A 17. héten a zöldségek átlagárában csak minimális változás történt a vidéki nagybani piacokon, de néhány termék esetében megfigyelhető volt nagyobb ármozgás is: a Müncheni sörretek 65 százalékos árzuhanáson ment keresztül, míg a kelkáposzta kilója 87 százalékkal lett drágább.

Burgonya ára: a Condor fajta Debrecenben 65 forintba került, a Desire Kecskeméten 45, Szegeden 50 forintos áron volt kapható, Szegeden a Hópehely fajtájú burgonya 55 forintért lehetett a vásárlóké. Az újburgonyáért Szegeden 400, Kecskeméten 450 forintot kértek, míg a nem jelölt burgonya Szegeden 55, Miskolcon 60 forintba került.

Paradicsom ára: a gömb paradicsom ára 380-550 forint között alakult, míg a koktélparadicsom Miskolcon 1000 forintba került.

Paprika ára: a tölteni való édes paprika Szegeden és Kecskeméten 600, Debrecenben 720, Miskolcon 750 forintos áron volt kapható. A hegyes paprika ára darabonként 50-85 forint között mozgott, míg a lecsópaprika 390 forintba került Szegeden.

Uborka ára, főzőtök ára: a kígyóuborkát Szegeden 280, Kecskeméten 350, Miskolcon 360, Debrecenben 370 forintért kínálták. A berakó uborka Debrecenben 600 forintba került. A spárgatököt Kecskeméten 600, Szegeden 420 forintért adták, a cukkini Szegeden 480, Miskolcon 500 forintért adták.

Sütőtök ára: a Kanadai sütőtökért Debrecenben 100, Kecskeméten 150 forintot kértek a kereskedők.

Leveszöldségek ára: a sárgarépa kilója 120-170 forint között alakult a négy vidéki nagybani piacon, míg a petrezselyem kilóját 320 és 500 forint közötti áron adták. A gumós zeller kilója Szegeden 150, Debrecenben, Kecskeméten és Miskolcon 200 forintba került, míg darabját 120-200 forintért tudták megvenni a vásárlók. A karalábé kilója Miskolcon 140 forint volt, míg darabja 95-120 forint közötti áron volt kapható. Miskolcon a petrezselyemzöld 25, a zellerzöld 30 forintért kerülhetett a vásárlók kosarába.

Sóska ára, spenót ára: a sóska kilója Szegeden 320, Kecskeméten 400, Miskolcon 600 forintba került, míg a spenótot 310-600 forintos áron adták.

Kapor ára, cékla ára, karfiol ára, torma ára: Szegeden a kapor kiszerelésenként 40 forintba került, míg a céklát Szegeden 85, Miskolcon 100, Kecskeméten 110, Debrecenben 140 forintos áron mérték. A karfiol Kecskeméten 320 forintért lehetett a vásárlóké. A torma kilóját Szegeden 450 forintért mérték.

Saláta

Saláta ára: a fejes salátáért Szegeden és Kecskeméten 80, Debrecenben 100, Miskolcon 125 forintot kellett fizetni. A fodros endívia Debrecenben 130, a jégsaláta Szegeden 310, a Lollo Bionda pedig 100 forintba került.

Káposzta ára: a fehér fejes káposzta Szegeden 120, Miskolcon és Debrecenben 150, Kecskeméten 160 forintba került. A vörös fejes káposztát Kecskeméten 150, Miskolcon 160 forintért adták a kereskedők. A kelkáposztát Kecskeméten 280, Debrecenben 300, Miskolcon 400 forintért lehetett megvásárolni.

Retek ára: a hónapos retek ára a négy vidéki nagybani piacon 65-120 forintos ár között mozgott. A jégcsapretek Szegeden 160, Debrecenben 300 forintba került. A Müncheni sör retek kilója Debrecenben 220 forint volt, kiszerelését Szegeden 70, Miskolcon 300 forintért adták. A fekete retek kilója Szegeden 50, Kecskeméten 110, Debrecenben 150 forintba került.

Hüvelyesek ára: a száraz sárgaborsót Szegeden 220, Debrecenben 280 forintos áron lehetett megvenni. A száraz tarkababot 460-720, a száraz fehérbabot 560-800 forintért kínálták. A lencse kilója Szegeden 320, Debrecenben 380 forint volt.

Hagyma ára: a vöröshagyma kilóját 60-100 forintért kínálták, a lilahagyma 120-170 forintba került, a zöldhagymát 80-100, a póréhagymát 90-130, a fokhagymát 650-800 forintért kínálták a kereskedők.

