Mezőgazdasági gép, eszköz
Gumiabroncs
Alkatrész
Ingatlan
Hirdetés
Legfrissebb hirdetések
Kiemelt kategória hirdetései
Hirdetés
Önnek ajánljuk
Kiemelt partnereink
Agrárhírek
200 milliárd forintot osztanak szét az arra érdemesnek gondolt vállalkozások között
Szeptember 17-től újabb két pályázati lehetőség nyílt meg a vállalkozások számára, összesen 200 milliárd forint értékben. A feldolgozó üzemek komplex fejlesztésére 150 milliárd forint, míg az állattartó telepek kisebb beruházásaira 50 milliárd forint áll rendelkezésre.
Gyökeres fordulat áll be az időjárásunkban
Szerda estig a kezdetben még felhős tájakon is szakadozik a felhőzet, és a fátyol- és gomolyfelhők mellett általában többórás napsütés várható. Helyenként, nagyobb eséllyel az ország déli felében, esetleg északkeleten zápor előfordulhat, egy-egy zivatar is lehet. Az északkeleti, keleti szél napközben nagy területen megélénkül. A legmagasabb nappali hőmérséklet 21 és 26 fok között valószínű. Késő estére 12 és 18 fok közé hűl le a levegő.
Kevés a reménye a jó magyar kukoricának Reng Zoltán szerint
Amíg a nyugat-európai gazdák jó terméssel számolnak, a Közép- és Délkelet-Európát sújtó, olykor hetekig tartó hőhullámok nagyban visszafogták a korábban rekordhozamokkal kecsegtető előrejelzéseket.
Ha őszi gyomirtás, akkor LEGATO TRIO
Éghajlatunk változása miatt egyre nagyobb jelentőséggel bír kalászos kultúrákban az őszi gyomirtás. Az őszi gabonákat egyre korábban és csökkentett tőszámmal vetik, így már ősszel is jelentős lehet a fertőzési nyomás.
Már csak néhány napig tart a kibocsátás-csökkentési és a zöldenergia-termelési célszámok társadalmi egyeztetése
Az Energiaügyi Minisztérium az átdolgozott NEKT tervezetében az eddigi 40 helyett 1990-hez képest legalább 50 százalékkal szándékszik csökkenteni az üvegházhatású gázok bruttó kibocsátását 2030-ig.
Székesfehérvári erdészetre hivatkoztak a tűzifás csalók, a Nébih ellenőre buktatta le őket
A székesfehérvári állami erdőgazdaság, a Vadex Zrt. nevét felhasználva hirdettek csalók olcsó tűzifát, a Nébih ellenőre telefonos próbavásárlás során buktatta le a szélhámost.
Hirdetés