Kövesse a friss információkat és naprakész híreket a Magro.hu szervezte, az agráriummal kapcsolatos eseményekről, konferenciákról és workshopokról!
Kövesse a friss információkat és naprakész híreket az agráriummal kapcsolatos eseményekről, konferenciákról és workshopokról!

Kiemelt hírek

Új iroda és rugalmas munkakörnyezet: így teszi vonzóvá magát a TIMAC AGRO a munkavállalók számára

2024.07.18.

Varjú Szabolccsal, a TIMAC AGRO Hungária Kft. HR vezetőjével annak apropóján beszélgettünk, hogy a cég központja a közelmúltban új, minden igényt kielégítő, nyugat-európai színvonalú irodaépületbe költözött, amely immár teljességgel megfelel a TIMAC AGRO brandjének. Mindemellett, mint azt beszélgetőtársamtól megtudom, a cég a tárgyi feltételek maximális biztosítása mellett számos, más területen is tesz azért, hogy vonzó, majd később megtartó munkahely legyen a munkavállalók számára.

Kukoricakrízis: súlyos aszály és kánikula fenyegeti a termést - beszámoló a földekről

2024.07.23.

Az egyesület a múlt héten összesen 10 gazdát látogatott meg, amely találkozók során azt tapasztalták, hogy a kukorica rendkívül változatos képet mutat az országban, a talajadottságoknak és a területen tapasztalt időjárási viszonyoknak megfelelően. Ezzel együtt a többhetes kánikula sehol sem tett jót a kultúrának, amelynek hatását az idei termésre vetítve Csepregi Attilával, a Lajoskomáromi Agrár Cégcsoport ügyvezetője boncolgatta.

Megújult a Magro.hu: Fedezze fel új weboldalunk előnyeit

2024.06.11.

Örömmel jelentjük be, hogy elindult a vadonatúj Magro.hu portál! Hosszú hónapok munkája után végre bemutathatjuk modernizált felületünket, amely számos fejlesztést és előnyt kínál a mezőgazdasági közösség számára. Célunk egy olyan professzionális platform létrehozása volt, amely egyszerűbbé és hatékonyabbá teszi a mezőgazdasági termékek online kereskedelmét.

Folyékony, szerves (melasz–vinasz alapú) alaptrágyázás - jobb a növénynek, jobb a talajnak

2024.06.14.

Ma már elmondhatjuk, hogy jól működnek a folyékony és szervesanyag-alapú alaptrágyák. Hektáronként pár száz literes dózis nem okoz gondot a permetezőnek. A bedolgozással nem kell kapkodni. A technológia pedig lehet szilárd és folyékony kombinációja. Mutatunk erre példákat.

InVigor® repcehibridek, a BASF-től

2024.06.19.

A repcetermesztésben tapasztalt folyamatos kihívások ellenére a folyamatok optimalizálásával továbbra is lehet jövedelmezően termeszteni a növényt. Az időjárás extremitásai és a növényvédelem során felhasználható hatóanyagok szűkülő köre révén egyre nagyobb fokú odafigyelésre, precizitásra és elmélyült szakmai ismeretekre van szükség a sikeres repcetermesztéshez. Jó hír, hogy a mögöttünk álló háromhónapos időszakban (2024. június) a repcemag felvásárlási ára 17,5%-ot erősödött a tőzsdepiacokon. Ha a trend kitart, új lendületet kaphat az olajosok között a repce.

Kapcsolódó videók

A magyar agrárium jelentős cégei is fontosnak tartják a stresszkezelést a mezőgazdaságban

A magyar agrárium jelentős cégei is fontosnak tartják a stresszkezelést a mezőgazdaságban

Stresszkezelés a mezőgazdaságban, Növény - Állat - Gazda Konferencia, a Magro.hu-tól 2024.02.15-én

Stresszkezelés a mezőgazdaságban, Növény - Állat - Gazda Konferencia, a Magro.hu-tól 2024.02.15-én

Szűrők
Találatok száma: 650
Címkék
AKG
bab
DLG
eke
FAO
GMO
hal
IGW
juh
KAP
KEF
KET
KWS
MVH
NAK
nem
tej
UPL
Dátum
Partnerhírek
Partner

Kertészeti növényvédő gépek, szárzúzók és traktoros villásemelők a Nobilitől

2024.07.25.