Gomba ára: a csiperke kilónkénti ára Miskolcon 350, Szegeden 430, Kecskeméten 450, Debrecenben 500 forint volt, míg a laskát Kecskeméten és Szegeden 500, Debrecenben 600, Miskolcon 750 forintos áron kínálták.

Forrás: AKI

További híreink

Partner

Ezt ne hagyja ki! - Nagy meglepetés az Agrárszektor Konferencián

2024.10.04.

Előesttel bővül az idén a siófoki Agrárszektor Konferencia műsora, így már három napon keresztül, december 3-5. között találkozhatnak színvonalas szakmai programokkal a rendezvény résztvevői. A december 3-i előesten az agráriumot érintő meteorológiai előrejelzésekről, az agrárgazdaságra is hatással bíró várható gazdasági és belpolitikai eseményekről lesz szó, illetve mérlegre kerülnek a magyar élelmiszergazdaság Európai Unióban töltött elmúlt húsz évének tapasztalatai és a hazai agrárvállalkozások kitörési lehetőségei is.

Öntözőrendszerek: Melyik a legjobb választás?

2024.10.04.

Az öntözőrendszerek kulcsfontosságú szerepet játszanak a kertészet és általában a mezőgazdaság hatékonyságában, különösen a szárazabb éghajlatokon, így Magyarországon is. Az optimális vízellátás biztosítása a növények számára nemcsak a terméshozamot növeli, hanem a vízpazarlás minimalizálásában is segít.

Utánajártak, hány medve kóborolhat Magyarországon

2024.10.04.

Szinte lehetetlen kideríteni, pontosan hány európai barnamedve kószál éppen Észak-Magyarország erdőiben, de az egyes észleléseket végignézve képet kaphatunk az állatok hozzávetőleges számáról.

Partner

Vulcan Profi Smax – granulált elemi kén - Mindenkinek használni kellene?!

2024.10.04.

Az elmúlt években a kénhiány állandósult a növénytermesztésben. Sok és egyoldalú a kijuttatott nitrogén, miközben egyre magasabb fehérje- és olajtartalmú növényeket termesztünk. Granulált kén használatával több évre elegendő ként tudunk kijuttatni.

Bőgés után barcogástól hangosak az erdők – egy nap alatt akár 30-40 nősténnyel is elbír a bika

2024.10.04.

Az ősz és a hűvösebb idő beköszöntével megérkezett a gímszarvasok párzási időszaka, azaz a szarvasbőgés. A különös jelenség időjárástól és földrajzi viszonyoktól függően augusztus végétől akár novemberig is tarthat. A rendőrség és a vadásztársaságok fokozott óvatosságra kérik a közlekedőket, mivel a párzás időszakában a vadak mozgása még kevésbé kiszámítható, mint máskor.

Drámai visszaesés után hároméves mélyponton Magyarország ipari termelése: mi áll a háttérben?

2024.10.04.

Az augusztusi ipari termelési adatok alapján az ipari kibocsátás volumene jelentős visszaesést mutatott. Az ipar teljesítménye idén augusztusban 9,5%-kal csökkent az előző év azonos időszakához képest, a munkanap-hatással korrigálva pedig a visszaesés 4,1% volt.

Partnerhírek
Partner

Vulcan Profi Smax – granulált elemi kén - Mindenkinek használni kellene?!

2024.10.04.

Az elmúlt években a kénhiány állandósult a növénytermesztésben. Sok és egyoldalú a kijuttatott nitrogén, miközben egyre magasabb fehérje- és olajtartalmú növényeket termesztünk. Granulált kén használatával több évre elegendő ként tudunk kijuttatni.

Partner

Nem csak értékesít és szolgáltat, hanem drónok üzemeltetésében is segít a PlantaDrone

2024.10.02.

A Kukorica Kör Egyesület dunapataji Szakmai Napján Gyovai Szabolcs, a PlantaDrone Kft. ügyvezetője, a dróntechnológia lehetséges felhasználási módozatairól tartott előadást. Az elhangzottak szerint az értékesítésen túl már az üzemeltetésükben is segíti a dróntulajdonosokat a cég, az általuk létrehozott Drón műveleti központ által.

Hirdessen a Magro.hu oldalon!

Válasszon prémium megjelenési megoldásaink közül!

Médiaajánlat
Kiemelt hirdetések a Piactéren
Kiemelt
Graecus CBK szárzúzó
Bács-Kiskun, Kecskemét

Graecus CBK szárzúzó

Hitelesített telefonszám
Keressenek az ár miatt!
Kiemelt
Graecus BK
Bács-Kiskun, Kecskemét

Graecus BK

Hitelesített telefonszám
Keressenek az ár miatt!

Magro.hu Piactér

Több mint 3.400 hirdetés 106 kategóriában!

Megnézem a hirdetéseket
Hirdetésfeladás