.

A tápanyaghiányos repce már a hideg kora tavaszi napokban virágzásnak indul. Tonnák mennek el ilyenkor.

Mit használjunk a Repce KompleX mellé?

A lombtrágyázást (is) lehetőleg tapadásfokozóval együtt végezzük. Erre a Vulcan Power az egyik legjobb termék. A Power hatóanyag-tartalma is jelentős, de olyan aminosavakat, vitaminokat és nyomelemeket is tartalmaz, amikre a növénynek nagy szüksége lenne. Javaslunk 10–20 liter/ha/alkalom mennyiséget a Vulcan Powerből, akár a repcére, de a kalászosokra is.

A jól előkészített talajon, és komplex lombtrágyázás eredménye a 4 tonna/ha feletti repce, Pápateszéren, 2021-ben

Kénpótlás, vad- és rovarvédelem

A kénből többféle hatóanyagot tartalmazó terméket választhatunk. Nagyon hasznos a Vulcan Profi S80 – folyékony elemi kén –, amely többfunkciós termék. Jelentős ként tudunk vele pótolni, távol tarthatjuk a vadakat és lassíthatjuk a rovarok visszatelepülését. Ezért érdemes már ősszel kis-közepes mennyiségű (5–8 liter/ha) folyékony ként adni a repcéknek, akár az őszi rovarvédelemmel vagy a regulátorozásnál.

Szakmai segítség: 06-70-905-5000

Akciós ajánlat: Vulcan Repce KompleX - VulcanAgro
Ár: 399 000.-Ft/IBC
Kedvezmény: 100 000.-Ft/IBC, amely Vital pH vagy Profi S80-ra váltható be!

(x)

Kapcsolódó cikkek

További híreink

Partner

Ezt ne hagyja ki! - Nagy meglepetés az Agrárszektor Konferencián

2024.10.04.

Előesttel bővül az idén a siófoki Agrárszektor Konferencia műsora, így már három napon keresztül, december 3-5. között találkozhatnak színvonalas szakmai programokkal a rendezvény résztvevői. A december 3-i előesten az agráriumot érintő meteorológiai előrejelzésekről, az agrárgazdaságra is hatással bíró várható gazdasági és belpolitikai eseményekről lesz szó, illetve mérlegre kerülnek a magyar élelmiszergazdaság Európai Unióban töltött elmúlt húsz évének tapasztalatai és a hazai agrárvállalkozások kitörési lehetőségei is.

Öntözőrendszerek: Melyik a legjobb választás?

2024.10.04.

Az öntözőrendszerek kulcsfontosságú szerepet játszanak a kertészet és általában a mezőgazdaság hatékonyságában, különösen a szárazabb éghajlatokon, így Magyarországon is. Az optimális vízellátás biztosítása a növények számára nemcsak a terméshozamot növeli, hanem a vízpazarlás minimalizálásában is segít.

Utánajártak, hány medve kóborolhat Magyarországon

2024.10.04.

Szinte lehetetlen kideríteni, pontosan hány európai barnamedve kószál éppen Észak-Magyarország erdőiben, de az egyes észleléseket végignézve képet kaphatunk az állatok hozzávetőleges számáról.

Partner

Vulcan Profi Smax – granulált elemi kén - Mindenkinek használni kellene?!

2024.10.04.

Az elmúlt években a kénhiány állandósult a növénytermesztésben. Sok és egyoldalú a kijuttatott nitrogén, miközben egyre magasabb fehérje- és olajtartalmú növényeket termesztünk. Granulált kén használatával több évre elegendő ként tudunk kijuttatni.

Bőgés után barcogástól hangosak az erdők – egy nap alatt akár 30-40 nősténnyel is elbír a bika

2024.10.04.

Az ősz és a hűvösebb idő beköszöntével megérkezett a gímszarvasok párzási időszaka, azaz a szarvasbőgés. A különös jelenség időjárástól és földrajzi viszonyoktól függően augusztus végétől akár novemberig is tarthat. A rendőrség és a vadásztársaságok fokozott óvatosságra kérik a közlekedőket, mivel a párzás időszakában a vadak mozgása még kevésbé kiszámítható, mint máskor.

Drámai visszaesés után hároméves mélyponton Magyarország ipari termelése: mi áll a háttérben?

2024.10.04.

Az augusztusi ipari termelési adatok alapján az ipari kibocsátás volumene jelentős visszaesést mutatott. Az ipar teljesítménye idén augusztusban 9,5%-kal csökkent az előző év azonos időszakához képest, a munkanap-hatással korrigálva pedig a visszaesés 4,1% volt.

Partnerhírek
Partner

Vulcan Profi Smax – granulált elemi kén - Mindenkinek használni kellene?!

2024.10.04.

Az elmúlt években a kénhiány állandósult a növénytermesztésben. Sok és egyoldalú a kijuttatott nitrogén, miközben egyre magasabb fehérje- és olajtartalmú növényeket termesztünk. Granulált kén használatával több évre elegendő ként tudunk kijuttatni.

Partner

Nem csak értékesít és szolgáltat, hanem drónok üzemeltetésében is segít a PlantaDrone

2024.10.02.

A Kukorica Kör Egyesület dunapataji Szakmai Napján Gyovai Szabolcs, a PlantaDrone Kft. ügyvezetője, a dróntechnológia lehetséges felhasználási módozatairól tartott előadást. Az elhangzottak szerint az értékesítésen túl már az üzemeltetésükben is segíti a dróntulajdonosokat a cég, az általuk létrehozott Drón műveleti központ által.

Hirdessen a Magro.hu oldalon!

Válasszon prémium megjelenési megoldásaink közül!

Médiaajánlat
Kiemelt hirdetések a Piactéren
Kiemelt
Graecus CBK szárzúzó
Bács-Kiskun, Kecskemét

Graecus CBK szárzúzó

Hitelesített telefonszám
Keressenek az ár miatt!
Kiemelt
Graecus BK
Bács-Kiskun, Kecskemét

Graecus BK

Hitelesített telefonszám
Keressenek az ár miatt!

Magro.hu Piactér

Több mint 3.400 hirdetés 106 kategóriában!

Megnézem a hirdetéseket
Hirdetésfeladás