A Nobili név említésekor ma már mindenkinek a tradicionálisan jó minőségű, megbízható gépeik jutnak az eszébe. A gyár története 1945-ig nyúlik vissza, amikor a gépesítés még gyerekcipőben járt. Ekkor kezdődött a gépgyártás az olaszországi Molinellában - Efrem Nobili elképzelései szerint. A gyár ma is családi tulajdonban van, önállóan fejleszt és gyárt, a világ szinte minden országában jelen van. A Nobili szárzúzókat, vontatott és függesztett permetezőket és különböző szállító-anyagmozgató eszközöket készít. Hazánkban több mint 60 éve érhetők el a termékei.

Magro.hu Piactér

Több mint 3.300 hirdetés 91 kategóriában!

Megnézem a hirdetéseket

Magro.hu Piactér

Több mint 3.300 hirdetés 91 kategóriában!

Megnézem a hirdetéseket

db/oldal

Hibrid búzák, gombaölő és feromonok fejlesztésével javítja a gazdálkodás hatékonyságát a BASF

2020.11.23.

A világ egyik legnagyobb agrár-érdekeltséggel is rendelkező cége, a BASF világos és mérhető célokat határozott meg a vállalat működésében annak érdekében, hogy hozzájáruljon a fenntartható mezőgazdaság 2030-ig történő fellendítéséhez. Terveik szerint hozzásegítik a gazdákat ahhoz, hogy egy tonna megtermelt terménynél 30 százalékos CO2-kibocsátás csökkenést érjenek el. A termelés hatékonyságát hibrid búzák, gombaölő szer és feromonok fejlesztésével is javítják.

Utolsó lehetőség a pályázatra

2020.11.16.

Itt a vége a határidőnek: legkésőbb november 17-én éjfélig elérhető a Hazai és Nemzetközi Termékfejlesztési díj pályázat az AGROmashEXPO 2021 kiállítás szervezésében. A pályázat benyújtása elektronikusan, a regisztrációt követően a www.termekfejlesztesidij.hu honlapon történő feltöltéssel lehetséges. A nyertes cégeknek nevükkel gravírozott díj és oklevél, valamint a díj nevének és logójának használati joga is jár. Ráadásul a díjazott cégek kiemelten szerepelnek a kiállítás kommunikációjában.

Megvan, melyek Magyarország legszebb szőlőbirtokai

2020.10.26.

Három kategóriában hirdették ki Magyarország legszebb szőlőbirtokait. A versenyt szervező Bor és Piac szaklap főszerkesztője az M1 aktuális csatorna egyik műsorában közölte: a borászok három kategóriában - kis-, közép-, és nagybirtok - indulhattak. Bozzai Zsófia elmondta: mintegy 130-an vettek részt a versenyben. A weboldalra regisztrált borászatok közül az első körben internetes szavazáson választották ki kategóriánként a legjobb kilencet, akiket a zsűri felkeresett és értékelt. Vizsgálták a pincészetet, a technológiát, a tisztaságot, a szőlőterületet, a birtokot, a bort és a vendéglátási lehetőségeket is.

Több kategóriában is elnyerte az idei Termékgyártási Kiválósági Díjat a Corteva Agriscience

2020.10.23.

A céget az irányítás, a fenntarthatóság, a gyártási ellátási lánc és az operatív működés kiválóságának elismerésével díjazták. A Corteva Agriscience jelentette be a hírt, hogy több kategóriában is elnyerte az egyesült államokbeli Termékgyártók Nemzeti Szövetsége (National Association of Manufacturers) által megítélt Termékgyártási Kiválósági Díjat (Manufacturing Leadership Award). Anyagunkból kiderül, melyik területeken ismerték el a vállalat tevékenységét.

Kemény talajon is jól vizsgáztak a Békés megyei erőgépek

2020.10.01.

4 hektáros, kőkemény lucernaföldön törték fel, majd munkálták el a talajt a békéscsabai Alfa-Gép Kft. gyakorlati bemutatóján. A rendezvényen korszerű erő- és munkagépeket nézhettek meg a résztvevők feladatvégzés közben. Szabó István, a cég ügyvezetője elmondta, hogy a cég 1996-os megalakulásától kedve rendszeresen tartottak kisebb-nagyobb gyakorlati bemutatókat, ahol a kertészetitől a fokhagymatermesztés gépein át a szántóföldi traktorokig ismertették a mezőgazdasági gépek újdonságait és hasznosságát.

