Több mint 100 regisztrált résztvevő érkezett a Csongrád-Csanád megyei Hódmezővásárhelyre, a XIX. Wellmann Nemzetközi Tudományos Konferenciára. Az eseményen az élelmiszerfeldolgozás, a környezetvédelem, a fenntartható gazdálkodás és az agrárközgazdaság témája is napirenden volt. A konferencia célja, hogy a hazai és a külföldi szakemberek számára fórumot biztosítson a mezőgazdaság aktuális kérdéseinek megválaszolására.

A Délmagyar írta meg, hogy az angol nyelven megtartott nemzetközi konferencia fő témái az élelmiszertermelés és -feldolgozás, a környezetvédelem, a fenntartható gazdálkodás, az agrárközgazdaság, a vidékfejlesztés és a falusi turizmus volt. A Wellmann Nemzetközi Tudományos Konferenciát 2022-ben XIX. alkalommal rendezte meg a Szegedi Tudományegyetem Mezőgazdasági Kara, az Agrármodernizációs és Régiófejlesztési Alapítvány, a Szegedi Akadémiai Bizottság és a temesvári Bánát Agrár- és Állatorvostudományi Egyetem. Idén, mivel a koronavírus-fertőzések száma már jelentősen csökkent, ismét személyes részvétellel tarthatták meg a programot.

Több mint 100 regisztrált résztvevőt vonzott a Csongrád-Csanád megyei Hódmezővásárhelyre a XIX. Wellmann Nemzetközi Tudományos Konferencia - Fotó: Frank Yvette

Számos szakember volt jelen Vásárhelyen

A nemzetközi rendezvényre összesen 108 regisztrált résztvevő érkezett az ország különböző területeiről, valamint a szomszédos országokból és a partner egyetemekről. A megnyitón a résztvevőket Kónya Zoltán, az SZTE tudományos és innovációs rektorhelyettese, Tabita Cornelia Adamov, a temesvári Bánát Agrár- és Állatorvostudományi Egyetem, Menedzsment és Vidéki Turizmus Kar kutatásért felelős dékánhelyettese, Monostori Tamás, az SZTE MGK főiskolai tanára, az MTA SZTB Mezőgazdasági Szakbizottságának elnöke, valamint Komarek Levente, az SZTE Mezőgazdasági Kar oktatási dékánhelyettese köszöntötte.

Szomszédok és évfordulók a vásárhelyi rendezvényen

Idén több mint száz hazai és külföldi előadó csatlakozott a programhoz, többek között Romániából, Szlovákiából és Ukrajnából. A konferencia célja, hogy a hazai és a külföldi szakemberek számára fórumot biztosítson a mezőgazdaság aktuális kérdéseinek megválaszolására. A XIX. Wellmann Nemzetközi Tudományos Konferenciával az SZTE Mezőgazdasági Kara a Centenáriumi Tanév programjához is kapcsolódik, amellyel az egyetemalapítás 440. és a kolozsvári magyar tudományegyetem szegedi befogadásának 100. évfordulóját is ünnepli a Szegedi Tudományegyetem.

Megosztás

Kapcsolódó cikkek

További híreink

Sikeres volt a pályázat, Szivacsváros lesz Pécsen

2024.07.31.

Az esőkert vízmegtartó képességével egyaránt segít a villámárvizek és az aszályos periódusok során és hozzájárul a hőhullámok csillapításához.

A hántolt cirok előnyeiről írt a Sorghum ID

2024.07.31.

A cirkot még mindig nagyon gyakran használják teljes gabonaként, de miután a héját eltávolították, számos táplálkozási és egészségügyi előnye van.

Jövője és reménye is van a tojásnak, a piacot viszont védenék

2024.07.31.

Példát mutatnak a franciák a tojástermelés támogatására; jelentős beruházásokkal igyekeznek védeni a csaknem 100 százalékban saját ellátású belföldi piacot

Gyilkos mérgű növényt találtak a Hármas-Körös vizén

2024.07.30.

Az idei évben is felfedezték a ritka és mérgező gyilkos csomorikát (Cicuta virosa) a Körös-Maros Nemzeti Park Igazgatóságának munkatársai.

Utolsó figyelmeztetés: július 31-ig ketyeg az óra az élelmiszerlánc-felügyeleti díj befizetésére

2024.07.30.

A Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) emlékezteti az érintetteket, hogy a 2024. évi élelmiszerlánc-felügyeleti díj első részletének befizetési határideje közeleg: július 31. Az érintettek online is befizethetik a díjat a bevallási felületen elérhető értesítő alapján.

Csütörtökön újra támad a forróság

2024.07.30.

Kedden túlnyomóan felhőtlen, napos, száraz idő várható, legfeljebb néhol lehet kevés gomolyfelhő. A Tiszántúlon és helyenként a Dunántúlon megélénkülhet az északias szél, de nagyrészt mérsékelt lesz a légmozgás. A legmagasabb nappali hőmérséklet döntően 26 és 31 fok között várható. Késő estére 15 és 23 fok közé hűl le a levegő.

Partnerhírek
Partner

Kertészeti növényvédő gépek, szárzúzók és traktoros villásemelők a Nobilitől

2024.07.25.

A Nobili név említésekor ma már mindenkinek a tradicionálisan jó minőségű, megbízható gépeik jutnak az eszébe. A gyár története 1945-ig nyúlik vissza, amikor a gépesítés még gyerekcipőben járt. Ekkor kezdődött a gépgyártás az olaszországi Molinellában - Efrem Nobili elképzelései szerint. A gyár ma is családi tulajdonban van, önállóan fejleszt és gyárt, a világ szinte minden országában jelen van. A Nobili szárzúzókat, vontatott és függesztett permetezőket és különböző szállító-anyagmozgató eszközöket készít. Hazánkban több mint 60 éve érhetők el a termékei.

Hirdessen a Magro.hu oldalon!

Válasszon prémium megjelenési megoldásaink közül!

Médiaajánlat

Magro.hu Piactér

Több mint 3.300 hirdetés 91 kategóriában!

Megnézem a hirdetéseket
Hirdetésfeladás