Egyszerre mutattak be 210 paprikafajtát a monorierdei fóliasátorban

2020.10.01.

Paprika nyílt napot tartott a Nébih Kertészeti Fajtakísérleti Osztálya a Pest megyei Monorierdőn. Az osztály több fajtaregisztrációs vizsgálatot végez, idén pedig újdonságként a NAK kérésére a vöröshagyma leíró kísérletét is beállították. A hivatal Fajtakitermesztő Állomásán megrendezett programon a résztvevők összesen 210 paprika fajtát nézhettek meg a kísérletben, melyből 89 volt a fajtajelöltek száma.

Szükséghelyzeti engedélyekről és kertészeti támogatásokról is szólt a Magyar Paprika Napja

2020.09.24.

Kilencedik alkalommal rendezte meg a Magyar Paprika Napját a FruitVeB. A szakmai eseményen bemutatták a magyar paprikatermesztés, -értékesítés és -fogyasztás hagyományait, az ágazat aktuális gondjait és a fejlődési lehetőségeket. 2020-ban a Magyar Paprika Napja rendezvénynek ismét a magyar paprikahajtatás fellegvárának számító Szentes városa adott otthont. A komplex integrált termesztés jelentősége, eredményei és gondjai a paprikahajtatásban című napon nagy volt az érdeklődés, több 100 szakmabeli hallgatta meg az előadásokat.

A kukorica jövőjét Martonvásáron a Marton Genetics irányítása mellett írják

2020.09.09.

Szeptember 3-án a Martonvásári Kastélyparkban került sor a Marton Genetics sajtótájékoztatójára, ahol a kukorica-vetőmagok piacának múltjáról és jövőjéről volt szó, és bejelentették egy új modern kutató bázis felépítését is. Ezt követően az érdeklődők egy szántóföldi kukoricabemutatón vehettek részt, és egy növénytermesztési kísérletsorozat eredményeit is megtekinthették a közeli Simon- és László pusztán.

A szarvasi ipari paradicsom szakmai nap érdekességei

2020.09.05.

Szarvason rendezték meg az ipari paradicsom szakmai napot augusztus 25-én. Az eseményen Ledó Ferenc, a FruitVeB elnöke elmondta, hogy a járványügyi helyzet miatt az idei év különleges, hiszen a kertészetet érintő szakmai rendezvények nyár közepéig-végéig nem nagyon voltak az országban. Az ipari paradicsom termesztése iránt nő az érdeklődés, amit a résztvevők nagy száma is mutatott. Anyagunkból több fontos részlet is kiderül a hazai paradicsomhelyzetről.

Jön a Szentlőrinci Szántóföldi Gép- és Talajművelési bemutató 2020

2020.07.26.

A Szentlőrinci Gazdanapok idén elmarad, de az önálló kétnapos Szántóföldi Gép- és Talajművelési bemutatót megtartják. Időpontja 2020. augusztus 18-19-e, helyszíne a Szentlőrinc közvetlen közelében, a Gazdanapok vásárterületéhez közeli szántóföld.

Szavazzon, hogy melyik legyen 2021 év madara!

2020.07.18.

A 2021 év madara szavazás mindhárom énekesmadár faja a mezőgazdasági élőhelyekhez kötődik, ezért a gazdálkodási gyakorlat indikátor madarainak is tekinthetők. A nagytáblás, sok vegyszert használó, intenzív kultúrák élőhely átalakítása mindegyikükre kedvezőtlenül hat a szavazás kiírója, a Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület szerint. Ezért bármelyik madár kapja is a legtöbb szavazatot, általa 2021-ben fokozott figyelmet fordítanak majd a mezőgazdasági területeken folytatható természetkímélő megoldások bemutatására.

A legjobb magyar kenyerek: megvan a Szent István napi és az Innovatív kategória győztese

2020.07.14.

A Magyar Pékszövetség idei Kenyérversenyére csaknem 50 nevezés érkezett. A döntőbe jutott kenyerek közül ötfős szakmai zsűri választotta ki azt, amelyik a legjobban megfelel a szigorú bírálati szempontoknak. A szakértők nyílt zsűrizésen döntötték el, hogy melyek Magyarország legjobb kenyerei. Az innovatív kategóriában gyógynövényes, fűszeres kenyereket, a Szent István napi kenyerek között döntő részben gabonaőrleményből, hagyományos kovászos technológiával készített darabokat díjaztak.

Egyetemisták ötleteit felkarolva javítanának a magyar mezőgazdaság helyzetén

2020.07.13.

Egyetemi ötletverseny keretében keres megoldásokat a NAK TechLab a mezőgazdaságban található kihívásokra. A versenyre olyan hallgatói csapatok jelentkezését várják, akik innovatív ötletükkel és hatékony megoldásaikkal segíthetik a hazai agrárdigitalizációt, egyúttal valós piaci problémákra válaszolnak. A NAK és a Design Terminal több programelemből álló innovációs együttműködésének célkitűzése, hogy a hazai gazdálkodók versenyképessége érdekében a legjobbak helyet és üzletet találjanak maguknak az agrárszektorban.

5 milliárdért lehet pályázni a Magyar Falu Program keretében értékteremtésre

2020.07.02.

Az 5 ezer lakos alatti települések fejlesztését célzó Magyar Falu Program keretében hirdettek pályázatot a helyi civil szervezetek, egyesületek, alapítványok értékteremtő munkájának támogatására. Értékteremtő munka többek között a vidékfejlesztés, a REL együttműködések szervezése is. A Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt. kezelésében kiírt pályázat azonosítója FCA-KP-1-2020, a rendelkezésre álló keretösszeg 5 milliárd forint.

Élménygazdaságot nyitott a gödöllői gazdászlány Tiszagyendán

2020.06.17.

A klasszikus szántóföldi kultúrák termesztését egészítette ki egy különleges szolgáltatással Tóth Diána, egy Jász-Nagykun-Szolnok megyében gazdálkodó család lánya. A gödöllői Szent István Egyetemen végzett gazdasági-agrármérnök, majd növényorvos képesítést szerző gazdászlány. Az egyetemi évek után többek között kamarai tanácsadóként és területi képviselőként is dolgozott, de a családi gazdaság fejlesztésével ezalatt is folyamatosan foglalkozott. A külsős évek után visszatért a tiszagyendai 1000 hektár műveléséhez, ahol nemrég bővítették a gazdaság tevékenységi körét: létrehozták az Élmény Tanyát.

Több okból is támogatják a tej és tejtermékek fogyasztását

2020.06.05.

Tej- és tejtermékfogyasztást ösztönző kampányt indított az Agrárminisztérium, az Agrármarketing Centrum és a Tej Szakmaközi Szervezet és Terméktanács. A június 18-ig tartó promóció fő célja a fogyasztói tudatosság erősítése és a minőségi, tehéntejből készített termékek megismertetése. Az idei tejkampány célja kettős, mert a fogyasztásösztönzésen túl hangsúlyos szerepet kap a fogyasztói edukáció is. A magyar lakosság átlagos tejfogyasztása tejegyenértékben számítva ugyanis mindössze 165 kg/fő/év, amely az Európai Unió átlagának (250 kg) kétharmadát sem éri el.

Májusban készülhet el a magyar öntözésfejlesztés végrehajtási rendelete

2020.04.03.

A hazai öntözésfejlesztés közeljövőjéről is szó volt a FruitVeB Magyar Zöldség-Gyümölcs Szakmaközi Szervezet és Terméktanács “Változások 2020” című évnyitó konferenciáján, Gödöllőn. A kitűzött cél, hogy a jelenleg 100 ezer hektár alatti öntözött terület a kétszeresére növekedjen 2030-ig. Ennek megvalósításában Nagy János, az Agrárminisztérium földügyekért felelős helyettes államtitkára szerint jól áll az ország.

Traktoros ritkaság videókkal: több 100 géppel vonultak fel a gazdák

2020.03.25.

Több 100 traktor vonult egyszerre Észak-Angliában azon az eseményen, amit évente rendeznek meg az ottani fiatal gazdák. A termelők a megmozdulással a tragikus körülmények között elhunyt társukra emlékeznek, és adományt gyűjtenek. Idén rekordszámú, összesen 360 traktor indult Yorkshire megye Harrogate városából, amit egy lenyűgöző drónfelvétellel is megörökítettek.

Hirdetésfeladás